Nomen est omen?

14. Under Pressure

Már a liftben álltak, amikor meghallották a kiáltást.

– Hé! Várjatok meg! – Ati elkapta a csukódó ajtót egy riadt iskoláslány mögött, aki valószínűleg korrepetálásról érkezett haza. – Várjatok meg!

Bendegúz gyorsan nyomogatni kezdte a lift hívógombját, de Virgíniusz a két ajtószárny közé tette a kezét. Nem tudta, Ati milyen okból bukkant fel hirtelen, de miután a fiúnak, úgy tűnt, kétségei vannak, kíváncsi volt, mire vezet az újabb magánakciója.

– Sziasztok! – Ati vigyorgott, ahogy bicegve a lifthez kocogott, szaporán kapkodta a levegőt. – Nehogy már engem hagyjatok ki a buliból!

– Senki sem hívott, Atka – mordult rá Bendegúz.

– Haha, Bende, olyan kurva vicces vagy, mondták már? – heherészett Ati. Az ajtók halk nyikorgással becsukódtak, a lift zökkenve elindult. Virgíniusz visszafojtotta a lélegzetét a szűk, zsúfolt térben.

Ati a pisztolyával babrált, de senki nem szólt rá, Zoli és Bendegúz megszokhatták, hogy Ati elválaszthatatlan a fegyvertől, amit ki tudja, honnan szerzett. A kezében lóbálta a pisztolyt.

Már elhagyták a másik emeletet, amikor Ati megtörte a feszült csöndet.

– Te, Virgíniusz – szólalt meg. Virgíniusz minden porcikája megfeszült, úgy várta a kérdést, de Ati teljesen nyugodtnak tűnt, két karját az oldala mellett lógatta. – Ez a Tas nyomozó... meg tud védeni?

– Biztos vagyok benne. – Virgíniusz nem tudott olyasmiről, amire Huba ne lett volna képes.

Ati elvigyorodott.

– Akkor jó. – Azzal meghúzta a ravaszt.

Virgíniusz Zolival együtt hátraugrott, csengett a füle a fülsiketítő dörrenéstől, ami megrengette a szűk teret. Bendegúz üvöltve összegörnyedt, a golyó keresztülment a lábfején, átütötte a padlót, és ki tudja, mit talált el odalent a liftaknában, de valamit biztosan, mert a lift csikorogva megtorpant.

– Attila! – dörrent rá Virgíniusz.

– Upsz. – Ati védekezőn felemelte a kezét. – Ezt nem így akartam, én csak... Bendegúzt...

– Bendegúzt akartad ártalmatlanítani – fejezte be a mondatot szárazon Virgíniusz, mire Ati bocsánatkérő ártatlansággal elvigyorodott. Bendegúz a maga részéről még mindig ordított.

– Virgíniusz – kopogtatta meg a férfi vállát Zoli, aki közben az ajtókat vizsgálta meg. – Ha szétfeszítjük az ajtókat, talán ki tudunk jutni...

A lift megremegett, zökkent egyet, mire mind a négyen felordítottak, Virgíniusz megkapaszkodott Zoliban.

– Azt hittem, te sosem félsz! – vágta Virgíniuszhoz vádlón Ati.

– Mi vagyok én, valami robot?! – Virgíniusz mélyeket lélegezve eltolta magától Zolit. Már csak az hiányzott neki, hogy Ati is a fogadott apukájának tekintse, aki majd kihúzza őket szorult helyzetükből. Bár Virgíniusznak nem nagyon volt mivel védekeznie: az egész problémát az ő elhamarkodott nyomozási kísérlete okozta, amikor követni kezdte Zolit.

Most pedig rá várt az is, hogy megoldja a helyzetet.

Bendegúz ezt a pillanatot választotta rá, hogy feltámadjon.

– Te kis szemét! – Fellökte magát a földről, Ati nyaka után nyúlt, de Zoli a lift újabb reszkető zökkenése közben elkapta, a lift falának szorította. Meglapultak, amíg a lift remegése alábbhagyott, ki-ki a maga sarkában.