Az álmok hajója - Küzdj értünk! /BEFEJEZETT!/

Prológus

A legtöbben valószínűleg láttátok a nagy sikerű filmet, a Titanic katasztrófáról. Azonban ez a film nem teljesen pontos. Én már csak tudom, hiszen ott voltam...

- Nézzétek! - rohantam oda egy hatalmas plakáthoz. Éppen a törzshelyünkre igyekeztünk, amikor még egyet megláttam a már jól ismert hirdetésből. A Titanic gőzhajó indul első útjára: 1912. IV. 10. - állt a plakáton. Mindig is oda voltam a hajókért. Kisebb koromban apa faragott nekem fából egy kishajót és amikor hárman, a bátyámmal, Jackkel kimentünk jéghorgászni, azt úsztattam a vízben.

- Ne is álmodj róla, amico! - csóválta a fejét Fabrizio.

- Ha lenne rá pénzünk, akkor se költhetnénk efféle luxusra - toldotta meg Jack. - De te még úgysem értheted, hiszen csak tizennégy éves vagy - borzolt bele a hajamba nevetve.

- Hidd el, hogy több mindent értek, mint ti ketten együtt véve! - toltam el a testvérem kezét. - Amúgy is pár nap múlva leszek tizenöt - morogtam. Bár szerintem senki nem hallotta. Már csak pár saroknyira voltunk. Egy szűk és sötét sikátoron kellett átmennünk, de tudtam, hogy mindjárt kiérünk a forgalmas kikötőbe, ahol élet nagyságban is megcsodálhatom a gőzöst.

- Persze! - nevetett Fabrizio, mire lábszáron rúgtam. A hirtelen ütéstől egy kicsit megbotlott, de mivel mindig is elég gyenge voltam, nem okoztam neki nagy sérülést. Egyszer csak egy kocsi robogott el előttünk, mire ráészméltem, hogy megérkeztünk.

- Úristen! - sikítottam fel kislányosan, amikor megpillantottam a hajót. Nem volt nehéz kiszúrni. Gyönyörű volt. Hatalmas, sárga kéményei az ég felé meredeztek. Hosszú, fekete teste biztosan minden akkori hajónál nagyobb volt. Az alsó felét pirosra festették nyilván hogy a sötétben is eltérjen a víztől a színe.

- James! Gyere már! - kiabált Jack. Fabrival már a kocsma bejáratánál álltak. Gyorsan utánuk iramodtam, de mielőtt beléptem volna a helyiségbe még vetettem egy pillantást arra a csodára. Leültünk a pulthoz, Jack és Fabri kértek egy-egy korsó sört, nekem meg egy pohár vizet.

- Ezután hová megyünk? - fordultam a másik kettőhöz.

- Arra gondoltam, hogy megszállunk a Palace hotelben, aztán kiveszünk egy öt csillagos apartmant Londonban és megvacsorázunk a Ritzben - viccelődött Jack. - Ez mindenkinek megfelel?

- Hogy megfelel az egyhe kifejezés! - nevetett Fabri. Erre a képtelen ötletre én is elnevettem magam.

- Vagy - folytatta Jack - leülünk hozzájuk kártyázni, nyerünk egy kis pénzt és este megpróbálunk szerezni belőle vacsorát - mutatott három fickóra, akik épp kártyázni készültek.

- Nekem az első jobban tetszik - kortyoltam a vízbe.

- Nincs választás - indult meg a három fickó felé Fabrizio. Jack követte. Már többször volt, hogy kártyán nyertünk pénzt, szóval nem lepett meg az ötlet. Én is mentem utánuk és leültem hozzájuk kártyázni. A három pasas kiejtéséből kiderült, hogy mindhárman svédek. A nevük - Olaf, Svan és Adrian - meg még jobban megerősítette ezt a gyanút. Megegyeztünk, hogy pókerezünk. Körülbelül a játék felénél az a három marha felrakta a jegyét. A Titanicra szólót. Hirtelen lett egy jó adag motivációm és minden áron győzni akartam. De ez nem csak rajtam múlott. Ráadásul az se nagyon tetszett, hogy Jack az összes pénzünket felrakta.

- Fanculo - morogta Fabrizio, amikor húzott. Nem tűnt jó jelnek, hogy olaszul káromkodik.

- Helvete! - csapta az asztalra a kártyáit Adrian. Kezdett elegem lenni a külföldi káromkodásokból és a sok stresszből. A tenyerem is egyre jobban izzadt. Elérkezett a játék vége.

- Niente! - rakta le a kártyáit indulatosan olasz barátunk.

- Egy pár - mondtam kiszáradt torokkal.

- Semmi - jelentette Svan.

- Ingenting - mondta Adrian. Egy pillanatig nem értettem, de amikor megláttam a kártyáit, akkor rájöttem, hogy neki is ugyanaz, mint annak a Svannek. Olaf mosolyogva tette le a lapjait, ami már eleve gyanús volt.

- Két pár - olvasta le Jack. - Sajnálom fiúk - fordult felénk. Minden vér kiszaladt az arcomból és azt hittem, menten elájulok. Abban a pillanatban egy világ omlott össze bennem.

- SAJNÁLOD?! - fakadt ki Fabri. - AZ ÖSSZES PÉNZÜNK RÁMENT! VAFFANCULO! HOGY...

- Sajnálom, de most egy ideig nem fogjátok látni Angliát - helyesbített. - UGYANIS FULLOM VAN, FIÚK! - csapott az asztalra. Úgy megkönnyebbültem, mint még soha. Melegség áradt szét a testemben és egyszeriben a legszerencsésebb embernek éreztem magam.

- EZAZ! - álltam fel a székre és boldogan lerúgtam Olaf sörét.

- Utazom Amerika! - kiáltott fel Fabri.

- Azt kötve hiszem - szólalt meg egy mogorva, fogatlan öregasszony a szomszéd asztalnál. - A Titanic indul öt perc múlva - tette hozzá.

- Gyerünk! - söpörte a táskába a pénzt Jack. Beleesett pár kártyalap is, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Lélekszakadva rohantunk a hajóhoz, miközben már arról ábrándoztunk, hogy milyen lesz arisztokraták módjára utazni. Sikerült az ellenőrzések nélkül feljutnunk a hajóra és már rohantunk is a szobánkba. Harmadosztályra szólt a jegyünk, de úgy örültünk neki, mintha a lottón nyertünk volna. A szobatársaink persze nem értették, hogy hová lett a három svéd, akikre számítottak.