Little Things - h.s. (hungarian)

25. Fejezet

Ugyanebben a pillanatban hangos fújtatást hallottam, majd nem sokkal később ajtócsapódást. Szemeim kipattantak, és a fotel felé emeltem fejem, ahol nemrég még Harry ült, de úgy tűnt, inkább mérgében bezárkózott a fürdőbe. Bűntudat helyett egy apró mosoly jelent meg arcomon.

-Hát ebbe meg mi ütött?- kérdezte Louis, és a fürdő felé fordult ő is értetlen fejet vágva. Felültem a kanapén, Niall pedig fájdalmas arcot vágva a lábát kezdte fájlalni, ahol eddig a fejem pihent. Bosszúsan a vállába boxoltam, mire hangosan felnevetett.

-Csak vicceltem, csak vicceltem!- emelte fel védekezőn kezeit, mikor készültem megint megütni.

-Nem is nehéz a fejem.- fogtam a fejemet, tanulmányozva nagyságát. Zayn jókat kacarászott rajtunk, Liam pedig a fürdő felé indult kideríteni Harry problémáját, de kopogtattak az ajtón. Egy emberként néztünk Niallre.

-Már megint rendeltél?- kérdezte két oktávval magasabb hangon Eleanor. De nem kellett Niallnek válaszolnia, Liam kinyitotta az ajtót, és számomra eddig teljesen ismeretlen női hang csendült fel.

-Hol van?- leginkább egy tűzokádó sárkányra hasonlított Taylor, mikor betoppant kis társaságunk körébe. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá, szegény Liam mögötte állt pár lépéssel.- Harry, hol vagy?!- kérdezte ismét, mire kinyílt a fürdő ajtó. Harry hanyagul az ajtónak dőlt, egyik kezével a kilincsbe kapaszkodva. Szemei először rám, majd Taylorra tévedtek.- Mondd, miért nem vagy képes felvenni a telefont?!

-A srácokkal lógtunk.- vonta meg vállát, az egyszerű válasz megadása után.

-Ne aggódj, ez mindennapos.- súgta nekem Niall, kétségbeesett arcom láttán. Halványan elmosolyodtam, ahogy arcára néztem.

-Tudod mit? Menjünk inkább...- hallottam Harry ingerült hangját, majd felé kaptam a fejem. Taylor kezét megragadva ment az ajtó felé, ami pár pillanattal később becsukódott mögöttük. A szobában csak a tévé halk hangját lehetett hallani, kellett pár másodperc, mire mindenki felfogta a történteket.

-Ez mégis mi a büdös franc volt?- kérdezte Louis, majd gyanakodva méregetett engem.

-Semmi közöm hozzájuk.- ráztam meg a fejem, és hátradőltem a kanapén.

-Megint jóban vagytok, talán történt valami?- kíváncsiskodott Liam is, és leült a kanapé karfájára. Lassan kezdtem magam úgy érezni, mintha vallatáson lennék.

-Csak beszélgettünk... Harry már tegnap éjjel se vette fel neki a telefonját...- magyaráztam, és minél előbb túl akartam esni ezen a beszélgetésen. Idegesen kezdtem piszkálni körömlakkomat, ami a másodpercek múlásával kezdett egyre kevesebbet fedni körmömből.

A Temze partján ültem a kis sétányon, ahová még pár héttel ezelőtt jöttünk el Harryvel. Ugyanazon a padon ülve vártam rá, ahol azon az éjjelen és csak kémleltem a várost. Harry pár méterrel odébb autogramot osztogatott, ma nem voltunk szerencsések és vagy fél óránként megállították bármerre mentünk.

-Most már csak a tiéd vagyok!- szélesen mosolygott, haja kócosan állt, pont mint reggel mikor felébredtünk. Szemei csillogtak a boldogságtól, nekem már ez is elég volt arra, hogy szélesen elmosolyodjak. Szorosan mellém ült a padon, egyik karjával átkarolt, másikat combomra helyezte, és egészen közel hajolt hozzám. Orra súrolta enyémet, meleg lélegzete csiklandozta bőrömet ahogy arcomnak csapódott. Kezem arcára siklott, hüvelykujjammal óvatosan végigsimítottam puha bőrén, majd kezemet egészen a hajába csúsztattam és göndör tincseivel kezdtem szórakozni.

-Mit tennél most? Mi az, amit a legszívesebben csinálnál ebben a pillanatban?- kérdeztem kíváncsian, miközben annak a határán álltunk, hogy megcsókoljon. Telefonja csörögni kezdett, mire mérgesen fújtatva elengedte combomat és kabátzsebébe nyúlt.

-Először is, kikapcsolom ezt.- nyomta ki gyorsan telefonját, kezét ismét a combomra helyezte. Végighúzta tenyerét combomon, és egy határozott mozdulattal mindkét lábamat az ölébe tette. Halkan felnevetett meglepett arcom láttán.- Amúgy pedig, megcsókolnálak.- ajkai lassan, kínzón értek hozzá enyémekhez egy rövid csók erejéig. Mikor elhajolt, gonosz vigyor éktelenkedett arcán.

-Harry... komolyan.- próbáltam komoly fejet vágni, de nem ment. Viszont a kellő hatást elértem, így normális választ készült adni.

-Az utóbbi két évben keveset aludtam.- vont vállat.- Néha csak feküdnék, ennék egy jót, és aludnék.- válaszolta komolyan, mélyen szemeimbe nézve. Lábaimat kihúztam öléből, és felálltam a padról, majd várakozva néztem rá.- Most mégis hova mész?- csodálkozva nézett rám, amolyan „most képes lennél itt hagyni?" nézéssel.

-Haza megyünk, rendelünk valamit, eszünk és alszunk.- mosolyogtam, mire egy ezer wattos vigyorral arcán követett engem.

-Szerintem féltékeny Niallre.- zökkentett ki gondolataim közül Eleanor. Lesütöttem szemeimet, és abbahagytam körömlakkom kaparászását.

-Talán... Világosan megkért arra, hogy csak barátok legyünk. Nem hiszem, hogy érdekelné, hogyan viszonyulunk egymáshoz Niallel.- vontam vállat és miközben beszéltem végignéztem az egész bagázson. Kételkedve néztek rám, és kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy talán igazuk van. Hisz én is láttam rajta... talán csak én láttam rajta igazán, mennyire ideges volt, mikor Niall hozzám ért.

-Mindegy, beszélek vele.- legyintett Niall, azzal a tipikus laza stílusával, és kezébe vette ismételten a távirányítót. Ezzel a mozdulatával közölte mindenkivel, hogy a beszélgetésnek vége. Hangot adott a tévére, miközben én oldalának dőltem, és a képernyőre meredtem. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy csak felfordítom mindenki életét a jelenlétemmel...