1890-es titkok

II.

1890. január 21.

Egy kéz érintése a vállamon. Ez zökkentett ki az elbambulásomból.
-Howard! Minden rendben? - a hangról egyből felismerem Edgart.
-Persze barátom, minden rendben. Csupán elgondolkoztam, nem történt más - mondom, miközben a kezemet nyújtom neki, amit el is fogad egy kézfogás erejéig - Hogy telnek napjaid?
-Köszönöm kérdésed, remekül. De ahogy hallottam neked jobban. Ma este Emily kisasszony családjával vacsora?-kérdezi mosolyogva, miközben elindultunk egy kávéház felé.
-Honnan tudtad? Hisz' még nem is újságoltam el ezt.
-A minap Mrs. Vane nálunk töltötte a délutánját, jobban mondva anyámnál, és akaratlanul, de meghallottam néhány dolgot. Köztük ezt is.
-Miket még?-kérdezem, mert felkeltette érdeklődésem ezzel.
-Egy halálhír. Szörnyű és borzasztó, mikre nem képesek az elítélő emberek. De kedves barátom, majd elárulom, ha egy nyugodtabb helyre érkezünk.
Az út többi idejét csendben tesszük meg. Mihelyst megérkezünk a kávéház bejáratához, észreveszem, hogy néhány ifjú kisasszony épp akkor szeretett volna kijönni. Kinyitom nekik egyik kezemmel az ajtót, a másikkal pedig felemelem a kalapom, üdvözlésképp, közben rájuk is mosolygok, majd így szólok:
-Hölgyeim! - de nem csak én, Edgar is. Egyszerre szólalunk meg, mire a válasz egy halk kuncogás, és már gyorsan el is sietnek. Az ajtót megtartva intek egyet a fejemmel Edgarnak, hogy menjen előre, utána követem én is. A pultnál kikérünk egy-egy teát, és helyet foglalunk egy asztalnál. Az előttünk lévő újságokat olvassuk, és várjuk, míg meg nem jönnek az italaink. Épp belemerültem egy cikk olvasásába, amikor Edgar hirtelen levágja az asztallapra az újságját, és dühösen néz rám.
-Ezt nézd meg! Pontosan ezt szerettem volna neked elmondani. Milyen gyalázat egy ilyen embert felakasztani olyan indok miatt, amiről nem is tehet - mondja miközben dühében annyira az arcomba rakja az újságját, hogy csoda, hogy még nem szúrta ki a szemem vele. Csak nevetni tudok mérgén és hevességén, de ezt nyilván félreérti, ezért gyorsan, elveszem tőle a papírlapot, nehogy elrakja. - Azt hinné az ember, hogy a mostani világban értelmesebb az emberek felfogása, de ebben is csalódnom kell - nem figyelek már rá, felkeltette az érdeklődésem a cikk, amely barátom heves kitörését eredményezte.

SZÉGYEN A NEMZETRE
E hét keddről szerdára virradó éjjel szégyen sújtotta szeretett nemzetünket.
Szörnyű hibát követett el hazánk. Halálraítélt, s felakasztott egy férfit, kinek kilétét eddig még nem tudták meghatározni. Hibája nem volt nagy. Egyszerű életet élt, addig míg meg nem tudták titkát. A titkát, ami megváltoztatta életét. Viszonyt ápolt egy másik férfival. Ilyen csekély, jelentéktelen ok miatt juttatták el a másvilágba.
Kérdem én. Hol van itt az egyenlőség, egyenjogúság és folytathatnám tovább. Kérdem, hol vannak ezek, mikről ódákat zengtek? Hol is volna? Senki sem találta, hiszen még meg sincsenek. Csupán szavak voltak, amiknek nem volt tartalmuk. Van értelme ilyen nemzetben élni? Ahol sose biztos, hogy a betűk is igazak...
De hogy mi történt a másik férfival? Rejtély marad, talán örökre, talán nem.
Mindenesetre azt üzenem olvasóimnak, nézzenek körbe maguk körül.
Írta és szerkesztette: Az író, ki többet tudott, mégis keveset