Szeretem?

3.3K 206 8
                                    

Még láttam, ahogyan Márk rohan felém, hogy elkapjon, de össze estem. Minden elsötétült. 

Szabri szemszöge

  -Szabriiii! -hallottam bátyám ordítását lentről. Káromkodva ültem fel, majd észre vettem, hogy Kriszta már nincs itt. Abban a szekundumban kipattant az álom a kibaszott szememből, és rohanni kezdtem. 

Mikor a konyhába értem, megtorpantam. Kezem a szám elé kaptam, és azt hittem, talán ez csak egy kurva rossz álom, de nem volt az. Kriszta  a földön feküdt, feje Márk ölében, csuklójából pedig ömlött a vér. Eszméletlen volt. 

   - Be vett egy csomó gyógyszert is! -mondta Márk idegesen, közben próbálta ébresztgetni, de semmi. 

  - Mit kiabáltok? -lépdelt ki álmosan a konyhába Peti is, de neki is szintén eltűntek az álmot hozó tündérkéi. - A picsába! -káromkodott szintúgy.

  - Szabri, ne állj már ott úgy, mint egy fasz, hanem hívjál egy kibaszott mentőt! -förmedt rám a testvérem. Nem tehettem róla, de  teljesen lefagytam. Aztán persze észhez tértem. A szobámba rohantam a telefonomért, majd tárcsáztam a mentőket. 

  - Mit...mit tegyünk? -kérdeztem a srácokat remegve az idegességtől. 

  - El kell szorítani! -kapott le Peti egy konyharuhát, majd szorosan Kriszta csuklójára kötötte. - Semmi gond, kicsim. Tarts ki! -súgta a fülébe, de még így is hallottam, majd egy puszit nyomott a fejére. Nem értettem. Soha nem hívta kicsimnek. Mindig is furcsáltam ezt a nagy kötődését Krisztához, de most nem ez a lényeg. El is hessegettem minden nem ide tartozó gondolatomat, és csak Krisztára koncentráltam, hogy hogyan tudnánk neki minél jobban segíteni. Kezdtek beindulni az agytekervényeim. A csaphoz mentem, fogtam egy poharat amit tele engedtem hideg vízzel. Leguggoltam hozzá -borzalmas látvány volt- A kezembe öntöttem egy kevés vizet, majd az arcát kezdtem vele beteríteni. A harmadik után megrebbent a szeme. 

  - Kriszta! -szólította meg azonnal Márk. Résnyire nyitott ki szemeit, úgy nézett végig rajtunk. 

  - Segítsetek! -hangja szinte könyörgő volt, de alig lehetett hallani. Gyenge volt. Nagyon gyenge, és kába is. -Nem akarok meghalni! -rázott aprót fejével, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán, csak úgy mint nekem. Ezután a mondata után lehunyta a szemét, és a feje is elernyedt. Hangos zokogásba kezdtem, arcomat a tenyerembe temetve. Nem bírtam így látni. 

  - Hol vannak azok a kibaszott mentősök?! -nézett ki az ablakon Peti kék szemével. Izmai megfeszültek, ahogyan beletúrt világosbarna hajába. Soha nem láttam ennyire feszültnek. Még az erei is kidagadtak a nyakán. 

Pár perccel később megérkeztek. Annyit ki tudtam venni, hogy még van pulzusa, de gyenge. Beszállították a mentőbe, én pedig mentem vele. Márkék jöttek utánunk a kocsimmal. Pár perccel később értek be, mint mi. 

  - Na? -rohantak oda a srácok.

  - Benn van. Várnunk kell. -fontam össze karjaim magam előtt. Petire néztem. Úgy nézett ki, mint aki két hete semmit sem alszik az idegességtől. Kattogott az agyam, amit az orvos jelenléte szakított meg.

  - Mi van vele? -kérdezte azonnal Peti.

  - Sok vért vesztett, így pótolnunk kellet. A gyomrát is ki kellett mosni. Infúzióra kötöttük, az állapota stabil, viszont sokat kell pihennie, és meglehetősen nem ébred fel egy darabig, talán ezt a napot át is alussza, de nem kell megijedni. -nézett végig rajtunk biztatóan. - Be mehetnek hozzá, de arra kérem, hogy csendben. -egy emberkén bólintottunk, majd az orvost követve beléptünk Kriszta szobájába. Ott feküdt az ágyon kimerülve, az arca sápadt volt, a szája kiszáradva. Csuklóján kötés feszült, másikba pedig az infúziót folyatták. Rossz volt ránézni, de annál jobban örültem, hogy életben van.

THE HIGH ROAD~Ég Veled RocksztárWhere stories live. Discover now