THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

Finálé/1 "Ez nem Ő"

Na, szóval. Aki olvasta, az tudja, hogy volt némi bonyodalom a részekkel... valakik látták, valakik nem. Ezért is csinálom most az, hogy beillesztem ide az előző részt, aki esetleg nem látta, hogy azért értse miről is van szó, mert elérkeztünk a fináléhoz  gyerekek! Vagyis ezt csak én hívom így. Most indul be a sztori, bazdkikáim. Az előző rész, a "meg fog erőszakolni" kövér betűkkel lesz írva, hogy megtudjátok különböztetni, és aki olvasta, azt át tudja ugorni:) Na, lássuk!

Meg fog erőszakolni:

Hagyjam, hogy megcsókoljon, ezzel feladva mindent Delonnal, aki miatt ide kerültem? Szeretem én Petit? Jobban szeretem, mint egy barátot, csak eddig túl vak voltam, hogy észrevegyem, ami az orrom előtt van?

Nem!

Jézusom!

Igen, szeretem Petit, mintha a testvérem lenne, de nem táplálok iránta másféle érzelmeket! Csak az elkeseredettség beszél belőlem, amit Delon okozott. De akármit is tett...szeretem. Nem. tudok ellenne mit kezdeni.

- Peti...ne...ne haragudj, de...khm. -húzódtam el. - Sajnálom. -néztem szemébe, amiben szomorúságot csillogott.

- Delon miatt, igaz? -dőlt hátra sóhajtva. Nem néztem rá, de tudtam, még ott áll. Csak halványan bólintottam, miközben az ölembe helyezett kezemet tanulmányoztam.

- Nem tehetek róla. -motyogtam.

- Nem, persze, hogy nem. -mosolygott keserűen. - Hát, úgy látszik, nekem itt nincs több dolgom. -csapott a combjára, erre felkaptam a fejem. - Delon amúgy is itt van az ajtóban gondolom. -hupsz - Tehát van, aki vigasztaljon.

- Peti, ne! Kérlek!

- Nem, Kriszta, elegem van! Két éve várok rád. Végig itt voltam melletted, mert az a seggfej... -mutatott a háta mögé. Igen, még ott állt. - Ezt tette veled, de te mégis visszafutsz a karjaiba! -fakadt ki. - Hát kösz, de én ebből nem kérek! -állt fel. - Én elmondtam, amit érzek, többet nem tehetek. De nem leszek ott, amikor megint átbasz. -nézett mélyen a szemembe, ami égetett. Azzal fogta magát, és kiment. Össze voltam zavarodva, utána akartam menni, de nem tudtam. Szemeimbe könnyek szöktek.

- Hé. -hallottam meg Delon lágy hangját, ami egyből melegséggel töltötte el szívem. - Bejöhetek, vagy lassan nálad már sorszámot kell húzni? -próbált jobb kedvre deríteni, és ha bár eleresztettem egy halvány mosolyt, jobban nem éreztem magam.

- Utál engem!

- Nekem az nem is lenne olyan nagy baj. -ült az ágyam szélére, én pedig gyilkos pillantást löveltem felé. - Bocs. -mormogta. - Nem utál, csak...

- Csak nagyon haragszik. -fejeztem be mondatát

- Szereted?

- Mi? -ráncoltam össze a szemöldököm.

- Szereted? -ismételte komoly arckifejezéssel.

- Persze, hogy szeretem! -vágtam rá. - De nem úgy, ahogy ő engem. Nekem olyan, mint egy testvér. Képtelen vagyok rá férfiként tekinteni.

- És rám tudsz még? -tette kezét a combomra, amit cirógatni kezdett. Tudtam, mit akar. Kicsit elcsavarni a fejem.

- Ezt most ne. -szóltam rá, mire abbahagyta, de kezét még most sem vette el.

- Had magyarázzam meg!

- Hát hidd el, hogy követelem is a magyarázatodat! -fontam össze magam előtt karjaim, majd végig hallgattam Delon "sztoriát" - Hogy mi van? -akadtam ki. - Várjunk, várjunk. -tettem fülem mögé a hajam. - Azt hitted megcsallak. ÉN téged! -hangsúlyoztam a "ki-kicsodát" - Mert láttál "engem" hátulról egy sráccal csókolózni, a bulin, ahol amúgy rengetek barna hajú lány volt. -vázoltam fel dühösen, az EKG-m meg jelezte is a heves szívverésem.