Valóra vált álom (Sz.D.)

40.fejezet

Fáradtan ült le az asztalához Olivia,  hiszen az éjszaka nem sokat sikerült aludnia. Tegnap miután a lányok elmentek tőle, sokszor gondolt arra hogy felhívja Dominikot és bocsánatot kér tőle, de mindig valami megállította benne.
Tudja hogy nagyon megbántotta a férfit, de Dominik is nagy fájdalmat okozott neki azzal, hogy faképnél hagyta.
Mivel korán beért a központba, ezért úgy döntött elmegy és szerez magának egy nagy adag kávét, ami talán kitart neki délelőtt, hogy ne kelljen kimozdulnia az irodájából. Részben azért is ment be olyan korán, mert így sikerült elkerülnie a férfit, még az előtt hogy összeszedné magát ahhoz, hogy beszéljenek.
Szerencsére sikerült úgy megszereznie a fekete nedüt hogy ne találkozzon senkivel, így nem volt más dolga mint belevetnie magát a munkába, hiszen a csapatnak másnap egy nagyon fontos meccse lesz.
Van pár sérült is jelenleg a csapatban, akik sajnos nem lesznek bevethetők a holnapi meccsen.
Ez csak megnehezíti az edző dolgát, de Olivia biztos benne hogy a legjobb játékosokat küldi majd ki a pályára.
Egész délelőtt az irodájában volt, ki sem mozdult onnan reggel óta. Viszont  délután lévén már elég éhes volt, tekintve hogy még a reggelit is kihagyta. Reméli hogy a fiúknak még tart az edzés, mert szeretné elkerülni őket.
Viszont amire nem számított, az az volt ,hogy amint kilép az irodája ajtaján, egyből szembe találja magát azzal a férfival, akit megpróbált egész nap elkerülni.

Dominik egész délelőtt nem látta Oliviát, hibába kereste. Talán ez volt az első alkalom hogy várta, hogy vége legyen az edzésnek, mert folyamatosan csak rá tudott gondolni. Lehet nincs is itt, hiszen még az autóját sem látta.
De muszáj volt beszélnie vele, ezért úgy ahogy volt csapzottan és izzadtan, elindult a nő irodája felé, amint vége volt az edzésnek.
Épp hogy oda ért az ajtó elé amikor az hirtelen kinyílt, és Olivia csak megtorpant az ajtóban.
-Szia.-Dominik csak egy lépést ment előre, mert nem tudta hogy mire számítson.
-Szia.
-Olivia, beszélhetnénk?-Látta rajta hogy épp készül valahova, de azért megpróbálta hátha nem küldi el.
-Nem igazán érek most rá.-Próbált elmenni a férfi mellett, de Dominik gyorsabb volt és még az előtt hogy elment volna mellette, hirtelen oda lépett elé.
-Olivia..
-Dominik, légyszíves. -nem nézett fel rá, csak a mellkasát bámulta ami eléggé zavarta a focistát.
-Ennyire haragszol rám, hogy mégcsak rám sem akarsz nézni?
-Nem edzésen kellene lenned? -Dominik csak egy apró mosolyra húzta a száját, hiszen legalább beszélt hozzá, és nem sétált el mellette.
-Most volt vége.
-Látom.-csak lenézett magára, mire hangosan elkezdett nevetni. Olivia hirtelen rákapta a tekintetét, mire a férfi még nagyon mosollyal az arcán nézett le rá.
-Máskor nem zavar ha izzadt vagyok.-hajolt le a füléhez, és halkan súgta oda neki a szavakat.
-Ahogy most sem, mert nekem mennem kell.
-Hova mész?
-Ebédelni.-Nézett végre fel Dominikra, mire a férfi csak közelebb lépett hozzá egy kicsit.
-Beszélni szeretnék veled Olivia.
-Tudom. És fogunk is. De éhes vagyok Dominik, és ezt nem itt fogjuk megbeszélni.
-Akkor menjünk el valahova enni.
-Tekintve hogy te még mindig az edzős ruhában vagy, ez most nehezen megoldható.
-Adj húsz percet, és itt leszek. Kérlek Liv.-fogta meg óvatosan a nő kezét, mire Olivia egy kicsit megrázta a fejét.
-Ezt ne itt beszéljük meg Dominik. Nem ez a legalkalmasabb hely hozzá. Este majd beszélünk. De most mennem kell.-Mielőtt még a férfi bármit is mondhatott volna, Olivia csak kikerülte és elment mellette.
Ezek szerint jobban megbántotta mint azt elsőre gondolta volna.

Percek óta csak forgatja a telefont a kezében, de nem merte megtenni azt, amit a szíve diktál. Ott ült az étterem hátsó részén, és folyamatosan az jár az eszémben, hogy otthagyta a férfit minden szó nélkül. Fogalma sincs hogy hogyan, de talán a tudatalattia cselekedett az esze helyet, mert arra eszmélt fel hogy valaki a nevét mondja a telefonjából.
-Ide tudsz jönni?
-Hol vagy?-Csak gyorsan elhadarta az étterem nevét, mire a férfi közölte vele hogy el ne mozduljon onnan, mert pár perc és ott lesz.
Már megrendelte az ebédjét, de egy falat sem csúszott le a torkán amíg várt. Szinte teljesen felemészti az, ami most a szívében történik.
Amint meglátta hogy közeledik felé a férfi, a szíve egyre hevesebben kezdett el verni.
Dominik tényleg pár perc alatt ért oda, ami egy kicsit meg mosolyogtatta Oliviát.
-Át öltöztél.
-Mondtam hogy adj tíz percet és készen leszek, de te elmentél inkább.-ült le vele szembe, de a szemkontaktust egy percig sem szakították meg.
-Húszat mondtál. És éhes voltam már.
-Mégsem ettél még egy falatot sem.-mutatott rá Olivia tányérjára, amin a nemrég kivitt étel érintetlenül állt.
-Gondoltam megvárom amíg ide érsz, és ebédelhetünk együtt. Már ha te is benne vagy.-eléggé zavarba érezte magát, hiszem az a helyzet amiben most ők vannak, nem igazán könnyű számára.
-Még nem ebédeltem és itt vagyok.-Dominik csak intett a pincérnek, aki pillanatok alatt már fel is vette a férfi rendelését, és újra kettesben hagyta őket. Szerencsére egy kis étteremben voltak, és Olivia az egyik eldugottabb részen foglalt helyet, így szinte senki sem volt körülöttük aki bármiben is megzavarhatná őket.
-Sajnálom. Azt amit tegnap mondtam. Tudom hogy megbeszéltük hogy nem titkolózunk, de nekem ez egy kicsit nehéz Dominik.
-Olivia.. neked nincs mit sajnálnod. Nekem van okom arra hogy bocsánatot kérjek. Hülyén viselkedtem tegnap, nem lett volna szabad csak úgy el mennem, miután azokat mondtam neked. Csak egyszerűen számomra ez nehéz. Ott vagyunk mind a ketten, de mégsem érinthetlek meg, de mégcsak nem is beszélhetünk akkor ,amikor akarunk, ne hogy valaki meglásson minket.
-Tudom. Sajnálom Dominik. Csak... Én félek.-ismerte be most még magának is Olivia azt, amit  a férfinak kimondott.
-Mitől Liv? Én ott vagyok veled, nem hagyom hogy bárki is bántson téged. Ezt sose hagynám.
-De mi van akkor ha pont te leszel az, aki majd a legnagyobb fájdalmat okozza majd nekem? -Látva a férfi meglepett arcát, Olivia gyorsan folytatta mielőtt még a focista félre érti.
-Azzal hogy más nem tudja hogy együtt vagyunk, számomra ez valamiért biztonságot ad. Ne kérdezd hogy miért, mert erre még én sem tudom a választ. Talán azért mert, az emberek nem beszélnek majd rólunk ha ez esetleg valamiért véget ér. Nem fognak azzal foglalkozni hogy hogyan alakul majd a kapcsolatunk azok után. -Olivia. -csak átnyúlt az asztalon és óvatosan megfogta a nő kezét, ami Olivia szívét megmelengette.- Senkinek semmi köze ahhoz hogy köztünk mi történik. Ez a mi életünk, és annyit osztunk meg belőle amennyit akarunk. Én csak szeretnélek elvinni randizni úgy, hogy be keljen azt néznünk ,hogy melyik hely milyen biztonságos. Nekünk is van magánéletünk, és én ragaszkodom is hozzá. Ez nem másra tartozik csak kettőnkre. Nem érdekel hogy más mit szól hozzá, főleg nem az ismeretlen emberek véleménye.
-A csapat nem épp ismeretlen.
-Ez igaz. De a csapatot nem zavarná, ezt hidd el.
-Miért vagy benne olyan biztos? Ezt nem tudhatod.
-Trent tudja. És ha őt nem zavarja, akkor hidd el mást sem fog.
-Trent tudja? Mégis mióta?-húzta ki a kezét a férfi keze alól, hiszen ez az információ elég váratlanul érte.
-Tegnap óta. Velem volt este, és valakivel beszélnem kellett.
-Nem haragudott?-félve kérdezett rá, mert tudja hogy ők ketten mennyire jóban is vannak.
-Csak magára, mert nem jött rá magától. De ránk nem, mert nincs rá oka.
Nem akarlak belehajszolni egy olyan helyzetbe, amibe te nem érzed magad biztonságban, de szeretném ha tudnád, hogy ha akarod akkor várhatunk még vele. Én tudok várni Olivia. Nekem a te boldogságod a legfontosabb.-nehezen tartotta vissza a könnyeit, hiszen a férfi eléggé a lelkébe hatolt a szavaival.
-Szeretlek Olivia.
-Én is nagyon szeretlek Dominik.-Most ő fogta meg a férfi kezét, mire ő csak egy csókot nyomott a kézfejére.
Ez a pillanat kellett ahhoz, hogy Olivia biztos legyen abban, amit már elhatározott magában.
Bármi is történik, ettől már nem tágít.