1890-es titkok

VII.

1890. január 22.

Kiabálásra ébredek. A fejem borzasztóan fáj. Úgy érzem, mintha egy élő vulkán lenne benne. Éget és lüktet.
Kénytelen vagyok felkelni, miután nem tudok tovább aludni. Amint felállok kissé megszédülök, így meg kell kapaszkodnom az ágy oszlopjában. A látásom elszáll egy pillanatra, de aztán újból vissza is jön. Lassan közeledek a szekrény felé. Kinyitom és kiválasztok a sok közül egy inget. A felsőt beletűröm a sötét szürke szövet nadrágba és megközelítem az ajtót. Ahogy megyek le a lépcsőn egyre hangosabban hallom a zajt.
-Mégis mit képzel magáról? - teljesen felismerhető apám hangja.
-E-elnézését kérem, uram. É-én csak...
-Semmi én csak. El tudja képzelni, hogy ez mennyit ért? Nem? Rengeteget, higgye el.

A konyha felé megyek. Befordulva a helyiség felé, már látom, mi történhetett. Apám fehér ingjén egy meghatározhatatlan színű paca terül el. A cselédlány valószínűleg nem lehet több, mint 16 esztendős. Egész testében remeg, és lehajtott fejjel tűri a bántó szavakat.

-Mégis hogyan gondolta, hogy egy elnézéssel meg lehet ezt oldani? Nézzem el magának? Arra kér? Nem is tudom - ezt a mondatot halkan mondja, biztos vagyok benne, hogy tudja, ettől a lány csak még jobban megijed. Így is van. A cseléd halálra vált arccal mered maga elé. Szemei könnyekben úsznak, de nem hagyja lepottyanni őket. Tartja magát addig, amíg lehet. - Jól érzi magát? - tudom, hogy ez csak figyelemelterelés. Az aggódó hangszín csak álca, megtévesztés. A lány tagadólag megrázza a fejét. A fekete tincsek repkednek, és ezt észrevéve a lány abbahagyja feje mozgatását. - Nem? Valóban? Rosszul érzi magát, amiért tönkretette a kedvenc ingemet? Amiért szerencsétlen? Egyáltalán mit keres maga itt? Ilyen fiatalon - hallgat egy kicsit majd újból megszólal. - Az lenne a legjobb, ha elbocsájtanám. Nekem is, meg magának is. De nem teszem. Tudja miért? - megint egy apró fejrázás. - Válaszoljon hangosan az Istenért is! Ha kérdezem válaszol. Tud beszélni, nem? Akkor mi akadályozza meg abban, hogy betartsa a kéréseimet? Maga hitvány, szerencsétlen... Hm, biztos a családja miatt van itt, nem? Egy szegény, nyomorult család, ahol keményen meg kell dolgozni minden egyes falatért - a férfi, akit apámnak kell neveznem kárörvendően felnevet. - Maga szánalmas!

Ezzel a mondatával adta nekem meg a végső lökést. Bemegyek a konyhába és ahogyan apám észrevesz, felveti magára a jól ismert gyunyoros vigyorát.
-Szerintem elég lesz - mondom neki. De nem hallgat rám.
-És itt is van a másik szerencsétlen. Elrontottad az estét fiam, tisztában vagy vele? -felém közeledik, de én meg se mozdulok. Ott állok a lány előtt, és halkan odasúgom neki, hogy menj. Megy is. A ruhája halkan suhog, miközben elsiet. - És most ez is. Tudod, jó benyomást szerettünk volna kelteni a Valles családnál anyáddal.
-Jó benyomás, ha nem mondjuk el az igazat? - kérdezem, de talán nem kellett volna. Apám jobb keze lendül, de én nem tudok védekezni. Lefagytam a gondolattól, hogy ez a férfi képes megüti a saját fiát. A keze az arcomon csattan. A fejem jobbra fordul, és megérzem az égető érzést az arcomon. A fájdalomtól könnyek szöknek a szemembe. Nézem még egy ideig a férfit, aki csak most jött rá, hogy mit is tett.
Felsietek a szobámba, felkapok egy mellényt, majd a kabátommal és a kalapommal együtt kimegyek az utcára. Egészen pontosan a padra, a folyó szélére.

Valahol mélyen reménykedtem bene, hogy Edgar is ott lesz. Jelen pillanatban a közelsége megnyugtatna, úgy érzem. De miket is beszélek?
Barna hajkoronáját megpillantom. Onnantól kezdve gyorsítok lépteimen. Ezt ő is meghallja, hirtelen hátrafordul, mint akit lelepleztek. Amint észrevesz, feláll, de addigra már én is előtte állok. Úgyanúgy, mint nem is olyan régen.

-Mi történt veled, barátom? - kérdezi és kezeit vállaimra teszi.
-Nem lényeges. Csupán egy apró nézeteltérés - nem hisz nekem, tudom. Túl jól ismer, ahhoz, hogy meg tudjam téveszteni. Aggódó pillantásait mosollyal próbálom eltűntetni. Hátrál egyet, majd alaposan körbenéz. De nincs itt senki. Erre a helyre nem sokan szoktak járni. Visszalép elém, sokáig fűrkészi arcom, majd egy apró csókkal hinti be a piros területet, ahol apám megütött.

°°°°°°°°°°°°
Sajnálom.
De köszönöm Nektek, hogy olvassátok a történetem. Nagyon örülök a vote-oknak. A kommentek pedig mégjobban. Feldobjátok a napjaimat! :)