A Félvér Herceg Naplója

14. Fejezet: Az Ellenállók

Amikor magamhoz tértem egy tábortűz mellett találtam magamat, s felnézve az égre a csillagok s a két hold látszott... Mikor megpróbáltam felülni egy nyilalló érzés hasított a gyomrom oldalába melyet az eséskor átszúrt egy tőr, s kicsit fel is szisszentem mire egy általam ismeretlen kissé nőies fiú hang szólt hozzám. – Óvatosan, még nem gyógyult meg a sebed teljesen... – Majd megpillantottam egy srácot kinek szeme zölden ragyogott akár a smaragd, a bőre akár az ezüst mely fényesre van polírozva, haja szőke akár a fehér bor s egy kisebb lófarokba van felkötve. Felsője s nadrágja testhez símuló burgundi színű selyem, derekán lévő öv fekete s egy csuklyás köpönyeg van rajta mely lila akár az ibolya... Amikor nagy nehezen feltápászkordtam ülő pózba hűvösen szólaltam meg. – Ki s mi vagy te? Mi céllal mentettél meg minket? – A fiú bólintott majd hűvösen ám kedvesen megszólalt miközben a ropogó tábortűzön megkavart valamit egy kisebb kondérban. – Maxime volnék, nyugodtan hívj Max-nek. Az ellenállás egyik vezető alakja volnék... Hosszú történet s ezt nem itt kellene részletekbe menően kifejtenem, lényegében a Vas Lótusz birodalom zsarnoki vezetése és a Véres Lótusz kultistái által elfoglalt birodalom ellenségei vagyunk. Azért mentettelek meg titeket mert pár emberem felelőtlenül kérdezés nélkül kötött oda titeket engedélyem nélkül. Nevükben is elnézést kérnék. – Bólintottam s hűvösen megszólaltam. – Akkor az én csapatom is csatlakozna hozzátok, felderíteni jöttünk a Véres Lótusz területét, hogy megállítsuk őket... Északról jöttünk. – A fémes srác bólintott s kavarta tovább az ételt miközben Jeff és José is magukhoz tértek. Majd döbbenten néztek körbe mire Max megszólalt. – Nos, ha már mindannyian felkeltetek akkor egyetek egy tál farkas ragut, ezután pedig kövessetek mert nem vagyunk itt biztonságban. – Ekkor bólintottam s elvettem egy tányérkát, amibe szedett is a fiatal ember egy adagot az ételből, ami kicsit jobban nézett ki, mint amit eddig ettünk... Amikor a többiek látták, hogy semmi bajom elfogadták az ételt.

Amikor végeztünk a különös srác eloltotta a tábortüzet majd megszólalt halkan s kedvesen. – Nos kövessetek, a fák lombjain kell halandi, hogy a földön járőröző katonák ne vegyenek észre minket. – Ezzel a srác alakja hirtelen megváltozott, mint ha szellem lenne s ismét az a kékes-lilás forma rajzolódott ki, amit a barlangban láttam utolsónak... A sebemet gyorsan újra kötöztem majd a többiekre néztem s felmásztam az egyik fának lombkoronájába, ahonnan le lehetett látni a völgybe s a tér sokkal nagyobbnak tűnik, mint ami a tengeren látszik a szigetből. A fák lombjai között követtük a titokzatos srácot, aki megmentett minket. S beigazolódott az, amit mondott, a fák tövénél lévő földutakat fáklyákkal járkáló föld tündék járták különös fegyverekkel. A fák lombjain ugrálva eljutottunk a hegyvonulat egyik falához, ahol volt egy kis rés. A srác szétnézett majd kézzel jelezte, hogy ugorhatunk. S ezzel követve le ugrottunk a fáról s míg ő elegánsan belebegett a keskeny résen addig mi átpréseltük magunkat azon. Ami a szemünk elé tárult kicsit bizar s kicsit félelmetes volt. A falakon csöpögött a víz, s fáklyák voltak a falakon, amikor előre haladtunk egy átriumba értünk, amely tetején lyuk tátongott, mint ha egy víznyelő gyomrában lennénk. A terem közepén hatalmas tábortűz volt s egy elfekvő táborra emlékeztetett a fekhelyekkel s sok olyan lénnyel, mint Max.

Mikor mindenki ránk tekintett kérdően s kissé félően tették ezt, ám mi sem voltunk különbek e tekintetben. Félve álltunk a bejáratnál majd az egyik természetes kő emelvényre felmászott a szőke srác s csuklyáját le véve megszólalt. – Társaim, barátaim, családom. Nézzétek, nem fenegető céllal érkeztek az idegenek, a célunk elég hasonló. A Véres Lótusz szekta világ szerte háborúzik Loki nevében. Ők is ellenük vannak, fogadjátok őket testvérként eme ellenállásban. Tudatlanok fajunkkal kapcsolatban akár csak egy csecsemő, kérlek titeket tanítsátok őket, hogy legalább esélyük meglegyen a hatalom elleni harcunk túlélésében. – Ekkor mindenki fejet hajtva bólintott majd az egyik idősebb női lény megszólalt. – Rendben Max úrfi, ha ön védi őket mi is így teszünk... Ám a két repülő tollas ló madár valami elhunyt mikor az óceán elnyelte őket. – Ezt csupán egy bólintással konstatáltuk majd mikor megszólaltam volna a vezetőjük folytatta. – Nos ez várható volt, viszont maga a táborunk gyógyítója s bölcsje, segítse át a nőies srácot a gyomrán lévő seb gyógyításán. Illetve tanítsa őt s társait a kultúránkról s történelmünkről. – Ez után feltartotta kezét s folytatta. – Nos most pedig mindenki folytassa megkezdett dolgát.