6.

1K 25 0
                                    

Helza

Egész nap Oliveerrel dolgoztunk, Mr. Dante leszögezte, hogy hétre értem jön és addigra végezzek.
Épp elköszönök Oliveertől, mikor leparkol a ház elé és mellém setál.
-Minden rendben volt?-derekamra csúsztatja kezét, de az előttem álló fiút méregeti rosszallóan.
-Igen persze sikerült a projekt.-megsimítottam karját, jó  hozzábújni az erős kezéhez, megnyugtat.
-Hétfőn találkozunk Helzu, aludj jól! Örültem a találkozásnak.- kezét nyújtja Joshnak, de ő nem fogadja el, biccent egyet és elindul a kocsihoz magával húzva engem.
-Szia Oli!!-bocsánat kérően nézek barátomra, majd beszállok a kocsiba.-Miért nem fogtál vele kezet?-kicsit kiakadtam, mert számomra volt kínos, hogy Joshi így viselkedett.
-Mert nem szeretek olyanhoz érni, aki el akarja venni tőlem a tulajdonomat.
-Nem vagyok a tulajdonod, semmit nem csinált Oliveer és..
-Ah dehogy, csak kétszer vetkőztetett le téged a szemeivel, míg én ott álltam. És ne merd felemelni a hangod velem szemben, mert csúnya vége lesz, legalábbis számodra. Eddig próbaltam elnéző lenni, de úgy érzem le kell fektessünk nehány szabályt.-gyorsít a kocsival, rálép a gázra majdnem száznyolcvannal megy autópályán, de én csukott szemmel, fog összeszorítva markolom az ülést, apukám és nővérem autóbalesetben haltak meg, azóta rám tör a pánik, ha gyorsulnak a kocsival.
-S-sajnálom....lassítanál kérlek?..-nem válaszol, csak idegesen figyeli az utat és ugyan olyan sebességgel hajt előre, talán még gyorsít is. Viszont előtörnek belőlem az emlékek, könnyeim potyognak, le a méreg drága ülésre és fejem lehajtva kutatok nyugtatóm után, mi levegőhöz juttatna, kapodva veszem ki dobozából és nyelem le a fehér gyógyszert, mely két percen belül lassítja le szívem dobogását.
Joshi házához érve kipattanok a kocsiból, hogy a mellkasomat nyomó érzés elmúljon.
-Baby vedd le a pólód!-beérve a házba azonal rám parancsolt és ő a kanapén ülve nézte végig, míg levetkőzöm.-Mi történt az oldaladdal?-odanéztem és Benett szorítás nyomai égtelengedtek még mindig rajtam, hazudjak? Vagy ne?
-Elestem..de nem fáj..-lehajtom a fejem.
-Szemembe nézz és mondd el mi történt, most az egyszer megkérdezem újra, de Apuci nem szereti ismérelni magát, tehát használd beszédre azt a kis szűk szádat.
-Csak.. öhm egy fiú kicsit szorosan tartott magánál...-remélem kielégítő választ nyújtottam neki.
-Benett kicsit messzire ment. Tehát első szabály, ki nem állhatom, ha feleselsz, vagy feleslegesen fecsegsz, így ezekkel felhúzol, ahogy azzal is, ha nem mondod el, mikor bántanak.-felfal szemeivel, széles vállára tökéletesen rásimul a fekete ingje és öltöny nadrágja olyan hívogatóan vonzza testem, ez a férfi tökéletes...Visszaveszem a pólóm és leülök mellé, de ő ölébe ránt. Így élvezhetem parfümje illatát és hozzám képest nagy termetét, végig húzza száját nyakamon, amitől libabőrös leszek és lágy csókot lehel bőrömre. Kezét levezette combjaim közé és ott húzott közelebb magához, azonnal elpirultam és megszeppenve ültem karjaiban.
-Nem szeretnék férfiakat látni körülötted.
-Nem fogsz Joshi..-mellkasához bújtam, mely most pánikom után védelmet nyújt. Felkap vállara és levisz az alsó emeletre, mely még a pince felett helyezkedik el.
-Kicsikém-mögém áll és egyik kezével derekamat ölelei masikkal seggem fogdossa.- durván szeretem a sexet és több dolgot kell betartanod az alatt idő alatt, mint alapból.
-BDSM...imádom..-orrom alatt motyogom.
-Beszélj normálisan, nem szeretem, ha motyogsz.
-Sajnálom...-neki támaszkodik az ajtó félfának és onnan figyel, engedi, hogy körbenézzek. Puha rózsaszín ágytakaró, a falakon yes sir felírat díszeleg, mellette ostor és öv, polcokon mindenféle játékszer. Análplug, vibrátor vagy tíz féle és csipeszek, kötelek.
-Sajnálhatod is Aranyom-épp egy paskoló padnál jártam, mikor hátulról hozzám simult és nekiszorított az eszköznek, karjaimat nyakába vezette és végig simított felsőtestemen, nadrágomig.

-Tartsd itt a kezed. Megértetted?-bólintok, rávág seggemre.-ez nem elég.
-Igen Apuci.
-Ügyes Kislány.-lenyúlt farmeremhez és kigombolja, majd lehúzza sliccem, jóleső morgás hagyja el a száját, mikor meglátja bugyim, basszus, egy vörös tanga takarja nőiességem.
-Rossz vagy. Ilyet veszel fel annak a kis pöcsnek?-lerántotta nacimat és belecsípett farpofámba.
-Ahu.. nehm dehogy csak ez volt nálam. Egyeltalán hogy jön ide Oliveer?
-Nem szeretném többet látni.-lehúzza felsőm, meztelenül simulok hozzá, miközben ő talpig elegáns ruhában leül a fotelba és vállára emel engem, fenekemhez tökéletesen hozzáfér, de ő vaginám bejáratánál kezd el ujjával körözni. Végig fut rajtam a bizsegés és beharapom ajkam, azta kurva de jól csinálja. Menekülni nem tudok, de nem is akarok, lógok vállán és ez nagyon felizgat, az ahogy bánik velem kibaszottul bejön, kiszolgáltatottnak érzem magam és így is van, méghozzá neki.
-Ahh ah jézusom Joshii-elkezd ujjazni írtó gyorsan, miért teszi ezt velem? Folytonos jóleső borzongás járt át és a szemembe is könnyek gyűltek az elvezettől, ami mindjárt elér.
-Ha még egyszer így hívsz három ujjat kapsz.
-Joshii..-akarom még minden ujját nem érdekel, ha fáj, de ahelyett, hogy megkapnám a harmadik ujját leállt kényeztetésemmel és ölébe átemel.
-Gazdámnak, Apucinak, Mr. Danténak és Uramnak szólíthatsz, ha nagyon akarsz Joshuának. De ne becézz, ezért most naponta egyszer rá kell ülnöd arra a vibrátorra, nem adhatsz ki hangot. Engedelmességet kell tanulj.-ráültetett, nem volt értelme ellenkezni, féltem is kicsit. Olyan volt, mintha egy lóra ültem volna amin vibrátor helyezkedik el, összeszorítottam fogam, szűzhártyám nincs már, de azért ekkora dolog még nem volt bennem.
-Ügyes Kislány vagy te, csak meg kell tanuld mikor kell szót fogadni.-gyengén megsimította az arcom és bekapcsolta a szerkezetet, csak kínlódtam rajta, alig tudtam visszatartani jóleső nyögéseimet. Mr. Dante leült a fotelba és csak néha nézett rám egy-egy sármos mosollyal, telefonozott és néha feljebb is kapcsolta az alattam dolgozót.
Kb egy fél óra múlva leguggolt hozzám és mosolyogva figyelte bent tartott hangjaim elfojtását.
-Na nyögjél Kicsikém-felállt lehúzta nadrágját, én pedig hatalmasat nyögtem és sikítani kezdtem.
-Elég Apucihh ahh-elélveztem, életem legnagyobb orgazmusa.
-Szeretem, ahogy az egész tested remeg ettől, ahogy pici cickóid ugrálnak ahhh.-mély reszelős hangján sóhajtott egyet, majd számba nyomta óriás péniszét.

Arany és ezüstWhere stories live. Discover now