Sherlock Sarolt [Stray Kids]

2. rész

Minho szemszöge:

Idegesen furakodtam előre a tömegben. Mi a francért vannak ma ennyien? Oké, hogy ez a legnépszerűbb hely a világunkban de, mindegy most nem ez a lényeg. Ki vergődünk az emberek forgatagából akik közül szinte senki sem figyelt fel a történésekre. Szerencsére itt az asztalok között már kevesebben voltak, egyből megláttam Chant a földön és pont azt a pillanatot amikor Sarolt kap egy lövést, a vállába. A támadók nagyjából három méterre állhattak tőlük, szerencsére nagy volt a távolság. Baszki, baszki, baszki. Idegesen indultam volna meg hozzájuk magammal rángatva a sokkos állapotban lévő Jisungot, akinek még mindig a csuklóját szorongattam, de szerencsére időben feleszméltem, hogy ezt nem tehetem. Helyette odarohantunk a többiekhez akikhez már Seungmin alapból vezetett volna minket, csak hát én lefagytam, egy kicsit. Mindenki a fegyverei után kutakodott, természetes, hogy mindig van nálunk fegyver de be kell vallanom, hogy a ma estére kivételesen semmi ilyesmit nem terveztünk. Úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást, tekintve, hogy Chan hiányában én vagyok a rangidős tag. Próbáltam ésszerűen gondolkozni viszont szorított minket az idő, mivel Sarolték konkrétan a halál torkában álltak...vagy hát térdeltek. Gyorsan mérlegelni kezdtem, mi 13-an vagyunk, ők 10-en, viszont nem tudjuk hányan jöhetnek még. Nem lenne szerencsés sokáig maradni akkor se ha mi „nyernénk" a csatát, így valakiknek el kéne menniük egy autóért.

Kihalásztam két ezüst tőrt az övemből és határozott mozdulattal a Chanék felé meginduló vérfarkasokra dobtam. Felnyüszítettek, mikor a hátukba állt.

- Mit dobálózol Min? – akadt ki Felix – Ezüst penge? Normális vagy?

- Kell egy kis idő, ezzel el lesznek egy ideig. – válaszoltam egyszerűen. - Bin, Diego szerezzetek egy furgont, amivel minél előbb el tudunk húzni innen, ha lehet kettőt, hogy el is férjünk valahogy. – intéztem szavaimat a két fiú felé, akik bólintottak.

- 20 perc és itt vagyunk – válaszolt Bin majd kirohantak az épületből.

- Te most komolyan elküldted a két legerősebb emberünket, taxisofőrt játszani?! – kérdezte Raphael felháborodottan.

- Hát... - fogtam tarkómra, ez tényleg hülye ötlet volt tőlem. – Ők tudnak vezetni. – tudtam le ennyivel. 

Épp folytattam volna a mikor is kiderült, hogy ezeket két ezüstpenge nem fogja megállítani...Raphael rántott el, hogy megmaradjon a fülem, ugyanis az egyik pengém repült vissza szélsebesen felénk, ami végül beleállt egy szék támlájába. Rájöttem, hogy nagyobb szarban vagyunk mit gondoltam, nem lesz időnk cseverészni. Seungmin kihúzta a tőrt a szék támlájából majd visszahajította.

Kell valami elterelés...ekkor Jeongin elővett a kabátja zsebéből egy kis gömb labda szerűséget, kihúzta a pöcköt belőle, majd elhajította. Pár pillanatra rá akkora köd lett körülöttünk, hogy én csak a mellettem álló Raphaelt láttam. Elismerem ez okos volt tőle, az már egy másik kérdés, hogy miért tartogat füstbombákat a zsebében...

 - Figyeljetek - kezdtem bele gyorsan - a lényeg, hogy egyikünk se haljon meg, a cél hogy elvigyük őket Chanék közeléből, Jis és Seungmin – mutattam a két fiúra, akik az iroda orvosai voltak - ti vigyáztok majd rájuk és igyekeztek életben tartani őket. Kurva nagy szarban vagyunk, az Utópia nem szereti a balhét, pláne ha az alkalmazottai is benne vannak – néztem most Jamiere és Maziere akik csak kellemetlenül elmosolyodtak – szóval nem maradunk sokáig, 20 perc.

A köd kezdett oszlani, kiáltásokat hallottunk, lehet mégsem volt jó ötlet a füst bomba?

- Bassza meg hol vannak a pengéim? – kérdezte idegesen Seungmin, ruháit tapogatva – Ha nincs fegyverem tuti meghalok! – kezdett kiborulni.