Little Things - h.s. (hungarian)

31. Fejezet

*

-Egy igazi szemét, ha engem kérdezel.- Haley dühös hangja csengett a fülemben, mikor másnap kora délután telefonon beszéltünk. Haley és Will kósza egy hétig tartó kapcsolata volt fő témánk, közel fél órája.

-Mindketten tudjuk milyen, Haley. Csak azt ne mondd, hogy meglepődtél.- kuncogtam, miközben a vonal másik végéről egy hangos sóhaj jött csak válaszul.

-De akkor sem hiszem el, hogy a szemem láttára csalt meg, Effy.

-Igen, tudom milyen érzés...- merengtem el, és az utcán szitáló havat néztem továbbra is.

-És te ezzel a szemétládával leszel szilveszterkor...- terelte el a témát. Túl jól ismerem már, a hangján hallottam, hogy megbánta, hogy ilyesfajta témát hozzon fel előttem.

-Sajnálom, de a fiúk őt is meghívták, és...- kezdtem volna bele magyarázkodásomba ma már harmadszorra, de most az egyszer félbeszakított.

-Tudom, tudom. Inkább azt mondd, mikor jössz vissza Londonba, mielőtt még megint New Yorkba száműzeted magad.- beszélt drámaian, mire én halkan felnevettem.

-Ma este jöttem volna, de nem járnak a vonatok, és az összes járat is törölve van pár napig a hó miatt.- sóhajtottam fel.

-Ez szívás.- jött tőle a nyers válasz, mire én egyetértően bólintottam, még ha nem is látta.

-Nekem mondod? Könnyebb lenne, ha Harry nem a száz méteres körzetemben lenne legalább.

-Jelentkezett tegnap este óta?- kérdezte, még az éjjel megírtam neki tömören a fejleményeket.

-Nem...- ismét egy hangos sóhaj hagyta el a számat, és tovább beszélgettünk Haleyvel. Csak ilyenkor tűnik fel leginkább, mennyire is hiányzik nekem. Ahogy nyersen elmondja a véleményét mindenről, vagy ahogy a jó irányba terelget, de én mégis másként döntök és a végén jön az „én megmondtam" monológjával.

Mosolyogva tettem le telefonomat, de a következő pillanatban rezgett is egyet, Niall nevével a kijelzőn. Ezek szerint ez egy ilyen délután lesz. Miután elolvastam az üzenetét, válaszoltam is neki. Órák hosszát beszélgettünk az ünnepekről, a családjáról, az enyémről, és arról a tényről, hogy direkt elfelejtett szólni, hogy Harry is Holmes Chapelben tölti az ünnepeket.

Fejemet az ablak üvegének döntöttem, odakinn más sötét volt, a hó megállíthatatlanul szakadt a fagyos utcán és a szél is néha fel-feltámadt. A telefonom ismét rezgett egyet, aminek hatására egy kissé megugrottam ijedtemben. Már legalább fél órája nem jött válasz Nialltől, így azt hittem mára vége a beszélgetésünknek. Lustán nyúltam a telefonomért és vettem a kezembe, majd végighúzva ujjamat a kijelzőn, feloldottam a zárat. Rányomtam a borítékra, és Harry neve jelent meg előttem, egy rövid üzenettel.

Fél óra múlva a bárban?

H .xx

Meglepettség suhant végig rajtam, ahogy többször egymás után elolvastam a kérdést. Bizonytalanul néztem végig sötét szobámon, majd ismét az odakint tomboló „hóvihart" néztem. Mély lélegzetet vettem, és kezemben szorongattam telefonomat. Fejemet ismét a hideg üvegnek döntöttem, és egy rövid pillanatra összeszorítottam szemeimet, és halkan szitkozódva húztam végig ujjamat ismét a kijelzőn.

Ott leszek.

Effy

Ujjam bizonytalanul nyomta le a küldés gombot, de ahogy elküldtem az üzenetet, felkeltem az ablaktól, és a fürdőbe mentem megmosni az arcomat. Lehet, hogy egy hideg zuhany jobban jönne, és végre tisztán látnám a dolgokat ebben a lehetetlen helyzetben.

Pár perccel később már halvány sminkkel arcomon, és kiengedett hajjal léptem ki a fürdőből. Egy famert húztam, fehér pólóval és szürke kötött pulóverrel. Harry sálát ismét a nyakamra tettem, halványan elmosolyodva néztem vissza magamra a tükörben, majd megfogtam telefonomat és a pénztárcámat majd lesétáltam az emeletről.

-Hova mész ilyen időben?- kérdezte a nagyi meglepve, hogy van egyáltalán olyan ember, aki ilyen ítélet időben kikívánkozik az utcára.

-Csak megiszunk valamit Harryvel.- motyogtam az orrom alatt, ahogy felhúztam csizmám cipzárját, majd másikat is a lábamra húztam, megismételve az előző mozdulatokat.

Szikrázó mosoly jelent meg az arcán, ahogy engem nézett.

-Meg se szólalj, Nagyi.- néztem rá szúrós tekintettel, mire ő halk nevetésbe kezdett.

-Jó szórakozást.- mondta, és azzal ott is hagyott. Felhúztam a kabátomat, kapucniját a fejemre húztam. A táskámba dobáltam a dolgaimat, és kiléptem a vérfagyasztó hidegbe.

A hideg csípte az arcomat, és a hó ropogott a talpam alatt, ahogy sietős léptekkel igyekeztem a bárba, ahol tegnap este voltunk. Tudom, hogy az este végén vagy ezerszer megbánom, hogy most éppen oda tartok, hogy éppen Harryvel készülök eltölteni még egy estét.

De nincs mit tenni, menthetetlen vagyok, ha róla van szó.

Fellélegezve léptem be a bár ajtaján, és húztam le fejemről a kapucnimat. Ma este jóval többen voltak, egy szabad asztal se volt, és a pultnál és jóval több ember állt vagy ült, mint tegnap este. Szememmel az ismerős göndör fürtöket kerestem, amit meg is találtam. Ugyanannál az asztalnál ült, mint tegnap este. Háttal ült nekem, az asztalra könyökölt bal kezével, míg jobbal idegesen kocogtatta a sörös poharát, lábai a háttérben szóló zene ütemére doboltak. Elmosolyodtam és egy pillanatig csak álltam, elképzelve, milyen kétségbeesett és egyben türelmetlen arcot vághat.

Végül lábaimat járásra bírva szeltem át a kisebb tömeget, és az asztalhoz léptem, egy halvány mosollyal arcomon. Ahogy mellé kerültem felnézett a poharáról, és egy széles mosoly jelent meg az arcán, szemei vadul csillogtak, hasamban pedig több millió pillangó kelt életre.

-Szia.- mély és rekedtes hangja volt az egyetlen dolog, amit hallottam a zsúfolt bárban. Csak ő volt, és a vadul zakatoló szívem.