Reggel fáradtan keltem, de mégis fel voltam ébredve, hisz ma megyünk elfogni Schmidtet az Alpokban. Korán reggel, már négy órakor fent voltam, nem csak azért mert annyit tudtam aludni, hanem mert korán kellett indulnunk. Steve-et én keltettem, amint én magamhoz tértem. Ő rajta is látszott, hogy még szívesen aludna tovább, de tudta, hogy nagy nap a mai. Ma fogjuk elintézni azt az embert ~Vagyis már nem is tudom, hogy mi ő valójában, azok alapján, amit Steve elmesélt~ aki tönkre tette az életünk és aki miatt James is meghalt. Stevenek nálam van az egyenruhája, ezért neki hoznia kell a bázisig, mivel az utcán nem akar abban lenni. Nagyobb táskát választottam a szekrényemből, hogy a ruha is beleférjen, persze beletettem a pisztolyom, ami mindig nálam van akármelyik táska is van nálam. Eddig nem kellett soha sem használnom, de bármikor szükség lehet rá. Steve is felöltözött egy civil ruhába, amit nálam talált, összekészült, felvette a cipőjét és indulásra készen volt. Nekem csak a cipőmet és a kabátomat kellett már csak felkapjam, mert a többit már én is elintéztem. Mikor felegyenesedtem a cipő felhúzás után akkor láttam, hogy Steve a kezében tartja a kabátomat, amit felém nyújtott. Kedvesen rámosolyogtam és belebújtam a kabátomba.
-Köszönöm - fordulok vissza szembe felé és ismét rámosolygok
-Semmiség - viszonozza a gesztust, majd kinyitja az ajtót és előre enged. Én felkapom a vállamra a táskám és kilépek az ajtón, majd Steve is kilép és bezárja maga után az ajtómat a saját kulcsával - Na menjünk levadászni Schmidtet - lép mellém és a kezét nyújtja, elfogadom udvariasságát, de ránézek szóra nyitva a számat
-Steve, nekem nem kell bizonyítanod, hogy udvarias vagy - indulunk el a lépcsőn - Ezt inkább Peggyvel játszd el - lépdelünk le a lépcsőn a bátyámmal a nyomomban
-Ezt..!? Meg..!? Te..!? - próbálna elkezdeni egy mondatot, de nem megy neki
-Elég szembe tűnő Steve, nem kell firtatni - érünk le a lépcsőn én pedig felemelem a kezem a vállához és kicsit megütögetem - De örülök, hogy találtál egy normális nőt - kuncogok bele a mondat végébe - Na de menjünk, mert soha nem fogunk odaérni - legyezek magam felé és elindulok a bázis irányába. Steve csak halkan mellém lép és csendben sétál a bal oldalamon.
Az út negyedét megtettük teljesen némán, ami engem nagyon aggasztott. Most nem az a pillanat van, hogy némán sétálgassunk. Szeretném ha tudnánk még normálisan kommunikálni, mielőtt elindulunk harcolni. Zsebre vágtam a szabad kezemet. Jól esett neki a kabát zsebembe levő meleg és átgondoltam, hogy mivel fogom elkezdeni a beszélgetést.
-Várod már, hogy újra terepen legyél? - előzött meg Steve
-Nagyon is, tudod milyen régóta várom már, hogy újra mehessek - mondom teljesen izgatottan közben rá emelem egy pillanatra a tekintetem - Amióta meglőttek - emlékszem vissza a két héttel ezelőtti balesetre
-Tudom, hogy mennyire szereted a munkád, de tudod, hogy csak miattad mondtam, hogy maradj, mert... - folytatta volna a mindennapos monológját arról, hogy mennyire félt engem
-Azt szeretted volna, hogy teljesen felépüljek - fejezem be a mondatát és a kezemmel tátogást mutogatok - Tudom - forgatom meg a szemem feltűnés mentesen, ami sikerül is - De végre vége az otthoni semmit tevésnek, mert ma megyek és széjjel rúgom Schmidt seggét az oldaladon - rántom ki a kezemet a zsebemből és belecsapok ököllel a másik tenyerembe
-Oké-oké, még ne most éld ki az agresszív vágyaidat - teszi a kezét az összecsapott kezeimre és letolja mellém
-Valahogy be kell melegíteni - teszem vissza a kezem a zsebembe és megvonom a vállam - De ahogy gondolod - visszatértem nyugodt énemhez és tovább sétáltam a bátyám oldalán
-Steve - szólaltam egy pár perc néma csend után
-Igen Ava? - nem fordult felém, csak a hangjával jelezte, hogy figyel
-Félsz? - tettem fel az egyszerű kérdésem
-Hogy? - ezúttal viszont rám nézett és eléggé meglepődött a kérdésen
-A mai naptól, félsz? - felteszem ismét a kérdést csak kicsit egyértelműbben
-Őszintén? - tette fel a kérdést
-A legőszintébben - nézek rá az útra olykor, hogy ne menjek neki senkinek se
-Rettegek a mai naptól - vallja be teljesen őszintén - De az akarat sokkal erősebb bennem, hogy végre véghez vigyem azt, amire annyi ideje várok - a szeme elszántságok tükrözött és teljesen egyet tudtam vele érteni
-Te félsz? - kérdezi meg tőlem is
-Irtózatosan, de bízom a csapatban és magunkban is, de ha meg is halnék, akkor is tudom, hogy te véghez vitted a célod és én segíthettem benne - mondtam el azt, ami a fejemben tanyázott már egy jó ideje
-Nem fogsz meghalni, abban biztos vagyok - a hangja magabiztos, de tudom, hogy ezt ő se tudja biztosan, de nem vitatkozom vele, nem akarom elrontani a hangulatot
-Rendben, bízom benned - nézek rá, mire ő is le néz rám és elmosolyodik
أنت تقرأ
Onyx - Marvel ff.
الخيال (فانتازيا)Sziasztok! Az elmúlt időben írtam egy új könyvet, ha érdekel titeket, olvassátok és remélem tetszeni fog. A könyv többnyire a Marvel filmekre alapozódik, de a saját fantáziám is keveredik benne. Van amikor egyáltalán nincs köze a filmekben való tört...
