The Undercover Nerd |H.S.Translation|

Prológus

- The Undercover Nerd: Prológus -

Leültem a hatalmas asztal elé, majd Simonra néztem, aki velem szemben foglalt helyet. Minden egyes mozdulatomat árgus szemekkel követte, és még akkor is szúrósan nézett, ha csak egy kicsit is megrándultam.
Rajtam maradt a napszemüvegem, mivel a paparazzik az épület előtt voltak, és ezért nem volt időm levenni a kis találkozónkra.

"Mi a baj?" Kérdeztem, hátradőlve a fehér bőr széken, lazán összekulcsolva az ujjaim a fejem mögött.

"Tudod, nagyon büszke vagyok rád," Mondta, de nem igazán figyeltem.

Motyogott valamit a karrieremről, a banda céljairól és ehhez hasonlókról, amiket ezelőtt már ezert meg ezer interjún hallottam. Lazán tovább csámcsogtam a rágómmal, miközben folytatta.

"Ugh, Simon, nekem mennem kéne valahova." Sóhajtottam ezzel félbeszakítva. Idegesített a tudat, hogy ő most csak pazarolja az időm.

Előhúztam az új iPhonomat a zsebemből, majd észrevettem, hogy a dögös nő akivel az előző éjszakát töltöttem, küldött egy üzenetet. Csak egy szimpla kaland volt, se több, se kevesebb. Ahogy elolvastam a leírt szavait, egy vigyor kúszott az arcomra.

"Harry..." Hallottam ahogy Simon próbálja visszatereli a figyelmem.

Az arcom megkeményedett, majd visszadugtam az eredeti helyélre a telefonom.
Megráztam a fejem, mikor észrevettem, hogy Simon elégedetlenül néz rám.

"Mi az?" Fújtattam. Kivoltam akadva. Miért nem tér már a lényegre, átugorva az érdektelen részeket?

"Nem tetszik ahogy a rajongóiddal bánsz, és nem tetszik ahogy a színpadon viselkedsz, én..." Listázta a dolgokat amiket utált a viselkedésemben, de jelenleg, mint ahogy mondtam, egyáltalán nem figyeltem.
Beharaptam a számat, majd elkezdtem vizslatni a Simon fehér irodai falain lévő képeket. Egy páran én és a srácok voltunk. Istenem, hogy néztem ki akkoriban. Nevetséges. De hirtelen minden figyelmem újra a menedzseremre terelődött, mert meghallottam a szájából néhány különös szót.

"Azt akarom, hogy öltözz be egy kockának, és menj egyetemre." Magyarázta Simon, mire leesett az állam.

"Mi? Simon?! Te ugye most csak viccelsz velem?" Húztam fel a szemöldököm, hogy jobban lássam az arcát.

"Nem, ez nem vicc, Styles." Kuncogott."Másként nem tudlak majd többé támogatni, és biztos vagyok benne, ha nem változol, akkor a rajongóid sem fognak."

"Mi? De én-én nem mehetek egyetemre! Nekem találkozóim, koncertjeim és fényképezéseim vannak. Az egész naptáram tele van időpontokkal! És kocka? Miért pont kocka?"

"Nah, azt nem mondtam, hogy nem fogsz menni azokra az időpontokra. Láttad már egyszer is a Hannah Montanát?" Kérdezte, mire összezavarodva bólintottam. "Ja, szóval akkor te most megkapod mindkét világot. A sztár életet, és a normálisat. Mi visszakapjuk a régi Harryt, és akkor te is élheted továbba szupersztár életed."

Felpttantam a székemből, majd gyors mozdulattal végig szántottam a göndör fürtjeimet.

"Ez nagyon stresszes lesz, Simon, én..." Próbáltam rábírni, hogy válasszon valami másik lehetőséget, de ő nem engedte, hogy befejezzem a mondatom.
A jobb keze elveszett valahol az asztalnak a felső fiókjában, majd előhúzott egy idétlen szemüveget. És nem hazudok, ha azt mondom, hogy ez a szemüveg rosszabb volt, mint amit SpongyaBob viselt mindig amikor medúza halászatra ment.

"Remélem, hogy jó szinész vagy, Marcel." Vigyorgott, majd felém nyújtotta az új szemüveget.

MARCEL?