Onyx - Marvel ff.

12. Fejezet

Három nappal később

Peggy mesélte, hogy Steve esténként abban a bárban üldögélt, ahova mindig mentünk, ha ünnepeltünk, vagy ha csak ki akartunk kapcsolódni. Steve minden este kiment oda, ivott és gyászolt, viszont Peggy azt is mondta, hogy Steve akármennyit is ihat, mert nem tud berúgni. Mikor rákérdeztem Stevenél, hogy valóban ott volt-e, bevallotta, hogy igen. Nem tudta mit fogok reagálni ezért ha nem ezerszer, akkor egyszer sem kért bocsánatot, de mikor reggel miután elmesélte és bocsánatért esedezett, én csak szorosan magamhoz öleltem. Steve a vállamra borítva a fejét sírni kezdett. Én valamennyire megemésztettem a történteket, de neki sokkal nehezebb, hisz végig nézte. Steve semelyik este nem tudott berúgni, mert Dr. Erskine még anno azt mondta, hogy a szérum, ami Steveben csordogál nem csak az izmokra, hanem a sejtekre is hat, ezáltal létrejött a gyógyulás és regeneráció védelmi rendszere Steve testében. Steve testében lévő szérum egyik mellékhatása, hogy az anyagcseréje négyszer gyorsabb, mint egy átlag emberé.

Szóval a reggelünk nem indult könnyen, azonban hamar össze kellett készülnünk, hiszen be kellett mennünk a bázisra, mert Steve, amint már leszögezte, addig nem áll le, amíg a Hydra él vagy amíg el nem fogja Schmidt-et. Peggy is azt mondta neki amit én. Hiába nem örülök az egésznek, de én is ott leszek mellette és segítek beteljesíteni azt, amit akar.

Most itt vagyunk a bázison. Az összes katona egy helyen hallgatja Phillips ezredes beszédét. Az asztalnál Steve, a csapata tagjai, Peggy és én ülünk. Mivel alapból én is benne vagyok Steve osztagába én nekem is meg kellett jelenjek a megbeszélésen. És mivel már eltelt a két hét, így vissza csatlakozom a küldetésbe és Steve oldalán fogok harcolni Schmidt ellen. Mindenki néma csendben figyeli az ezredest, ahogy a dolgokat vázolja fel az óriási fali térkép előtt állva.

-Johann Schmidt diliházba való, Istennek hiszi magát, és felrobbantaná a fél világot - fordul felénk a térképnek hátat fordítva - hogy ezt bizonyítsa - mutat oda az Egyesült Államok térképére - Kezdve Amerikával - viszi le a hangsúlyt, majd Stark hangja lesz fellelhető a tömegben
-Olyan erőkkel dolgozik - jelenik meg Steve mellett és a neki kijelölt székhez sétál - Amikkel nem versenghetünk - ül le a székbe és az asztalra támasztja bal alkarját - Ha átjut az Atlanti-óceánon, kinyírja az egész keleti partvidéket egy óra alatt - néz körbe az asztalnál ülőkön, köztük rám is rám veti egyszer a pillantását. A komoly beszéde közben mikor rám néz, halványan elmosolyodik, majd ismét felveszi a komoly tekintetét aztán egy pillanatra teljes csend honol a teremben. Peggy mellettem rá néz Stevere, aki a kezében tartott információs lapot tartja, amire fel vannak írva az eddig kiderített dolgok, aztán le is teszi az asztalra.

-Mennyi időnk van? - tesz fel egy kérdést a velem szemben ülő Gabe Jones, akit Jamessal együtt volt a 107-es osztag tagja és a Klausbergi bázisról szabadítottak ki, és ránéz Phillips ezredesre
-Az új barátom szerint kevesebb, mint huszonnégy óra - rendezgeti az ezredes is a lapokat a kezében
-Schmidt most hol van? - kérdezi meg egy katona akinek még mindig nem tudom a nevét, de ő is a 107-sek tagja volt
-Az utolsó Hydra bázison - válaszolja azonnal a férfi - Az Alpokban - mutat fel egy képet az utolsó fennmaradt ellenséges területről - Százötven méterre a föld alatt - teszi hozzá a mondat végéhez és odadobja Jim Morita elé a fényképet, aki maga elé veszi, hogy jobban szemügyre vehesse. Ő is a 107-es osztag tagja volt.
-Akkor mitévők legyünk? - néz egyenesen Duganre, aki szembe ül vele, szintén a 107-es osztag egykori tagja - Csak nem kopogtathatunk be az ajtaján - néz rá közvetlenül a bátyámra, aki az asztalfőnél ül
-Mért ne? - erre a megszólalására mindenki Stevere néz és várjuk, hogy mit akar érteni mindez alatt - Pontosan ezt fogjuk csinálni - mondja ki azt, amitől én féltem a legjobban.

A megbeszélésnek vége lett. Mindenki ment a dolgára. Steve is ezt tette még az ezredessel és Peggyvel. Én még azt asztalnál maradtam a csapat többi tagjával. Néma csend volt az asztalnál és a papírokat lapozgatja mindenki. Végül Dugan felnéz a paksamétából és rám szegezi tekintetét.