Little Things - h.s. (hungarian)

37. Fejezet

A jéghideg beton már sértette a lábaimat, ahogy tanácstalanul térdeltem a földön, ölemben Willel, aki laposakat pislogva figyelte arcomat. Az ujjaim elzsibbadtak a hidegtől, de mégis töretlenül simítottam végig újra és újra sebes és véres arcán aminek hatására lustán elmosolyodott.

-Mit csináljunk? Nem kéne mentőt hívni?- a torkom kiszáradt a sírástól és a hangom megremegett. A szemeim befátyolosodtak a könnyektől amik újra készültek feltörni ahogy Niallre néztem. Szemeivel követte Louisékat, egészen a parkoló végig, majd rám nézett.

-Nem kell.- Will hangja gyengén szólt az ölemből.

Szemeim ismét Will arcára tévedtek, alaposan megvizsgálva minden egyes sebét. Az orrából vér folyt, a szeme már most feldagadt, és másodpercenként kezdett egyre sötétebb árnyalatot felvenni a bőre. A száján és a szemöldökénél a bőre felrepedt, az arcát több helyen is vér borította.

A fejemben káosz uralkodott, próbáltam odafigyelni arra, amit Niall és Zayn beszélnek, de képtelen voltam. A testemet még mindig átjárta a pánik és az egyedüli dolog amire gondolni tudtam, az volt, hogy minél előbb juttassuk el innen Willt.

-Elmegyek az autóért.- Zayn már sarkon is fordult, Niall pedig leguggolt mellém és Will mellé közben Liam eltűnt a club ajtaja mögött és sietős léptekkel indult meg a tömegben. Valószínűleg a cuccainkért megy be, amikről meg is feledkeztem.

Niall meleg keze végigsimított jéghideg vállamon. Ettől az apró gesztustól annyira megijedtem, hogy megugrottam, de töretlenül simítottam végig újra és újra Will haját megnyugtatásként. Bár nem tudom, melyikünket nyugtatta le jobban a monoton mozdulatsorom.

-Jól vagy?- Niall hangja egészen közelről jött és csak pár perc elteltével jöttem rá, hogy a kérdését nekem szánta.

Ahogy tekintetemet arcára vezettem a könnyek ismét marni kezdték a szemeimet. A gondolataim teljesen lezsibbasztottak, egy szó sem jött ki a torkomon, így hát minden lelkierőmet összeszedve bólintottam. Niall keze ismét végigsimított fedetlen karomon és pont ugyanebben a pillanatban állt meg mellettünk Zayn is az autóval.

Ahogy hallottam a kocsi ajtajának a csapódását, egyszeriben minden elhomályosult, csak egy-két képfoszlányt fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Zayn és Niall óvatosan vették fel az ölemből Willt, és támogatták be az autó hátsó ülésére. Liam karjai óvatosan kúsztak körém és emeltek fel a földről. Még sose éreztem magam ennyire erőtlennek, a kétségbeesettség még nagyobb súlyt nyomott az elgyengült testemen és a pánik lezsibbasztotta mindenemet. Egy roncs voltam, akárcsak Will.

Liam segített beszállni az anyósülésre, még magam sem tudom, hogy sikerült az oldalán megtennem azt a pár lépést az autóig. A kabátomat óvatosan rám terítette, és egy halvány, mégis szívmelengető mosollyal nézett rám, mielőtt becsukta az ajtót, és beszállt hátra. Mikor becsukódott az összes ajtó, a motor felhördült és én elmerültem a sötétségben.

*

A kezeim remegve emelték a számhoz a bögrét, amiben forró tea volt. Csendben ültem a konyhában, szemeimmel fél percenként Willt néztem, ahogy már megtisztított és lefertőtlenített sebekkel és kék-zöld foltokkal az arcán aludt a kanapén. Liam és Zayn a tévét nézték, bár tudtam jól, hogy szívesebben aludnának már fenn az emeleten. De valamiért ők is szükségét érezték annak, hogy a közelemben legyenek. Akárcsak Niall, aki mellettem ült a könyhaasztalnál.

Ahogy belekortyoltam a bögrébe, a forró tea egy pillanatra lenyugtatta a torkomat, de a következő másodpercben megint olyan érzésem volt, mintha borotvapengék karcolták volna akárhányszor csak ki-be lélegeztem. Visszatettem a bögrét az asztalra, és Niall szemeibe néztem.