Little Things - h.s. (hungarian)

35. Fejezet

Valami történt.

Nem tudtam pontosan, hogy mi, és hogy egyáltalán mikor. De ahogy Eleanor zavartan, és feszülten nézett a szemembe, mikor bejött a szállodai szobámba, tudtam. Éreztem... és ez nyugtalanított.

Miközben az ünnepekről mesélt, amit Louisszal és a családjaikkal töltöttek közösen, elvesztem a gondolataimban. A figyelmem leapadt, láttam hogy beszélt, de a többi érzékszervem lezsibbadt. Nem tudtam mozdulni sem, csak meredtem magam elé, mint egy eszelős őrült, pedig alig egy óránk maradt elkészülni.

Szilveszter van, és boldognak kéne lennem. De nem vagyok az, valami nyugtalanít, de magam sem tudom, mi lehet az.

Harry napok óta nem keresett, a hívásaimra sem válaszolt és a tudat az idegeimen táncolt. Csalódott voltam és kétségbeesett, hogy csak egy gyenge pillanat volt minden, egy visszafordíthatatlan hiba, amit most már próbál elfelejteni. De mindezek mellett, valahol, a szívem legmélyén bennem élt a remény.

-Effy, figyelsz rám?- Eleanor keze a szemem előtt suhant el, mikor feleszméltem gondolataimból.

-Sajnálom... Mit mondtál?- ráztam meg a fejem alig láthatóan, és bocsánatkérőn pislogtam rá. Halványan elmosolyodott, és ismét szóra nyitotta a száját.

-Azt kérdeztem, melyik ruhát veszed ma fel.- mutatott az ágyra, amin ültem. Tőlem nem messze ki volt készítve három darab, amik között már egy ideje vacilláltam.

Tanácstalanul megvontam a vállam, szemeimet a ruhákon járattam.

-Szerintem ez tökéletes lesz.- vette fel az egyik fekete ruhát. Egy egyszerű, mély V kivágású, hosszú ujjú ruha volt, az ujjai csipkések. Egyszerű és Eleanor pontosan tudja, hogy ilyen az ízlésem, és már a fekete imádatommal kapcsolatban is befejezte a szentbeszédeit. Azt hiszem, beletörődött abba, hogy egyszerűen szeretem, és jól érzem magam benne.

Eleanor egy pánt nélküli, tűzpiros, combközépig érő ruhát vett fel. A haja hullámokban omlott vállára, míg én nem fordítottam különösebb figyelmet a hajamra, amely kiengedve, szög egyenesen maradt. Miután megcsináltam mindkettőnk sminkjét, és összeszedtük az estére kellő dolgokat, kiléptünk a hotelszobából.

A készülődés közben megbontott két üveg pezsgő meghozta a kellő hatását, vidáman lépkedtem a folyosó végéig Eleanorral karöltve Niall szobájába, ahol a többi fiú is már javában alapozott az estére.

-Effs!- az ismerős akcentus egyből mosolyt csalt arcomra, a következő pillanatban Niall karjai szorosan körbeöleltek engem, és egy puszit adott az arcomra.- Végre itt vagy, egész délután bujkáltál!- hangja vidáman csengett, de hallatszott rajta, hogy már nem az első poharán van túl.

-Az időeltolódás kikészít, Niall.- kuncogtam a vállába, végül elengedett.

-Ah, nekem mondod?- mosolygott rám, majd az asztalhoz indult, útközben hátra nézett és kacsintott egyet, amitől halk nevetés hagyta el a számat.

Ezután feleszméltem Zaynre, aki – visszafogottabban, mint Niall – megölelt és mosolyogva váltottunk pár szót. A többiek is sorban jöttek, végül megláttam Willt, aki Eleanorral beszélgetett a kanapén ülve. A tekintete gyorsan felém siklott, mosolyogva bólintott felém. Vele repültem New Yorkba, egészen pár órával ezelőttig ő volt az egyetlen társaságom az utóbbi pár napban, beleértve Hayleyt is.

Este kilenc volt, mikor Perrie is megérkezett és attól a pillanattól kezdve lehetetlen volt őket elválasztani Zaynnel. Elmerengve néztem őket, ahogy halkan egymás fülébe súgva beszélgettek és nevetgéltek.