Az álmok hajója - Küzdj értünk! /BEFEJEZETT!/

Hatodik fejezet - Bilincsben

A kabinunk felé vettem az irányt, hogy lefeküdjek aludni. Amikor odaértem, elterültem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy kiket ütnék vagy gyilkolnék meg ha lehetne. A kis síró Lisa, az ijedt Ariana és a feldúlt Chris lebegett a szemem előtt. Borzasztó mérges voltam Mr Brownra, aki okozta ezt az egészet. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor elaludtam.

Úgy éreztem, alig pár perc telt el, amikor valaki felrázott álmomból.

- James, hol van a bátyád?

- Tessék? - dörzsöltem a szemem félálomban.

- Jack. Hol van? - kérdezte újra Fabrizio.

- Fogalmam sincs - ásítottam. - Miért érdekel?

- Mert itt van egy csini lány az ajtó előtt. A tegnapi bulin találkozott Jackkel és szeretne vele beszélni - magyarázta olasz barátunk.

- Fogalmam sincs, Fabri. Hány óra?

- Negyedtizenkettő - állt fel az ágyam mellől. - Akkor majd én megkeresem a testvéred - sóhajtott és elindult, hogy szavait cselekvésbe váltsa. Majdnem negyedórát forgolódtam, mire feladtam és kikászálódtam az ágyból. Magamra kaptam a dzsekim és kimentem a fedélzetre sétálni egyet. Legnagyobb meglepetésemre egy ismerős jött szembe.

- Chris - rohantam oda hozzá boldogan. - Mit keresel itt ilyen későn?

- Sétálok. Te?

- Szintén - bólintottam. - Fabrizio felébresztett, hogy a bátyám hollétéről kérdezősködjön, aztán már nem jött vissza az álom a szememre.

- Én itt sétálgatok azóta, hogy elváltunk egymástól - vonta meg a vállát. Döbbenten néztem rá. - Nem mertem végül a szüleim szeme elé kerülni. Lisát elkísértem a kabinunkhoz és beküldtem. Őt még nem szekálják.

- Értem. Sajnálom, hogy téged igen - sóhajtottam.

- Megvagyok - vont vállat. - Neked rosszabb, mert a te szüleid meghaltak.

- Igen, de úgy, hogy kedvesek voltak.

- A nagymamám mindig azt mondta, hogy a legszebb virágok hervadnak el elsőnek.

- Akkor remélem, ronda vagyok - nevettem.

- Pechjed van - húzott közelebb az államnál fogva és megcsókolt.

- Neked még rosszabb - motyogtam és megöleltem. Halkan nevetve ölelt vissza.

Miután elhúzódtunk egymástól, egy ideig csendben sétálgattunk. Kellemes volt. Senki nem volt már akkor a fedélzeten. A csillagok fényesen ragyogta, hiszen a Csendes-óceán közepén semmilyen fény nem szennyezte a gyönyörű, természetes égboltot. Egy takarítónő ment el mellettünk felmosóval és vizes vödörrel a kezében. Minden furán és egyben kellemesen csendes volt.

- Egyébként Jack nem fog aggódni, hogy nem vagy a kabinban? - kérdezte Chris.

- Nem tudom, hol van. Reggeli óta nem is láttam.

- És te nem aggódsz? Lehet, hogy Hockley megölte.

- Dehogy! - nevettem. - Hidd el, ismerem Jacket. Ha valami baj lenne, akkor arról már tudnánk, ugyanis benne lenne az újságban.

- Pedig szerintem Hockley jól el tudna rejteni egy hullát. Nem tudom, miért, de kinézem belőle.

- Igen, én is - sóhajtottam. Már épp akartam mondani, hogy nem tudna Jacknek ártani, amikor hirtelen megmozdult alattam a talaj. Egy pillanatig nem értettem a dolgot, de aztán realizáltam, hogy egy hajón vagyunk. Az egész test remegett. Körülnéztem. Talán abban reménykedtem, hogy esetleg észreveszem a kellemetlenség okozóját, de nem láttam semmit. Hangos csattanásokat viszont hallottam. Mintha fém pattant volna. Az ereimben megfagyott a vér és a szívem a torkomban dobogott. Aztán egyszercsak vége lett. Abbamaradt a rezgés és mintha semmi nem történt volna.