Tűzpróba

13. Fejezet

Teresa sírva rohant oda hozzá és átölelte. De Thomas csak idegesen ellökte magától.
- Mi van?! - kérdezte. - Fejbevágsz azzal a rohadt nyíllal és a halálba küldesz, aztán nem halok meg és itt ölelgetsz?! Bökd meg, hülye vagy? - rivallt rá.
- Figyelj... Tom... én megtudom magyarázni! Ez... - szipogott.
- Figyeljetek, alig van pár óránk odaérni a Menedékhez, vagy itt ragadunk! - lépett hozzájuk Aris idegesen. Teresa vonakodva bólintott.
- Az úton mindent elmesélünk. - ígérte meg Teresa és egy biccentéssel jelezte hogy indulhatnak.
Szaladni kezdtek, megcélozva északot. Teresa és Aris mindent elmesélt Thomasnak. Mindent, de Hannaról nem beszéltek.
A lány agyán annyi gondolat kanyargott át, hogy nem is vette észre hogy szólították.
- Bocsánat, tessék? - kérdezte.
- Most te mesélj el mindent. - mondta Aris, és mindenki elnémult. Kicsit lihegve, de elkezdte a kis történetet mesélni.
- Az egész ott kezdődött, hogy Minhoval a másik irányba menekültünk. A robbanásnál elájultam, úgyhogy csak azt tudom, hogy egy alagútban ébredtem. Rengeteg... Buggyant emberrel találkoztunk, amíg ki nem értünk. Aztán észak felé tartottunk amikor egy hang a fejemben azt mondta hogy kövessem őket. Előttünk egy lánycsapatot láttunk és hát mentünk utánuk. Elvitték Minhot és Teresa pedig elmondta a feladatom. És sajnálom... Amiket a fejedhez vágtam.
- tette hozzá.
Thomas csak megrázta a fejét. Az utuk továbbiakban némán telt, még meg nem láttak egy csapatot, akik a hegyen felfelé masíroztak. Valószínűleg ők voltak az A csoport. Gyorsabban kezdtek futni megcélozva a hegy tetejét, ahol elméletileg a Menedékhelynek kell hogy legyen. Úgy 20 perc alatt felértek, addig megérkezett a fiúk csoportja is. A B csoport régebb óta érkezett. Egy nagy kört álltak valami körül. Hanna sietősen odalépett és befurakodott a körbe. A kör közepén egy bot állt ki a földből, egy fehér kis zászlóval, amin csupán ennyi állt: Menedékhely
- Ez meg mi a retkes fenét jelentsen? - idegeskedett Minho.
- Azt hogy ez egy újabb próba volt. Nincs semmilyen menedékhely. - fogta a fejét Newt. Mindenki csak azt az egy botot nézte. Egy lány a B csoportból odasétált a bothoz és szinte kitépte a földből. Elhajította a hegy aljába. Ekkor megrengett a föld, és csak úgy a semmiből jó néhány kapszula vette őket körbe. Mindenki egymást fürkészte, arra várva hogy valaki elmondja mit kell most csinálniuk. De senki nem mondott semmit. Viszont a távolban hallani lehetett már a vihar kezdetét, és a szél is egyre jobban fújt. Megbeszélték hogy mindenki odaáll az egyik elé. A lehető legkisebb kört alkották. Mindenki elővett valami kést, vagy bármit ami harcoláshoz kelhet. Mert az már biztos, hogy a kapszulákat nem díszből helyezték ide. Hanna Newt és Brenda között állt. Brenda átnyújtott neki egy tőrt. Hanna biccentéssel megköszönte, majd továbbra is csak azt a kapszulát bámulta. Egyszerre csak mindegyik felnyílt, és a belsejéből hatalmas füst áramlott a levegőbe. A szél egyre erősödött, Hanna úgy érezte bármelyik pillanatban magával repítheti. Félelemmel telt meg a levegő. Csikorgó hangok hallatszódtak a kapszulából, míg az egyikből egy láb kecmergett kifelé. Lassacskán a többiből is, amíg mindenki elé egy-egy fehér lufiszerű lény ugrott. A testén mindenhol fényes piros gömbök szikráztak. Valahonnan sziréna zaja hallatszott, és megkezdődött a küzdelem.
Hanna nagy levegőt vett majd torka szakadtából ordítva a lénybe mártotta a tőrt. Ahol bírta szúrta, de a bőre ruganyossága miatt szinte meg sem kottyant neki. Erővel ellökte Hannat. Éles fájdalom hasított a karjába, de folytatnia kellett. Felállt és mostmár nem csak a tőrt használta fegyverként. Megkerülte és felugrott a hátára. Rúgta, marta, verte ahogyan csak bírta, még a nagy kapálózásban a tőr az egyik kis gömbbe csapódott, ami szilánkokban a földre zuhant. A lény egy pillanatra meghökkent, amit Hanna ki is használt, és a vállán levő piros gömböt is széttörte. Logikus megoldásnak tűnt, így leugrott a lény hátáról, és ide-oda ugrálva kipukkasztotta a gömböket a lény testén. Az pedig egyre gyengébb lett. Alig 4 gömb lehetett már. Kettőt sikeresen kipukkasztott. A lény utolsó erejével meglendítette lábát és elrúgta Hannat. De a lány felpattant és egy hatalmas ugrással leterítette a lényt, és az utolsó két gömböt is széttörte. Lihegve nézett körbe. Láthatólag már mindenki megértette, és a kis gömböket törögette. Kettővel mellette Minho az utolsó piros gömböt kereste, amikor a lény lehajította magáról, és a fiú erősen a földnek csapódott. Hanna odarohant és a lény keze alatt levő utolsó kis gömböt kipukkasztotta, majd segített Minhonak felállni. A szél nagyon erős volt, és az első villámok már az eget világították. Egyetlen menekvés a kapszulák lehettek, így Hanna arra vette az irányt. Az eső is megindult. Felnyitotta a kapszulát és beleugrott. Pár másodperccel később Minho is beugrott rajta, és behúzta a fedelét. Az eső a kapszula tetejét csapdosta.
Hanna kimerülten elterült a hatalmas kapszulában.
- Már csak 2 perc van hátra. - lihegte Minho.
Egymást nézték. Senki nem szólt. Nem tudták mit is mondhatnának. Minho Hanna mellé telepedett.
- Sajnálom. - nézett a szemébe Hanna.
- Tudom. - mondta Minho, majd megfogta a lány kezét.