Sherlock Sarolt [Stray Kids]

3. rész

Sarolt szemszöge:

Három nap telt el az óta, hogy az Utópiába mentünk, megünnepeli az iroda megnyitását. Felixnek és Hyunjinnak hála, akik az adminisztrációkat intézték, a hét elején el tudtuk kezdeni a becuccolást az épületbe. Megmondom őszintén egy álmom vált valóra, mikor átléptem a küszöböt és beléptem az előtérbe. Úgy néz ki az egész, ahogy megálmodtam, közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam, miközben körbe jártam mindent, faltól falig, mint egy kutya, aki új helyre költözik és körbeszimatolja a terepet. A berendezés és a dizájn szintén, nagyrészt a két szőke tündér műve volt, nem szarakodtak, minden rohadt stílusosan néz ki. Az anyagiakat (a menő bútorokat, minden egyéb eszközt és úgy önmagában az épületet) a Bellefleur család finanszírozta, továbbá az én pénzem is rá ment, ami nyilván nem volt elegendő (pedig nem vagyok szegény alapból...)

- Utat kérek! – furakodott előre Jeongin, kezében egy kártyával. – Ez itt hölgyeim és uraim egy ajtó... - kezdett bele, kezeivel színpadiasan kalimpálva, miközben vigyorgott, mint egy ovis.

- Azt én is látom, hogy egy ajtó, édes fiam ne nézzél hülyének. Ne szerepelj, haladjunk! – pattogott Raphael Minhoval karöltve, akik minél előbb be akartak jutni.

Chant ellentétben fajtársaival nem különösebben izgatta az idő múlása, vagy pontosabban az, hogy pár órácska kérdése és feljön a nap, ami nekik, hogy úgy mondjam, nem tenne jót. Helyette mosolyogva állt mellettem, és úgy figyelte a lelkes Jeongint és a mellette toporgó Sashat.

- Na szóval, ez itt a kezemben egy mágnes kártya – mutatta fel a lapocskát a fiú, elengedve a fülei mellett Raphael sürgető szavait – összesen tizenhat darabot csináltunk, tekintettel arra, ha valaki – nézett nyomatékosan Jisungra és Maziere – elhagyná a sajátját. Ezeket majd bent kiosztjuk. Az eljárás egyszerű, fogod a kártyát, szépen odaérinted a professzionális érzékelőhöz – mutatott az ajtó mellett egy falra felszerelt fekete kis cuclira – hallasz egy halk pittyenést, továbbá az érzékelő kéken fel is villan – prezentálta – kinyitod az ajtót, bemész, becsukod, és kész! Csak az jöhet be, akit akarunk, hogy bejöjjön... vagy az, aki ellopja a kártyádat, ez ne forduljon elő, egyébként van riasztó rendszer is és le tudom zárni úgy az ajtót, hogy senki se ki se be... - merült el saját gondolataiban a fiú, miközben bevonult az előtérbe.

- Köszönjük Inie, elég lesz – hallgatadta el a fiút Minho.

Jeongin még annyit csendben megjegyzett, hogy belülről bárkit be tudnunk engedni, azt is, akinek nincs kártyája, de már nem igazán figyeltünk rá, mindenki elkezdett körbejárkálni. Én megragadtam Chan karját, és őt magammal húzva indultam be.

(HáUsZ tÚr következik, előre is elnézést Sq.)

Ahogy beléptünk egyből az előtérbe érkeztünk, ami nagyon tágas volt. Maga az épület kétemeletes, de úgy lett megcsinálva, hogy itt az előtérben nincsen plafon így fel lehet látni az emeleti folyosóra, kicsit olyan mit egy kör gangos ház.(aki érti, érti Sq.)

Hyunjin és Felix elégedetten foglaltak helyet az előtérben található sötétkék kanapén. Mivel ők rendeztek be mindent így nem volt nekik semmi sem újdonság, helyette a reakcióinkat figyelték.

Az előtér bal oldalában volt egy kisebb porta, amit szerintem nem nagyon fogunk használni, tekintve, hogy az ügyfelek nem igen fognak bejönni az irodába, de lehet még az is jó lesz valamire. Minden estre jól néz ki.

- Én mondtam Hyunienak, hogy szétüthetnénk kalapáccsal, de ő azt mondta, hogy inkább hagyjuk meg. – magyarázta Lix mikor meglátta, hogy a portát nézem.