NEM MONDHATOM EL NEKI

1.Kezdetek

Nem vacilláltam sokat a ruha választásnál. Egy farmert választottam, hozzá egy sötétkék rövid ujjút, fekete bőrkabát, tornacipő. A sminkemet se vittem túlzásba a "nagy nap" miatt, csak a szokásos tusvonal, és egy világosbarna árnyaltú rúzs. Végezetül fújtam magamra még egy kis parfümöt, kifésültem a hajam, felkaptam a táskám és ugorjunk fejest a végzős évbe!

Ahogyan kiértem a lépcsőházból, megcsapott egy kis szél, de még jól is esett. Betettem a fülhallgatómat,  így sétáltam a buszmegállóig, és egészen az iskola épületéhez  érve ki sem vettem.

Mikor megálltam a hatalmas kapu előtt, -ahová özönlöttek be a diákok- még nagyobb gombóc keletkezett a torkomba.  Ösztönzésként apura gondoltam, és hogy hogyan, és mire nevelt kiskorom óta. Semmitől sem szabad megfutamodni, és ha kilencszer esel el, tízszer állj fel! Apu az én hősöm!

Ezzel a kis lökettel vettem az irányt az osztályterem felé, ami az órarend szerint a huszonhatos számot viseli. Legalább a földszinten van... 

Az udvaron csörtettem át éppen, miközben a kilencedikes kis gólyákat figyeltem. Furcsa, hogy én már a végzős évemet kezdem, és mégis ugyan azt érzem, amit ők. Talán most még jobban izgulok, mint kilencedik elején. Akkor úgy voltam vele, hogy itt még mindenki, és minden új, de ez már egy igen csak összeszokott társaság lehet.

Görcsös gondolataimból egy "vigyázz!" kilátás ébresztett fel. Azonnal felkaptam a fejem, aminek irányába egy rögbilabda repült -igen, sulinak amerikai foci csapata van-. A reflexeimmel nincsenek gondok, és szerencsére most is jól funkcionáltak, máskülönben lett volna egy szép púpom, amivel már az első napokban villoghatnék. Épp hogy csak sikerült elkapnom az a hülye labdát, amit nem kis erővel dobott valaki igen csak szar irányba.

Kissé meglepetten szorongattam a kezeim között, miközben a "gazdája" futott érte. Magas volt, úgy egy fej lehetett köztünk. Vállai szélesek voltak, karjai izmaitól duzzadtak, ami gondolom az amerikai focinak köszönhető, ha már ő szalad a labdáért.  Sötétbarna haja kuszán állt feje tetején, és miközben nézi az ember, csak arra tud gondolni, mennyire bele szeretne túrni. Szemei, akár csak haja, sötétbarna színben ragyogtak, és ehhez jött még egy tízpontos, hófehér mosoly, amit még egy fogkrémreklám is megirigyelne.

  - Megvagy? -érdeklődött mély hangján, amitől megborzong egy  nő, de persze jó értelemben.

  - Igen.

  - Zsír. -kapta ki a labdát a kezemből, és már itt sem volt. Inkább nem  foglalkoztam vele, és baktattam tovább az osztály felé.

Mikor a folyosóra értem, az egyik teremből iszonyatosan nagy hangzavar szűrődött ki, az amúgy egész átlagos, és csendes folyosóra. Néhány diák téblábolt csak. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy közeledem az osztályom felé. Jól sejtettem, ugyanis a fehérre mázolt ajtó a huszonhatos számot viselte. Amennyire csak tudtam próbáltam visszanyelni a gombócot a torkomban, és úgy léptem be a terembe. Mindenki azonnal elhallgatott, és felém nézett. Ha eddig ideges voltam, most szavakat sem találok.

  - Hali. -intettem esetlenül úgy általánosságban, bár nem értem mért... ahj...mi van velem? Nem vagyok én ilyen béna! Minden esetre az osztály visszanyögött néhány köszönés félét, és a fiúk is szólogattak ezt-azt, amit inkább most még elengedtem a fülem mellett. Ezután mindenki visszatért a saját dolgához, és ugyan akkora zajt csaptak, mint mikor bejöttem. Kicsit megráztam a fejem, majd hely után nézelődtem, amikor is megállt előttem egy nálam alacsonyabb, szőke hajú, zöld szemű, kissé molett lány, de amilyen kis alacsony volt, pont olyan formás.