1890-es titkok

VI.

1890. január 21.

Néma csöndben ülünk az asztalnál, míg egy szolga fel nem tálalja az előételt. Francia saláta és aszpikos kocsonya. Sosem szerettem a kocsonyát, és ezt anyámék is tudják. Kerülöm az ezzel való mindenféle érintkezést, de egy idő után feltűnő lesz, hogy nem eszek belőle.
-Howard, valami baj van? Miért nem eszel a kocsonyából? - kérdezi Mrs. Valles.
-Nem vagyok túlzottan oda ezért, asszonyom - mondom egy kényszeredett mosoly kísértében.
-Oh, ez meglepő - mondja miközben ránéz a férjére, aki erre a kijelentésemre lerakja a villáját az asztalra. - Tudod, a mi családunk készíti a legjobb kocsonyát az egész városban. Megsértődnénk, ha nem kóstolnád meg - a végére elneveti magát, hogy tudjam, hogy nem kell komolyan venni. Pedig a hangszíne mást sugall.
-Sajnálom, de... - nem tudom befejezni a mondatot. Mrs. Valles asszony szinte lecsapja a villáját az asztalra.

A néma csend szele újból visszatér hozzánk. Szinte érzem, ahogyan végigsimít a jelenlévőkön. Az ételt kerülgetve suhan tovább, egészen az ablakig. Majd a függöny meg-meglibben, amikor a szellő hozzáér. Mintha minden megállt volna létezni. Mintha a Föld se forogna tovább.
Apám szigorúan és dühösen néz rám. Nem tudhattam, hogy amit mondok, az ilyen súlyos vétek. Úgy látszik mélyen megbántottam a családot.

A szoba hűvősséggébe egy cseléd megjelenése hasít bele.
-Úrnőm, a főétel készen van. Tálalhatjuk? - kérdezi. Véleményem szerint ő is érzékeli ezt a ridegséget. Mrs. Valles szigorúan néz a szemembe. Én viszont állom a pillantását. Egy aprót bólint, de ez is elég ahoz, hogy a szolgák észrevegyék és lebontsák az asztalt, majd feltálalják a következő fogást.
-Gomba leves, malacsülttel és vesepecsenyével - mondja egy szolga, majd el is siet.
Ismét néma csend telepszik a helyiségre. Az evőeszközök koccanása a tányérral, csak ez zavarja meg a kísérteties csendet.
Mindenből eszek, nehogy megint felháborodást keltsek ki.

Megdermedek, amikor valami hozzáér a térdemhez. Veszek egy nagy levegőt, és lassan, feltűnésmentesen lenézek. Egy apró kesztyűbe bujtatott kezet pillantok meg. Végigvezetem a kezen a szemem, és Emily kisasszonyt veszem észre.
Persze, ki más is lehetne - gondolom magamban. Egy ravasz mosoly bújkál az arcán. Azon az arcon, ami néhány órával ezelőtt még egy szende szüzet mutatott.
Lassan lenyúlok a kéz felé, és gyengéden megfogom, hiszen mégiscsak egy hölggyel van dolgom, akárhogy is viselkedik az a hölgy. Megemelem a kezét és visszahelyezem az ölébe.
Óvatosan felnézek és furcsálva tudatosul bennem, hogy ebből a felnőttek semmit sem vettek észre.
A desszert rétes, ami a kedvenceim közé tartozik. Megesszük, és amikor észrevesszük, hogy kezd sötétedni, elindulunk haza.
Az udvarra kiérve felnézek az égre. A csillagok ragyognak az égen, gyönyörű látványt keltve. Egy hullócsillag száguld el az égbolton. Behunyom a szemem, és azt kívánom, amit mindig is szerettem volna.

°°°°°°°°°°°°
Tudom, késtem. Sajnálom. Csak sok minden összejött. Remélem nem akartok ezért élve eltemetni.