THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

"Mióta folyik ez?!"

- Ühüm. –bólogattam.

- És még csak Orsi sem szólt? –kérdezte inkább magától.

- Hát úgy látszik. –sóhajtottam.

- Na, gyere már! –nyúzott tovább. – Ilyenkor jót tesz a társaság.

- Lehet, de nekem most nem arra van szükségem. –mosolyogtam hálásan, hogy mennyire próbál segíteni.

- Akkor mire? –ült vissza mellém sóhajtva.

- Arra, hogy haza menjek.

- Hogy aztán majd bedepizz nekem? –vágta rá.

- Nem. –nevettem. –Csak... csak kell egy nagyon picike magány. Legalábbis ma este.

- Jól van, hazaviszlek. –állt fel.

- Nincs is meg a jogsid! -emlékeztettem.

- De kurva jól vezetek. –vigyorgott elégedetten.

- Életveszélyes vagy. -röhögtem ki.

- Csak irigykedsz. –mondta úgy, mint aki egy ötéves szintjén van.

- Persze. –bólintottam. –Amúgy is ittál.

- És mit csinálnak? Elveszik a jogsimat? –nevetett jóízűen a poénján.

- Nem, de most komolyan. –álltam fel mellé. – Inkább szeretnék hazasétálni.

- Ilyenkor? –vonta fel a szemöldökét.

- Ugyan már! Tíz perc séta... Ilyenkor senki se jár az utcákon!

- Nem is tudom. –filozott.

- Semmi bajom nem lesz. –öleltem magamhoz szorosan.

- Hazakísérlek.

- Nem kell. Inkább hozd vissza a szőkét, és bulizz. -borzoltam össze a tökéletesre belőtt séróját.

–Kis lökött. –ölelt magához még egyszer.

– Köszönöm.

- Hogy lököttnek neveztelek?

- Igen, persze. –nevettük el magunkat, majd lekísért a bejáratig.

- Biztos rendben leszel? Le ne ugorj nekem valahonnan nagy szerelmi bánatodban.

- Áh, az nem az én stílusom. Inkább az a „kamion elé vetem magam" híve vagyok.

- Nagyon helyes. –bólintott „komolyan" Még váltottunk egy ölelést, és indultam is.

A lépcsőn leérve összehúztam magamon a bőrdzsekimet, mert bár nyár van, az éjszakák azért hűvösebbek. Jó érzés volt a tömegből kijönni, és a fülledt levegőből, majd beszívni a frisset. Valamennyire a zaj is megszűnt. A lécső alján állva megpillantottam a ház előtt lévő fát, ami alatt egy pad is volt. Elindultam, hogy leüljek oda egy kicsit, és valamennyire felfogjam a ma este történteket. Nem nagyon láttam arra senkit, tehát tökéletes volt. Felléptem a magassarkú bokacsizmámmal a padra, majd az asztalra ültem.

- Hali!

- Jesszusom! –fordultam ijedtemben a fához. – Bocs, nem láttam, hogy itt vagy. –motyogtam.

- Semmi gond. –gyújtott rá egy cigire Szabri. Róla azt kell tudni, hogy piszok nagy lázadó, és pontosan úgy néz ki, mint Taylor Momsem, de szerintem Szabri még nála is szebb. Hosszú szőke haj, kék szemek, amik szépen ki vannak emelve feketével. Magas, és vékony, a ruhatára igen csak merész. Jelenleg is épp egy fekete (nagyon) rövid nadrágot viselt, aminek az alja foszlott volt, és látszott is a bal combja oldalán a tetoválása. Egy fehér, ujjatlan póló, amiből ki villant a fekete melltartója, a felsőn pedig „Who Cares?!" felirat. A karja tele karkötőkkel, nyakában egy lánc csüngött kereszt medállal, és persze az elengedhetetlen, fekete, acélbetétes bakancs. Szabrit csak látásból ismerem, nem sokat tudok róla, csak hogy kavart Andris egyik haverjával, és így párszor ő is velünk lógott, de akkor is inkább elvonultak kettesben. Egyébként egy haverom, Márknak a húga, aki nagyon jó fej srác. Andris és Peti által ismerem.