*ੈ✩₊˚▐ ❛ (...) - Ha egyszer láttad, mennyire összetört valaki, többé nem nézhetsz rá ugyanúgy. Ez volt az első, amit apámtól megtanultam - idézem fel magamban a legelső pofon emlékét, melytől bizseregni kezd az arcom, pont ott, ahol apám évekkel...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
❛ I'LL HELP YOU . ❜
chapter thirty-nine 🌸 swirling feelings .
MEGLEPŐDTEM, HOGY APÁM NEM keltett nagyobb felhajtást. Nem csak a hozzá intézett szavaimról, hanem általában a gyakorlatról, amit egyértelművé tettem, hogy nem nála fogok elvégezni. Egy teljes hétig távol lennék az irányítása alól. Megdöbbentő, mennyire racionális. Igen, ezt ironikus megjegyzésnek szántam.
A visszautam az iskolába elég csendesen telik el, nem sok mindenen gondolkozom, csak azon, milyen jó érzés volt megmondani a magamét. Régóta kijárt ez már neki, egyszerűen tudnia kell, hogy többé nm tud kénye-kedve szerint rángatni, ahogy azt még mindig gondolta. Ha talál jobb jelentkezőt, találjon, nem is azért mentem oda, hogy ezen pörögjek.
Az öregem sosem az a típus, aki könnyen elfogadja, ha valaki nemet mond neki. Ennek csak egy egyszerű oka van: senki sem mond nemet neki soha. Még a lánya sem. Ez legalábbis így volt idáig, hogy végre ki nem álltam magamért, és meg nem mondtam neki, ami már régóta bennem volt.
– De most kicseszett vele az élet – mosolyodom el halványan, ahogy belépek a főbejáraton az épületbe, ahol azonban váratlan látvány fogad.
Lelassítom a lépteimet, amikor egyre közelebb érek Aizawa-hoz, aki a közeledésemre fejével a folyosó felé biccent. Nagyot pislogva sóhajtok egyet, nem értem, mi van, ám végül követem a férfit a tanáriba, ahová megyünk.
– Mi ügyben kell odamennünk? – teszem fel a csőrömet piszkáló kérdést, Aizawa pedig oldalról rám sandít.
– Nem csak egy felkérést kaptál – válaszol röviden, mégis zavart, s rózsaszín-rubin színű szemeimbe nézve végül megszán engem attól a sanyarú sorstól, hogy várjak még pár percet, míg kiderül, miről is van szó pontosan. – Nemrég frissítettük a mappádat, újabb felkérést kaptál egy másik hősügynökségtől, hogy ott töltsd le a gyakorlati hetedet.
– Kaptam egy másik felkérést? Azt hittem, csak apám küldött – lepődök meg, ám rögtön az ötlik a fejembe, hogy ez nem-e lehet tévedés.
– Leellenőriztük a dolgot, biztosan te kaptad – lát a fejembe Aizawa azonnal, mikor befordulunk a sarkon, s már ott is vagyunk a tanárinál. Tényleg elmehetne gondolatolvasónak.
Vadul dobogó szívvel megyek utána, kár tagadnom, hogy rögtön elfog az izgalom, egyben a rettegés is. Mégis vajon melyik ügynökség lehet az? Miért küldte nekem éppen most egy felkérést? Miért nem akkor, amikor az öregem is?
