Sherlock Sarolt [Stray Kids]

4. rész

Minho szemszöge:

- Mit érzel Jisung iránt?

Mitérzeljisungirántmitérzeljisungirántmitérzeljisungiránt – ez ismétlődött bennem, újra, és újra. Nem tudtam mit válaszoljak neki.

- Minho? – hallottam meg újra a főnököm hangját, ami kizökkentett ebből a furcsa állapotból. – Figyelj, nem akarok tolakodó lenni tényleg, de fontos tudnom, ha van köztetek valami. – mondta miközben felállt és az ablakhoz sétált, éjszaka volt így engem se veszélyeztetett a nap fénye – Az is látja, hogy érzel iránta valamit, akinek csukva van a szeme, vagy nincs is. – nevetett fel halkan – Ne aggódj, nem tiltom meg, hogy legyen köztetek valami, egyébként sincs jogom hozzá, de attól még tudnom kell – nézte a város, egyik kezével a függönyt szorongatva.

- Rendben... - szólaltam meg halkan, mire kíváncsian felém fordult. A holdfény bevilágított mellette, pont rám, mit valami reflektorfény. Én meg csak álltam ott az irodája közepén, mint, fasz a lakodalomban, ha ezt Raphael látná, tuti kiröhögne. – tetszik, vagyis azt hiszem – zavarodtam össze, tudja, hogy biszexuális vagyok szóval nem ezzel volt gondom, de még csak Channak beszéltem erről így nehéz – egyszer már... egyszer már megcsókoltam – itt kíváncsian húzta fel a szemöldökét, úgy látszik, nem tudja, vagy csak jól tetteti? – de akkor ő részeg volt, biztos nem emlékszik rá, azóta nem volt köztünk semmit. – mondtam csalódottan.

- Tipikus – sóhajtott fel, majd visszafordult az ablakhoz – Mikor volt ez?

- Lassan egy éve – simítottam a tarkómra.

- Ismeritek egymást majdnem három éve és eddig nem léptél?

- Ez nem ilyen egyszerű – kezdtem el idegesen a kezeimet tördelni, újra rám nézett, csak egy szemforgatást kaptam.

- A kor zavar? – faggatott tovább, miközben leült a székére. – ülj le nyugodtan, ne álldogálj ott nekem.

- Persze, hogy az zavar. – sóhajtottam most én frusztráltan, miután helyet foglaltam a vele szemben lévő széken - annyit gondolkozom ezen, hogy már a fejem is belefájdul.

- Ezt átérzem, hidd el én is voltam szerelmes, olyanba a kibe nem kéne – halkult el a hangja a mondata végére.

- Ki volt az? – kérdeztem. Felhagytam az asztallap szuggerálásával és ránéztem, csillogtak a szemei, szuper most tuti beletapostam a lelkébe.

Oké Minho, válts témát, gyerünk, ne hagyd, hogy belemerüljön az emlékeibe. Miért nem jut eszembe semmi értelmes?

- Képzeld, Changbin új hobbija, hogy japánul hallgatja a Queen zenéit. – ez most komoly Min? Ennél jobb téma nem jutott eszedbe te nagyon hülye?

De szerencsére hatott, Saci elmosolyodott így a szemei két aranyos vonallá húzódtak. Ennek hatására kifolyt onnan pár visszatartott könnycsepp, amiket gyorsan le is törölt.

- Viccelsz? – kérdezte leheletnyi vidámsággal a hangjában.

- Én ugyan nem – mosolyodtam el én is, védekezően magam elé emelve a kezeimet – utánozni is szokta őket – bénán, de elváltoztattam a hangomat, majd Changbint utánozva kezdtem el énekelni a Bohemian Rhapsody-t.

Saci elnevette magát, jól esett hallani. Egy idő után abbahagytam a produkciót, meghajoltam, ő pedig mosolyogva tapsolt meg.

- Jisung nagyon szerencsés lenne, ha te lennél a pasija – mondta hirtelen, amitől zavarba jöttem. – hidd el, a kor nem lehet ekkora akadály. Nagyon sok emberrel találkoztam már, akiknek ugyan ez volt a gondjuk, mint neked.