A Félvér Herceg Naplója

2. Fejezet: Menedék vagy Szabadság

A napsugarai felkelőben voltak mikor előttünk az erdős tájon kezdett kirajzolódni a hegyekkel körbevett vársoka. No de persze nem a város csak a hegyek melyek mélyén lapul egy város. A hegy lábához érve két katona várt már minket. A Dadusom hűvösen rájuk nézett mire a két ember egyike megszólal hűvösen. – Nos hölgyem, biztos nagy távot tettetek meg, ám bagoly érkezett a Mjölnir kikötővárosban történtekről. – Ekkor a viszonylag középkorú hölgy ridegen legyezőt villantott majd megszólalt. – Akkor tisztában vannak azzal, hogy miért jöttünk. – A másik katona bólintott majd sokkal kedvesebben szólalt meg. – Nézze asszonyom, Zaphyr mély város uralkodója szeretné elsőnek önöket fogadni. Fel kell jönniük velünk a Fellegvárba. Remélem nem okozna ez gondot. – Ekkor már én is és Jeff is értetlenül néztünk egymásra... Ám a legnagyobb döbbenetünkre leszállt éjfekete paripájáról a Dadus s a kantárt az egyik katona kezébe nyomta s szigorú pillantást vetett ránk. Ezzel jelezve, hogy tegyünk így s persze kérése parancs szóval nem volt választásunk. A lovaink kantárját átadtuk a goromba katonának s a jóval kedvesebb úrral elindultunk a számomra ismeretlen Fellegvárba. A hosszú végeláthatatlan lépcsősoron haladva a hegyekben gyönyörű látványt nyújtott a felkelő nap sugara a havas csúcsok csillogásával. S durván egy-két óra gyaloglás után eljutottunk a Fellegvárnak nevezett hegycsúcsra épített kastélynak gúnyolt magas tornyot melyet egy fal vesz körül. Amint beléptünk a magaslati hely udvarára hangosan gondolkozva szóltam. – Ugye nem kell megmászni a tornyot is ennyi séta után???...

Erre a Dadus is és a katona is jót kacagott majd egy fej rázással jelezték, hogy nem a torony vár tetejére kell menni. Majd ahogy kinyílt a torony kapuja s behaladva egyből a trónterem fogadott minket. Csodás kristály csillár ereszkedett a terem közepére melyben nyolc gyertya is égett, az oszlopok és a padló márványból kirakott mozaik volt, ami kristályt ábrázolt. A trónban egy hosszú lenge szoknyájú fekete fűzős nő ült hatalmas korom fekete szőrme bundában, bőre akár a tejeskávé s hosszú éjfekete haja befonva s kontyba fogva s a szemei sötét zöldek voltak akár a méreg. A trónból felállva lenézett ránk majd megszólalt vérfagyasztóan. – Nos üdv idegenek. A köpenyekkel le. Fő a bizalom. – Ezzel körbe járt a katona, aki felkísért minket s elvette a fekete csuklyás köpenyeinket majd a társalgást a Dadus folytatta. – Nézze Andreja királynő, békével érkeztünk. – A nő csak bólintott majd még egy lépést közelített hozzánk s végig mérve minket megszólalt. – Afelől semmi kétségem Sannox asszony. Ám nem szeretem, ha titkolózva kezdődik egy tárgyalás. Ki az ifjú legény, aki hercegnőket megszégyenítő alakkal rendelkezik? – Ekkor fejet hajtva meg hajlottam a királynő előtt s megszólaltam magabiztosan ám kicsit félve a reakciótól. – Sok néven illettek rövidke életem során. De önnek csak Rose Brenhild, Elena Benett jóbarátja, akit magához fogadott. – Ekkor a királynő elismerően bólintott majd hátrálva a trónjára ült s végig mérve ismételten minket megszólalt. – Nos köszönöm az őszinteséged, még ha jómagam és Sannox asszony tudjuk a valódi kiléted. – Ezután a Dadusra nézett s folytatta. – Nos a családomban szokás volt mindig a rossz oldalt támogatni. Most közeleg a tél, és a Hexavári trónért évszázadok óta nem ment ekkora harc a nemesi házak között, mint most. – Ekkor a kristály poharáért nyúlt, amelyben vörös bor volt s folytatta meglehetősen hosszú s különös beszédét. – Ám nem lennétek itt, ha ellensége lennék a kihalt Tails'an háznak vagy a szintén kihalt Corsen háznak. Menedéket tudok nyújtani nektek, de szabadságot nem. Hatalmas vérdíj van a fejetekre tűzve a Mjölnir-i fogadóban tett harcotok után. Most menjetek, a legjobb katonám körbe vezet titeket Zaphyr mély városban.

Ezzel a királyné elvonult a teremből, én és Jeff reszketve a hidegtől néztünk össze közös rémülettel, hogy „mi van, ha a hegyet meg kell mászni". De szerencsénkre a terem közepén a kör alakú mozaik kirakás egy lift volt, ahova ügyesen összeterelt minket a katona. Amikor a talaj elkezdett leereszkedni első pár percben egy sötét csőben haladtunk lefelé melynek falai kőzetből voltak. Majd mikor eltelt bő fél óra leértünk a hegy gyomrába, ahol gyönyörű látvánnyal találtuk szembe magunkat... Bár ahogy észrevettem csak engem és Jeff-t nyűgözte le a látvány. Hatalmas belterek, obszidián és sötét márvány épületek fáklyákkal. Természetes fény áradt szűk lyukakon keresztül melyet a barlang falaiban lévő ásványok és ékkövek nagyították fel. Ahogy haladtunk egyre mélyebbre a Zaphyr néven lévő városban Jeff hűvösen s halkan megszólalva tette fel a nagy kérdést, amely a trónterem óta fúrta az oldalamat. – Sannox asszony, mit értett a királyné az alatt, hogy nem lennénk itt, ha a két kihalt ház ellen lenne? Illetve miért tud csupán menedéket adni, de szabadságot nem? – A Dadus bólintott majd megszólalt. – Első kérdésedre annyit tudok mondani, hogy azon kevesek egyike, aki tudja a te származásod és Rose származását. – Ezután kis csend ült köreinkre miközben lefelé haladtunk. Ezt a csendet megtörve folytatta a Dadám a mondandóját. – Szabadok vagyunk, ha Zaphyr városon kívül vagy belül vagyunk, ám vérdíj van a fejünkön ezért kint csak menekülni tudnánk s napról napra máshol élnénk. Míg a királyné menedéket tud nekünk nyújtani.