IGNIS : egy majdnem átlagos kávézó

2. fejezet

A szél belecsapott a hajamba, ahogy futottam a busz után, amit aztán sikeresen lekéstem. Pont az orrom előtt csapódtak be az ajtók, így nem tudtam másra koncentrálni mint, hogy mindenkit utáljak, akit még felengedett a köcsög buszvezető. Miver már így is késésben voltam, úgy döntöttem nem várom meg a következőt, hanem elindulok gyalog. Az iskola felé haladva aztán, gondolkodni kezdtem - ha kések, Crawford tanárnő élve feldarabol egy vonalzóval... de valószínűleg előtte még én fojtom meg Davidet, amiért miatta érkeztem csöngetés után... Bár mondjuk anya annak valószinűleg, nem kifejezetten örülne. Hm...

Ahogy magamba merülve sétáltam, észre se vettem, hogy már az iskolám előtt állok. Egy nagy tégla épület volt sok ablakkal, és a bejárat fölött a gimnázium címerével.

Gyorsan felsiettem a az osztályomhoz, de még hallottam, ahogy a portás magába motyog valamit a „lógós mai fiatalokról". Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpantam, és megpróbáltam lélekben felkészülni Crawford tanárnőre, aztán egy nagy sóhaj kíséretében beléptem a terembe.
Meglepetésemre és szerencsémre viszont, a gyilkos matektanár helyett az ofőnk állt a táblánál (hálásan köszönöm Istenem). Elnézést kértem a késésért, aztán levágtam magam legjobb barátnőm, Jane mellé a padba.

-Hova tűnt Crawford? - súgtam neki, miközben kipakoltam a gyűrött matekkönyvem.

-Elvileg pár hétre elutazott a családjával - pillantott rám sietősen, aztán már vissza is fordult a tanár felé. Hát igen, óra közbe elég nehéz vele komunikálni. Már körülbelül két éve ismerjük egymást, de még mindig nem tudom megszokni, hogy tanulás közben ne zavarjam.

Amíg ő jegyzetelt, én azzal szórakoztam, hogy mindenféle fura figurákat rajzoltam a füzetembe. Az óra végénél már kezdtem az osztályfőnökünk monoton hangjától kissé illuminált állaptba kerülni, de még pont időben kicsöngettek. Jane-nel szórakozattan léptünk ki a folyosóra, hogy vegyünk valami nasit a büfében. Természetesen, mint minden más iskolában, a miénkben is a fél suli a büfénél csoportosul a szünetekben, így eléggé megnehezítve a közlekedést a pénztár felé.

-Egy kakaós csigát és egy kisdobozos... a francba, aki még egyszer nekilök a büféspultnak, én esküszöm leütöm - üvöltötte el mellettem magát Jane, majd idegesen visszafordult az ijedten pislogó büfésnőhöz, hogy kifizesse a csigáját és az üdítőmet, mert otthon hagytam a pénztárcám.

Már visszafelé furakodtuk át magunkat a tömegen, amikor valaki úgy döntött, jó ötlet lenne, ha belekönyökölne a bordáim közé. A váratlan  „támadástól" előreestem, és sikeresen nekimentem egy fekete pólós srácnak, kilökve valamit a zsebéből. Fel se nézve hümmögtem bocsánatot, és gondolkodás nélkül lehajoltam, hogy felvegyem a földről. Már csak a kezemben vettem észre, hogy éppen egy kisméretű tőrt (!!) fogok. Vasból készült és gyönyörű, tűzre hasonlító, kacskaringós minták voltak a markolatán. A látványa megbabonázott, de aztán hirtelen feleszméltem. - mit keres egy diáknál egy ilyen fegyver?! - várjunk csak, most elkezdhetek pánikolni? Mi van ha az a fekete ruhás gyerek egy félőrült pszichopata, és arra vár, hogy kinyírjon valakit a suliban... - ekkor vettem észre, hogy a tőr tulajdonosa eltűnt. Hiába próbáltam átnézni a tömeg felett (az én 164 centimmel nem volt túl könnyű feladat), végül csak Jane-t láttam meg, ahogy a folyosó végénél engem keresett. Fogtam a tőrt, és gyorsan elé futottam, ügyelve, hogy ne nagyon látszódjon a kezemben.

- Jesszus, Amy hova tűntél, már itt várlak egy fél órája - esett nekem Jane. Ha nem épp attól féltem volna, hogy egy gyilkos rohangál az iskolában, talán elgondolkozok azon, hogyan tud valaki fél órát várni egy tizenöt perces szünetben, de most csak sápadtan álltam és vártam, hogy Jane lenyugodjon. Magához képest hamar észrevette, hogy baj van, és berángatott a wc-be.

-Na mesélj, mi történt, úgy néztél rám, mint aki szellemet látott -
én csak rámutattam a tőrre, és ismertettem az elméletem, miszerint egy idegbeteg tartózkodik a gimnáziumban.

-Basszus, és miért hoztad magaddal a tőrt? Lehet, hogy azt fogja hinni elloptuk, és mi leszünk az első áldozatai - nézett rám idegesen.

-Te jó ég, gőzöm sincs, most mit csináljunk? - szartam be teljesen a gondolattól, hogy a fekete ruhás most éppen minket keres, hogy meggyilkoljon... vagyis inkább csak engem, mert Jane-t nem látta.

-Jól van, majd valahogy megoldjuk. Higgadj le egy kicsit! Lehet, hogy az egész csak egy óriási félreértés - mondta Jane egyáltalán nem nyugodtan.
Még fel akartam világosítani, hogy ő se néz ki túl „higgadtan", de hirtelen becsengettek. Visszasiettünk a termünkbe és jobb ötlet híján, a táskámba rejtettem a tőrt.

------ ▪ ------

Órák után Jane-nel kettesben indultam hazafelé. Útközben a tőr sorsáról próbáltunk dönteni nem túl nagy sikerrel.

-Tudod mit? Mi lenne, ha egyszerűen csak kidobnánk a kukába? - sóhajtott egyet Jane. Már mindketten teljesen belefáradtunk abba, hogy azt találgatjuk, mit tesz velünk a fekete pólós, ha megtalál.

-Szívem szerint én is ezt tenném, de már meglátott és valószínűleg fel fog kutatni - néztem magam elé. - Márpedig akkor nem jönne ki túl jól, ha közölném vele, hogy kidobtam a fegyverét.

-Hm, ez is igaz - gondolkodott el egy pillanatra - na nekem arra kell mennem - mutatott Jane az utcájára, ahol a házuk van - ha bármilyen apró zajt is hallasz otthon amig egyedül vagy, egyből hívj fel, és én átrohanok apukám baltájával.  Kicsit nehéz ugyan, de hidd el , hogy nincs nálla jobb fegyver - nézett a szemembe komolyan, majd elsétált a házuk felé. Egy ideig bámultam még távolodó alakját, hosszú, világosbarna hajával, és közbe elképzeltem, ahogy üvöltve betöri az ajtónkat egy baltával az éjszaka közepén, hogy megvédjen a fekete pólós sráctól. Őszintén nem tudom melyiküktől félnék jobban.

Kicsit nyugodtabban sétáltam a buszmegálló felé, amikor hirtelen megdermedtem, ugyanis a buszra egy idős bácsin kívül csak egy ember várt. A fekete ruhás! Először annyira lesokkoltam, hogy azt se tudtam mit csináljak. Aztán az első gondolatom az volt: „MENEKÜLJ!" Megszorítottam egyetlen kéznél lévő fegyveremet, a tőrt, és gondolkodás nélkül kiugrottam az útra, hogy átszaladjak a túloldalra... és ekkor történt a baj. Már csak a kocsi fényszóróját láttam, ahogy közeledik felém, aztán elsötétült a világ.

● ● ●
Na, végre elkezdtek alakúlni a dolgok. :D
Remélem tetszett.