Az álmok hajója - Küzdj értünk! /BEFEJEZETT!/

Első fejezet - A medence katasztrófa

Miután lepakoltunk, kiszaladtunk a hajó orrába, hogy onnan nézzük az indulást. A legtöbben hasonlóan gondolták, szóval elég sokan voltak még ott. De akkora volt az a hajó, hogy még így sem volt tömeg.

- Nézzétek! - mutattam le. A vízben egymással versengve ugráltak ki a delfinek. Addig nem is gondoltam volna, hogy egy delfin tud olyan gyorsan menni, mint a Titanic.

- Szinte már érzem Amerika illatát - lélegzett mélyett a levegőbe Fabrizio. Még úgy egy percet álltunk ott csöndben és gyönyörködtünk a tájban, amikor megszólaltam: - Én elmegyek körülnézni! - közöltem két utitársammal.

- Jó, akkor majd itt találkozzunk este felé - mondta Jack. Erre már nem válaszoltam, csak elindultam. Mindent megbámultam: a matrózokat, a köteleket, a gazdagokat és minden embert. Furcsa alakok jöttek szembe. Például láttam egy nőt, akinek minimum egy méterrel hosszabb volt a ruhája a kelleténél és a hajába fél méteres tollakat tűzött. Egy körülbelül velem egykorú fiúnak olyan magas kalapja volt, hogy azzal együtt majdnem akkora volt, mint egy felnőtt férfi. Már vagy öt perce sétálgattam és nézelődtem, amikor hirtelen egy valamivel idősebb, barna hajú fiú véletlenül fellökött, amikor el akart rohanni mellettem. Sötétbarna tincsei kócosan lógtak szürke szemeibe, amik kissé mandula vágásuak voltak. Hegyes álla és széles orra volt. Fekete vászonnadrágot és könnyű, fehér inget viselt. A felsőjén látszott, hogy sokba fájhatott.

- Bocsánat! - mondta szabadkozva.

- Semmi baj! - legyintettem, miközben felálltam.

- Christopher Brown, de hívj csak Chrisnek - nyújtott kezet a fiú.

- James Dawson - fogtam vele kezet. - Ha jól sejtem, te nem harmadosztályon utazol.

- Hát... nem.

- Gazdag csaláldból származol? - Tudom, hogy ilyesmit nem illik megkérdezni, de én nem igazán tanultam illemet.

- Mondhatni - biccentett Chris. - Ha jól sejtem, te nem.

- Nem nagyon - nevettem zavartan. Még soha nem beszéltem gazdag emberekkel úgy, hogy a téma ne az legyen, hogy milyen egy huligán vagyok meg hogy rács mögött lenne a helyem.

- Egyébként éppen a medencéket akartam megnézni - terelte el a témát. - Velem tartasz, James?

- Azt szabad? - csodálkoztam. Mindenre számítottam, de hogy meghívnak medencézni az első osztályra, arra nem.

- Persze hogy nem. De ha velem jössz és határozottan megyünk be, talán nem állítanak meg - magyarázta. - Tudom, hogy kicsit fura, hogy meghívlak, de nincs kedvem egyedül medencézni.

- Jogos - biccentettem. - Nekem sincs kedvem ilyen medencékhez. Én ennél sokkal jobb helyekhez vagyok szokva.

- Ó, szóval ez neked túlságosan is méltóságodon aluli?

- Az - bólogattam, mint aki teljesen komoly. - De komolyra váltva a szót: nincs fürdőnadrágom. Szóval nem tudok menni. Sajnálom - tördeltem a kezem csalódottan. Végre alkalmam nyílik valami luxusra, erre egy ilyen hülyeség miatt minden reményem szétfújja a szél. Jellemző.

- Majd én adok - mosolyodott el Chris. - Nekem van öt. Pedig nincs is annyi lábam! - Erre elnevettem magam. Ebben a nevetésben egy kis megkönnyebülés is volt, hogy mégis van remény. - Gyere! - intett és elindultunk az elsőosztályi lakosztályok felé. A szívem a torkomban dobogott. Nagyon féltem, hogy csinálok valamit, ami miatt kiraknak. Erre mondjuk elég nagy esély volt. Főleg a ruhámra nézve: a barna szövetnadrágom alját sár foltok tarkították, ingem gyűrött és kicsit vízes volt, a nadrágtartóm pedig egy helyen majdnem el volt szakadva. Összességében nem úgy néztem ki mint egy úriember. De nagy meglepetésemre nem voltak őrök meg semmi hasonló. Szóval simán eljutottunk Brownék lakosztályához.