A bosszú.

27 1 0
                                    

Megfogtam a torkát álmában, és fojtogatni kezdtem. Kezeim remegés nélkül ragadták meg még lüktető ereit, egyedül a fagyos ujjperceim okozhattak számára kellemetlenséget.
Na meg persze az is, hogy hamarosan megfullad. Értetlen, kigülledt szemei rám meredtek, egy pillanatra talán elkapott az ijedtség, a sajnálat. De mindez fénysebességgel elillant, hisz már túl sokszor éreztem ezt! Túl sokat rúgott belém! Túl sokat bántott! Túl sokat tűrtem!

Szemeim patakká változtak megannyi pillanatban, majd mikor szikkadni kéltek, dombként pihentek arcomon.
Forró vérem fejembe szökött, és rideg tekintettel, összeszorított foggal határoztam el magam; MEGÖLÖM!
Megölöm, majd megcsonkítom testét. Belevésem késsel nevem, és azt; BOCSÁSS MEG!

Ahogyan csurog ki a vér...
Lenyalom róla, majd gargalizálok vele.

S mielőtt lenyelném, akkorát köpök már élettelen arcára, mint egy hajléktalan ember mikor csikkezés után kellemetlen slájmot enged szabadjára a macskakőre.

Érzem... Ahogyan áramlik az ereimben a bosszú... A vágy... A vágy, hogy meggyalázzam még nem kihűlt testét! Érzem, ahogyan nedves fehérneműm átitattja nadrágom...
Érzem, ahogyan felizgat mindez, és arra gondolok; Miért nem tettem meg ezt előbb?

Beteggé tettél, megaláztál, olyvá tűnik eme gyönge piciny lány szadista szívvel kaszabolja szét ártatlan arcod, kék szemeid az én sötét tekintetemben vesznek el..

S már fénye kihunyt, s Te megdöglöttél;

Tudd; Én most fogok élni igazán!

... Eztán hamarosan felkeltem álmomból.

Álom a halálomWhere stories live. Discover now