Little Things - h.s. (hungarian)

25. Fejezet

-És Niall körbe-körbeszaladt a gokart pályán azt kiabálva, hogy nagy kövér idióta!- nevetett Harry, és vele szemben ülve én is.- És mikor már az interjút csináltuk, csak egy nagy csattanást hallottunk, és mikor hátra néztünk, Niall a földön fekve nevetett.- Harry az asztalra könyökölt, egyik kezével megtámasztva fejét, szemei enyémekbe vésődtek és képtelen volt abbahagyni a nevetést.

-Istenem, nekiment valaminek?- egy pillanatra átjárt rajtam az aggodalom, de lelki szemeim előtt láttam az egészet, amit Harry elmesélt, és pár percig csak Niallen kuncogtam.

-Néha ezekért a pillanatokért megéri ez az egész felhajtás.- szokásos mosolya ott bujkált szája sarkában, és a tálcán maradt egy-két sültkrumplit piszkálgatta, majd az egyiket meg is ette. Én a maradék kólámmal szórakoztam, és körbenéztem. Csak egy idősebb pár volt rajtunk kívül, egyből az ajtó mellett.

-New York elég nagy, könnyen elveszik benne az ember. Itt nincs akkora tömeg körülöttetek.- világítottam meg az itteni tartózkodásuk jó oldalait, közben tovább eszegette sült krumpliját. Száját elhúzta kijelentésemre, és szélesen elmosolyodott.

-Azt azért nem mondanám... de így jó.- vont vállat.- Most jó.- suttogta, miközben pillantása elidőzött arcomon, a pulzusom pedig az egekbe szökött és éreztem, ha tovább vizslat így szemével teljesen elpirulok.

Telefonja hangos csörgésbe kezdett, és búgásba. Az asztalon volt, egyből a tálcája mellett. Reflexből pillantottam a telefon felé, és bár messze voltam, sajnálatos módon így is láttam a nem kívánt nevet a kijelzőn. Hirtelen hátradőltem, és beleittam a kólámba. Harry viszont meg sem moccant, hezitálva nézte telefonját, ami rendíthetetlenül csörgött.

-Vedd fel, Harry.- motyogtam, és felvéve álarcomat, közömbösen néztem rá. Szemei furcsán méregettek, arcán is érdekes grimasz futott végig, majd kezébe vette telefonját.

-Igen?- hangja most kimért volt a tegnapihoz képest.- Nem, csak egy baráttal...- szemeimet lesütöttem, és az asztalra könyököltem. A tálcám sarkát piszkálva próbáltam hozzászoktatni magam az előbb használt jelzőhöz... Csak egy baráttal...- Nem, nem kell Taylor! Nem tudom, mikor érek vissza a szállodába, majd holnap találkozunk!- idegesen tette le telefonját, majd ugyanoda csúsztatta az asztalon, ahol eddig is volt.

-Szerintem ideje lenne visszamennünk.- köszörültem meg torkomat, és az asztalnak támaszkodva egyik kezemmel készültem felállni, de Harry csuklómnál fogva megragadott, és csillogó szemei örökre belevájták magukat emlékezetembe, ahogy kétségbeesetten nézett rám. Életem végéig elücsörögtem volna vele itt, beszélgetve, nevetve... nem törődve semmivel és senkivel. De, mint kiderült az élet nem ilyen egyszerű.

-Maradj még kérlek.- halkan beszélt, szemei szinte könyörögtek ahogy arcomat fürkészte. Mélyet sóhajtottam, és visszaültem. Az asztalra könyököltem, és a sült krumplikat rakosgattam sorba a tálcámon. Harry elcsent egyet, és gyorsan a szájába kapta. Szemei játékosan csillogtak, arcán az a tipikus kaján vigyor jelent meg. Az ember lélegzete elállt, ha így látta, és a szíve kihagyott egy ütemet.

*

Másnap reggel Niall utasítására az ő szobájába mentem, miután felkeltem. A banda összes tagja ott volt, plusz Eleanor és én. Az egész délelőttünket lustálkodással és tévézéssel töltöttük, még a szobából se kellett kimozdulni, ha megéheztünk, a fiúk megoldottak mindent. Ehhez a fajta élethez sose tudnék hozzászokni szerintem.

Fejemet Niall ölében pihentettem, a kanapén fekve. Niall kapcsolgatta a tévét, és a hajamat piszkálta, miközben én le-lecsukódó szemekkel néztem a váltakozó műsorokat. Megnyugtató volt a közelsége, bár a Harryvel töltött pár óra előző éjjel, ahogy az asztal fölött elbeszélgettük az időt... semmi sem fogható azokhoz a pillanatokhoz. Halványan elmosolyodtam, ahogy felidéztem az előző este történéseit, és tudatomon kívül emeltem tekintetemet Harryre, aki nyugtalanul ücsörgött a fotelban, szemét köztem és Niall között jártatva. Meglepett a viselkedése, határozottan látszott rajta, hogy nem tetszik neki a szituáció és szinte látszott rajta, hogy úgy kellett visszafognia magát, hogy ne tegyen semmit. Mivel a féltékenysége teljesen alaptalan és hiábavaló volt, ugyanúgy feküdtem továbbra is Niall ölében és tekintetemet megint a tévére függesztettem. Niall keze hajamról a karomra siklott, amit jólesően fogadtam lehunyt szemekkel. Nem ez volt az első ilyen alkalom, a viszonyunk pedig határozottan csak baráti, így nem zavartattuk magunkat, hogy vajon mit gondolnak a többiek. Ők is tudták jól, hogy hogy gondolunk a másikra.