Az álmok hajója - Küzdj értünk! /BEFEJEZETT!/

Második fejezet - A vacsora

Másnap reggel arra ébredtem, hogy egy sirály kopogtat az ablakon. Erre káromkodtam egy kicsit, aztán elmentem felöltözni. Ugyanis van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy ha felébredek, nem tudok többé visszaaludni. Vagy csak nagyon nehezen. De mivel láttam, hogy már világos van és a nem túl megbízható órám délelőtt tizenegyet mutatott, úgy döntöttem, már nem próbálkozom. Kerestem pár elegánsabb ruhát, ugyanis szerettem volna ezen a napon is találkozni Chrissel. Mikor visszaértem a kabinba, Jack és Fabrizio még mindig aludtak. A másik két szobatársunk addigra már elhagyta a helyiséget. Miután Jack félálomban orrba vágott, Fabrizót próbáltam felkelteni. Ő még csak meg se mozdult. Ezt követően úgy döntöttem, inkább egyedül megyek el reggelizni. Ezzel egyetlen probléma volt: fogalmam sem volt, hogy merre van az étkező. Előző nap még szárazföldön ebédeltünk, aztán a vacsora teljesen kimaradt. Szóval elindultam az orrom után. Kiértem a fedélzetre és egyszer csak az uszoda mellett találtam magam. Na hát oda a legkevésbé sem akartam bemenni. Szóval elindultam visszafelé. Éppen kanyarodtam volna az étkezőt jelző táblánál, amikor ismerős hangokra lettem figyelmes.

- Hogy mi értelme mégegyszer megköszönni? - Ez határozottan Rose volt. Amikor kilestem a fal mögül, meg is bizonyosodtam erről. A nem szimpatikus pasassal beszélgetett. - Mr Dawson megmentette az életem. Nem értem, mi bajod, Cal.

- Csak azt szeretném, ha nem kerülnél túl közel ehhez a fiúhoz. Nekem kissé gyanús. Elvégre az is lehet, hogy tolvaj! - Ennek a Calnek fogalma sem volt, hogy mennyire beletrafált. Ugyanis ha úgy vesszük, Jack tényleg tolvaj. Ahogy én is. Igaz, hogy csak kényszerből, de a tény az tény.

- Jaj ne beszélj butaságokat! Mr Dawson becsületes ember. Neki köszönhetem, hogy még életben vagyok.

- Hallgatózol? - szólalt meg valaki a hátam mögött, mire ugrottam egyet. Amikor megfordultam, Ariana állt előttem életnagyságban. Ezúttal sem méregetett sokkal kedvesebben.

- Nem, én csak erre akartam menni - szabadkoztam. - Arról nem tehetek, hogy a lábam nem hallgat a józan eszemre, ezek ketten meg pont itt beszélgetnek.

- Jogos - felelt szkeptikusan. Nyilván nem gondolta komolyan. - Hát ha megbocsátasz, én megyek reggelizni. De azt nem ígérem, hogy nem buktatlak le - indult meg, mire kisebb szívrohamot kaptam. Akartam szólni neki, hogy ne, de már késő volt. Ha szóltam volna, a másik kettő is meghall. Ezért hát elrohantam az ellenkező irányba, ami miatt csak egy nagy kerülő után érkeztem meg az étkezőbe. Oda belépve azonnal megpillantottam Jacket, Fabriziót és egy idegen fiút, aki velük egy asztalnál evett.

- Mit eszünk? - ültem le melléjük. Három tányér rántotta és egy kosár kenyér állt az asztalon.

- Jó reggelt James! - harapott egyet egy zsemlébe Fabrizio.

- Tommy, ő az öcsém, James - mutatott be Jack az idegennek. - James, ő egy új ismerősünk, Tommy Ryan.

- Nagyon örülök - nyújtott kezet Tommy.

- Én is.

Miután megreggeliztünk, visszamentünk a harmadosztályra. Leültünk a többiekhez és Tommyval meg Fabrizióval beszélgetni kezdtünk. Jack szokás szerint rajzolt és nem is igazán figyelt. Egyszercsak egy hat-hét éves kislány jött oda hozzánk. Kiderült, hogy Cora Cartmellnek hívták és megkérte Jacket, hogy rajzolja le. A testvérem örömmel meg is tette. Én egy idő után eluntam az ücsörgést és elhatároztam, hogy megkeresem Christ. Éppen indultam felfelé, amikor egy olyan személy jött szembe, akire egyáltalán nem számítottam.

- Rose?! - döbbentem le.

- Ismerjük egymást? - csodálkozott el.

- Ha jól tudom, tegnap este a testvérem, Jack megmentette - magyarázkodtam.