-Jézusom srácok- mondtam hátrébb dőlve a székemen- én nagyon tele ettem magamat- sóhajtottam.
-Nem baj Horner, azért eljössz velünk billiardozni- mondta Lando, aki szemben ült velem.
-Hát nem tudom- néztem körbe a társaságon- Várjatok hol van Pierre?
-Ne tereld a témát kisasszony- jelentette ki nevetve Esteban- nem húzod ki magadat a csapatépítés alól.
-Nem, de most komolyan. Hol van?- néztem körbe az étteremben- Az előbb még itt volt, láttam- bizonygattam, mire a többiek is elkezdték a szemükkel a franciát keresni.
-Kit keresünk?-hallottuk meg ekkor Pierre hangját, aki egy tányérnyi sütivel tért vissza.
-Téged- mondta George- Na dobj meg egy sütivel- nyúlt a francia tányérjához, ahonnan levett egy darab süteményt. Már éppen beleharapott volna az édességbe, amikor megjelent Toto Wolff az étteremben.
-George rakd le a süteményt!- szólt rá erélyesen- Verseny hétvége van, nem lakodalom.
-De Toto, én csak előkóstolom Lynnek, nehogy megmérgezzék- kezdett magyarázkodni.
-Igen gondolom ezért eszi mögötted Gasly a sütiket- csapott a homlokára Mr. Wolff.
-Ez nem fair! Ő bezzeg ehet- puffogott magában a brit.
-Fiam, nem én vagyok a csapatfőnöke és látva az Alpine eddigi teljesítményét, neki már mindegy- legyintett és tovább állt.
-Sajnos Mr. Wolff-nak igaza van- vakarta meg a tarkóját Esteban- eddig szörnyűek vagyunk.
-Nem baj! Majd az időmérőre jók lesztek- kezdtem vígasztalni őket, mire a pilóták egyöntetűen kinevettek.
Lementünk a hotel játék termébe,ahol volt pingpong asztal, bowling pálya és billiárdasztal is. felváltve játszottunk mindennel. Bowlingban istentelenül béna voltam és ez a pingponggal sem volt másképp, viszont billiárdozni nagyon jól tudtam. Még anno a régi barátaimmal is gyakran eljártam játszani, majd később Maxxel is gyakorta mentünk.
-Stip stop én vagyok Lynnel billiárdban- stoppolt le magának rögtön- Esélyetek sem lesz- vigyorgott gonoszul a velünk szemben lévő két pilótára, Carlosra és Landora.
-Szerintem mi fogunk nyerni- jelentette ki magabiztos mosolyra húzva a száját a spanyol, mire automatikusan rázni kezdtem a fejemet.
-Esélytelen- nevettem fel- de tetszik a magabiztosságotok, szóval kezdjetek nyugodtan- mondtam.
Lando elkezdte felrakni a golyókat a pályára, én pedig elszörnyülködve néztem, hogy mit csinál.
-A fekete megy középre- javítottam ki- a széleken pedig felváltva csíkos és teli. Megint nem jó! Az egyes számú- kezdtem magyarázni, mire rossz golyóért nyúlt- nem az a tizenegyes- már kezdtem feladni ezért inkább a színeket mondtam- úristen a sárga, nem az a sárga, az narancs. Inkább hagyjad a fenébe megcsinálom- mondtam és odébb tereltem a fiút. Gyorsan felpakoltam a golyókat és odaengedtem Landot, hogy kezdjen.
-Biliárdoztál már?- kérdeztem a nevetést visszafojtva, miközben azt néztem, hogy harmadjára sem sikerült meglöknie a fehéret.
-Nem- vallota be őszintén a fiú.
-Na jó, gyere segítek- ajánlottam fel- de nem árulom el minden titkomat, azért továbbra is nyerni szeretnék.
Természetesen elvertük őket elsőre, mivel Lando lelökte véletlenül a fekete golyót, másodjára is mi nyertünk, de ott az én ügyességemen, meg egy kicsit Max-én is múlott. Harmadjára felajánlottam, hogy Max nem játszik, de így is én nyertem.
-Oké!-kiáltott fel Lewis, mivel idővel a többiek is körénk gyűltek- Legyen az, hogy Lyn bekötött szemmel játszik, és Max csak támpontokat ad, hogy merre lőjön. Ha így is ti nyertek, akkor Lynett Hornert kinevezem a biliárdozás világbajnokának- karolt át- Mit szóltok?
-Nekem jó- vontam vállat és a többiek is helyeslően bólogattak.
Kezdetét vehette a Hamilton féle biliárd. Kezdetben kicsit nehezen sikerült arra lőnőm és úgy, hogy az nekünk jó legyen, de egy-két lökés után nagyon ráéreztem.
-Sziasztok!- hallottam meg egy ismerős hangot. A többiek kissé flegmán köszöntek vissza az illetőnek, ez pedig teljes mértékben biztosított arról, hogy ki is lépett be a terembe. Lance Stroll.
-Szia- köszöntem semlegesen, miközben lelöktem a körömet a játékban, hallottam, hogy le is löktem egy golyót, így vártam a megerősítést, hogy az az enyém e.
-Szép volt Kicsi!- tapsolt mögöttem Dan- Te jössz megint.
Ráhajoltam az asztalra és minél pontosabban akartam célozni, ezért kicsit hátrébb toltam a csípőmet, semmit nem láttam.
-Ez így biztos, hogy jó lesz Kicsi?- kérdezte Stroll, direkt megnyomva a becenevemet a mondatban, és közben teljesn rám hajolt. Minden porcikám megfeszült és éreztem, hogy minden másodpercben egyre jobban hozzám simul.
-Hagyd békén Stroll- hallottam meg George hanját mögülem.
-Lépj legalább 5 lépést hátrébb!- parancsolt rá a legjobb barátom is.
Én csak becéloztam a golyót és egy határozott mozdulattal meglöktem azt, na már most ennek következtében a dákó beleállt Lance hasába, aki fájdalmasan jajdult fel. Nem nem kellett volna, hogy elérje a dákó, de véletlenül pont eltalálta.
-Jajj! Ne haragudj! Eltaláltalak?- fordultam a fiú felé miközben levettem a szememről a kötőt.
-Direkt csináltad! Valld be!- kiabált rám, mire a meglepődöttségtől a szemöldökeim az égig szöktek.
-Hogy mersz ilyet feltételezni rólam? És hogy gondoltad, hogy így beszélsz velem?- kértem számon dühödten. Sok mindent eltűrtem, de azt, hogy valaki olyan hangnemet üssön meg velem szemben, amit nem tehet meg, azt nem. És ennek a gyereknek amúgy is sok volt már a rovásán.
-A halott anyád emlékére esküdj meg, hogy nem direkt volt!- fokozta tovább, mire szinte sokkot kaptam. Max, Checo és Dan azonnal elkezdtek Strollal veszekedni (Max neki is akart menni), de én csak bámultam magam elé némán. Az arcomról legördült egy könnycsepp a többiek, csak álltak csendben mellettem, nem tudták hogyan kezelni a helyzetet, amit megértek és nincs is vele gond.
-Honnan tudod?- emeltem a kanadaira a tekintetemet, a hangom erőtlen volt.
-Apa mesélte még anno- vont vállat, mire Max szó szerint elküldte a picsába.
Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra. Nem feltétlenül akartam senkivel sem beszélni és ezt a srácok tiszteletben is tartották. Csak jóval később villant fel a telefonom.
Norris: mindannyian nagyon sajnáljuk! Őszinte részvétünk
És ennyi elég is volt nekem. Nem akartam, hogy mindenki körbe sajnálkozzon. Ez a kettő mondat bőven elég volt.
Már jócskán elmúlt éjfél, amikor én még mindig csak forgolódni tudtam az ágyamban. Kipattantam az ágyból, felvettem a papucsomat és kiléptem a folyosóra és elindultam felkeresni valaki szobáját. Halkan bekopogtam az ajtón, mire ő kinyitotta és kissé álmos fejjel, de rögtön beengedett.
-Beszélhetünk?- néztem a pilótára, aki természetesen bólintott. Tudta, hogy tudom, Ő milyen veszteséget élt át és most rajtam volt a sor, hogy elmeséljem.
-A gyász mindenkinél más- kezdte, amikor befejeztem- Én a Ferrarihoz szerződtem részben Apám emlékére és nem tervezek váltani. Ott van Édesapám a motor hangjában, abban ahogy a kormányhoz érek, egy szóval ott van a Formula 1 nyújtotta varázsban. Neked hol van anyukád?
Elgondolkodtam.
-A tengerben és a naplementében- mondtam elcsukló hangon- Mindig együtt néztük a naplementét a tengerparton..
-Látod? Lehet hogy nincsenek velünk fizikailag, de lélekben örökre egyengetni fognak minket az éle rögös útján.
Szép estét! Remélem tetszett ez a rész is :)
STAI LEGGENDO
You make me feel like I'm alive again
Fanfiction-Ugye tudod, hogy ebből hatalmas botrány lesz?-nézett rám, miközben egyre közelebb jött. -Tudom..csak nem érdekel- hajoltam hozzá közel, még nem az ajkaink összeértek. A történet nem mindenhol valóság alapú! Ha van még igény más pilótával ff-re szív...
