Onyx - Marvel ff.

8. Fejezet

Pár nappal később

Amióta itt voltak Stevek nálam, eltelt a hétvége és még két nap. A hétvégén Steve tényleg átjött meglátogatni. Beszélgettünk mindenféléről. Volt szó az én munkámról, az övéről. Szóba hozta a sebemet, de ő még mindig nem tud arról, hogy már semmi bajom nincs. Kérte, hogy mutassam meg, de mondtam neki, hogy pont mielőtt jött akkor kötöttem újra. Szerencsére ez után már nem kérdezősködött róla. Elmesélte, hogy három nap múlva mennek az utolsó, egyben legfontosabb küldetésre, ahol végre elcsíphetik Dr. Arnim Zolát egy vonaton utazva. Ennek nagyon megörültem hisz akkor végre vége lehet ennek az egésznek. Azonban oda se enged el Steve, úgyhogy itthonról kell szét izguljam magam, hogy mi történik. Most éppen a bázison vagyok már kora reggel óta. Az órámat figyelem. James és Steve éppen a csapattal beszélik át még egyszer a tervet. Húsz perc után végre meglátom a bátyámat kék egyenruhájában felém közeledni. Mellette sétált James és mögötte a csapat többi tagja, akiket még kiválasztott. Mikor elém értek Steve hatalmas mosollyal jelezte, hogy minden simán fog menni. James is rám mosolygott, de neki valami mást tükrözött a szeme, viszont fogalmam sincs, hogy mit. Egyelőre ezt teljesen elengedtem és a bátyámra figyeltem.

-Minden rendben? - kérdezem teljes nyugodtsággal
-Minden a legnagyobb rendben - bólint mosolyogva - Ne aggódj Ava, minden jól fog menni - teszi a bal vállamra a jobb kezét
-Tényleg ne menjek veletek? - kérdezem teljes őszinteséggel és komolysággal
-Nem, neked pihenned kell - monda ellentmondást nem tűrő hangon és komollyá válik az arckifejezése is
-De... - akarom folytatni, de Steve felrakja közénk az eddig vállamon tartott kezét
-Nincs semmi de - rázza a fejét összevont szemöldökkel - Nem jössz és kész, itthon kell maradnod... - folytatta volna, de most én folytottam belé a szót
-Itthon kell maradnom pihenni, tudom - forgatom meg a szemeimet, de Steve mosolyogva néz rám - Miaz? - vonom fel az egyik szemöldököm
-Csak nem csodálom, hogy elő lettél lép... - nem hagyom, hogy befejezze, azonnal ráteszem a tenyerem a szájára
-Sshhh - teszem a bal kezem mutató ujját a saját szám elé - Erről csak ti ketten és Peggy tud, nem akarom, hogy most kotyogd el - suttogom, hogy csak ő hallja. Szerencsére senki nem figyelte a beszélgetésünket Jamesen kívül, így Steve félbe maradt mondatát sem hallották - Szerencséd, hogy senki nem hallotta - nézek rá fenyegetően
-Hé - tárja szét a kezeit a mellettünk álló férfi - Szóval azt mondod, hogy én egy senki vagyok
-Erre inkább nem válaszolok - csapok a homlokomra majd megrázom a fejem - Komolyan, mintha én lennék a nagy testvér és lenne két óvodás öcsém - nézek felváltva rájuk. Mind a ketten egy kisfiús mosolyt villantanak amin elmosolyodom - Erről beszélek - nevetek fel halkan és a két férfi is így tesz, azonban ez nem tart soká, mert Steve belenéz a zsebórájába, amiben Peggy képe díszeleg
-Buck - szól rá barátjára, aki befejezi a nevetést és Stevere néz, mintha hallanák egymás gondolatát, mert James csak bólint
-Mennetek kell? - nézek rájuk szomorú tekintettel
-Hamarosan - bólint közben Steve. Ezután nem mond semmit csak becsatlakozik a mellettünk társalgó csapathoz, én pedig ott maradok Jamessel, aki látszólag nagyon idegesnek tűnik

-Valami baj van? - kérdezem tőle, de mintha megijesztettem volna, mert egy kicsit megugrott és hátrébb lépett
-Ja, dehogy semmi baj nincs - rázza rohamosan a fejét
-Akkor mi ez a hulla tekintet? - húzom össze a szemöldökeim
-Arrébb tudunk menni egy kicsit? - veszi semmibe a kérdésem
-Persze - bólintok, mire a férfi azonnal arrébb is sétál a tömegtől - Ez tényleg jó arrébb van - viccelődöm, mivel már a folyosó végén álltunk, ahova elvileg csak a Tisztek vagy annál nagyobb rangú személyek jöhetnek - Nehogy baj legyen abból, hogy itt vagy - nézek körbe, hogy tényleg csak mi ketten vagyunk-e
-Nem lesz, nyugi - mosolyodik el halványan, ami megnyugtat
-Rendben - bólintok majd ismét rá szegezem a tekintetem - De miért is jöttünk olyan távol mindenkitől? - húzom össze a szemöldökeimet és érdeklődve nézek a férfire

Látszik rajta, hogy valami miatt eljöttünk idáig és fontos, de mégis habozik megszólalni. Nem sok ideje maradt az indulásig, úgyhogy minél előbb ki kéne böknie, hogy mi nyomja a szívét, de nem mondom neki, mert nem akarom sürgetni és még nagyobb stresszt rá helyezni, ezért türelmesen várom a pillanatot amikor végre sikerül összeszednie a gondolatait. Egy perc se telik el, mikor végre látom, hogy nagy levegőt vesz és rákészül, hogy mondja. Kinyitja a száját, de nem mond semmit és vissza is csukja. ~Mi lehet annyira nehéz dolog, hogy még ő se tudja kimondani?~ Kicsit elterelődik a figyelmem, mert hallok egy ajtó csapódást, ezért az irányába nézek a zajnak, de látni nem láttam semmit, majd már csak James hangja zökkent vissza oda, ahol valójában vagyok.

-Belle, öhm.. - kezdené el, de megint megakad
-James figyelj, nyugi - fogom meg mind a két kezét és kicsit megszorítom - Nem tudom mit szeretnél mondani, de tudod, hogy nekem elmondhatod - nézek bele mélyen kék szemeibe és mintha kicsit hatásos lett volna, mert a férfi arckifejezése enyhült az idegességből - Fújj egyet és mondjad - megfogadja a tanácsom és beszívja, majd ki is fújja a levegőt, aztán ismét szóra nyitja a száját, de ismét összezárja. Nem mond semmit csak elengedi a kezem és a jobb tenyerét az arcomra csúsztatja és közeledni kezd. Nem tudom mit kezdjek magammal, a lábaim a földbe gyökereznek és nem mozdulnak. Mire észbe kapnék James ajkai már az enyémen vannak. Bizonytalanul és lágyan csókol, amivel nem ellenkezek és visszacsókolom, de ő azon nyomba el is húzódik. Nem látom a saját arcom, de tudom, hogy lángba van borulva. James arca sem néz ki máshogy, de rajta mégse látszik meg annyira. Nem lép távolabb, abban a közelségben marad, csak az arcát viszi távolabb az enyémtől, majd félve a szemeimbe néz.

-Nagyon sajnálom Belle - kapja el azonnal a tekintetét az enyémből és mintha megbánta volna az előbbieket - Tudod én csak... - nem engedtem, hogy folytassa, rátettem a mutató ujjamat a szájára, hogy hagyja abba
-A minden nővel flörtölő James Buchanan Barnes őrmester zavarban van egy nőtől? - húzom sunyi mosolyra a számat és felhúzom a jobb szemöldököm. El is feledkezem közben arról, hogy mennyire elpirosodtam és mennyire meglepett az egész, viszont muszáj voltam kapni az alkalmon. A férfin látszik, hogy folyamatosan gondolkozik - James, miért is kérsz bocsánatot? - teszem fel a kérdést, mintha nem tudnám az okát a sajnálkozásának
-Hogy megcsókoltalak - folyamatosan a földet pásztázza
-James nézz rám - mondom mozdulatlanul és határozottan, és a férfi így is tesz - Miért kérsz bocsánatot? - kérdezem meg ismét csak azért, hogy végre a szemembe nézzen
-Azért, hogy megcsókoltalak - megint el akarta volna venni a tekintetét, de végül nem tette
-Nem értem, ezért miért kérsz bocsánatot? - teszek fel ismét egy kérdést, aminél látszik az arckifejezésén, hogy meglepte
-Nem haragszol? - ráncolja a homlokát
-Akkor visszacsókoltam volna? - folytatom ismét egy kérdés feltevésével
-Hát nem tudom - vonja meg a vállát - Azt mondják, hogy jól csókolok, úgyhogy... - most ő húzta el a száját egy sunyi mosolyra, de a mondatát nem tudta befejezni, mert egy kicsit erősebben beleütöttem a vállába, mire odakapott - Áu! - dörzsöli folyamatosan az ért pontot
-Nem érdekel az a sok nő, aki fut utánad - mondom kissé haragosan és visszaindulok a folyosón - De nem volt olyan förtelmes - mondom ki egy kicsit hangosabban, hogy ő is hallhassa. Erre már nem jön válasz, hanem csak egy horkantást hallok az irányából és a léptei hangját a nyomomban.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Sziasztook!❤️
Meghoztam a nyolcadik fejezetet. Nagyon remélem, hogy tetszett nektek.
Szerintetek Avani vagy Bucky lepte meg a másikat jobban?

Bármi észrevételetek van, nyugodtan írjátok meg, ezzel nekem segítetek, hogy hogyan lehetek jobb. Előre is köszönöm🥰🥰
Jövő héten érkezem a következő fejezettel.
Legyen szép napotok!❤️