Happy end?

1. fejezet

Natalie Torres szemszöge:

San Diego

Egy balett táncosnak nehéz dolga van. De hát ez vagyok én, Natalie Torres egy látássérült. Mi kell még ide? Ha azt mondanám hogy az életem szar, akkor havi depressziós lennék. Szép életem van így is, van egy kutyám, Mikhail. Legjobb barátnőm is van, nekem így pont elég. Szüleimmel tartom a kapcsolatot, de velük se olyan sűrűn beszélek. Talán a baleset, de inkább én miattam romlott meg a kapcsolatunk. Barátnőm,Nicoleal egy lakásban lakunk. Ő segít mindenben, amit hálásan köszönök neki, de ő ezt jól tudja. Amíg ő színésznői karrierjét viszi feljebb, én addig balettozok vagy olvasok. Bár lehet, hogy imádok olvasni. Viszont ez az egy hátrányom, hogy látássérült vagyok. Nem minden könyvet csinálnak meg, Braille-írással. De most nem tudok ezzel mit kezdeni, ilyen a mai generáció. Amikor eszembe jut, hogy nem olvashatók mindig dühöngők, Nicole persze próbál megnyugtatni.

Ha már elmondtam a fél életem, akkor ideje azzal is foglalkozni, hogy éppen mit csinálok. Bár nem nagy cucc, ülök és hallgatom a tv-t a kis cukor borsó kutyossomal. Mikhail, egy golden retriever fajtájú kutyus. Még talán ha jól emlékszem, akkor a baleset utáni születésnapomra kaptam. Egyszerűen már akkor megkedveltem, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Mikhail imádja Nicolet, ezért mindig ellopja a papucsát. Nicole ilyenkor le ordítja szegény kiskutyámat. De azon kívül minden szipi szuper. Nicole lassan haza ér a munkahelyéről, ő az egyik híres plázában dolgozik azon belül is a Victoria Secretbe. Imád ott dolgozni, azért is mert neki néhány fehérneműt ingyen adnak.
Miután haza ér elmegyünk az előadásomra,
amire több hetet készültem a balett társaimmal, Mrs. Jones a világ legjobb tánc tanárja. Lehet, hogy a balesetem miatt nem tudok a társaimmal táncolni, mivel így sajnos saját koreográfiát kaptam, de így jobban bele tudom élni magam. Kicsit nagyon izgulok, mivel ez még csak a második fellépésem lesz, egy operában. A többiek szerint ilyenkor nagy a tumultus, az operákban.

Hallom,hogy a bejárati ajtó nyitódik, majd vissza csukódik.

-Nati! Te miért vagy, még mindig pizsiben?-Hallom, hogy Nicole még motyog valamit, az orra alatt.
-Hát gondoltam megvárlak, hogy együtt készülődjünk el. Tudod, még te mondtad, hogy vezessük be ezt, mikor fellépésem van.-Mondtam mosolyogva. Tisztán emlékszem, hogy ő akarta ezt bevezetni.

-Tudom tudom, de már csak fél óránk van elkészülni szóval nyomás!-Egy kis anyai szigort mindig kapok tőle. De már
megszoktam.

-Oksi anyu.-Küldtem puszit a hang irányába.

-Rosszabb vagy mint, egy 8 éves kislány mikor nem kapja meg, azt amit akar.-Miután elmondta sóhajtott. Általában mikor, nem úgy csinálom ahogyan, azt ő a saját fejében eltervezte akkor mindig ezt hozza fel témának. Ez is egy hagyomány nálunk. Nem mondtam semmit csak nevettem rajta, ahogy folyton játszani akarja az anyuka szerepet.-Amíg te jókat röhögsz, én addig hamarabb elkészülők.-Mérgelődött, majd megfogta a kezem és elkezdett vinni, gondolom valamelyikük szobája felé. Biztosan eltelhetett 15 perc, bár nem választottam nagyon szexi outfit-et, csak egy szürke melegítőt, és egy fehér pólót. Viszont, Nicole felvett egy nagyon szép estélyi ruhát, bár sajnos nem tudom megcsodálni, de tudom, hogy gyönyörű benne!

-Na akkor, indulhatunk?-Kérdeztem kicsit idegesen, mindig ezt csinálom, bármilyen fellépésen kell részt vennem.

-Aha! Fhu szerintem jobban izgulok, mint te.-Őrjöngött, múltkor is ezt csinálta, szóval ez nem újdonság. Miután mondott még egy biztató beszédet, mentünk is a taxihoz. Nicole, még nem tette le a jogsit de majd le akarja. Nicole említette, hogy akivel alakulnak a dolgai az is ott lesz, mert meghívta. Miután be szálltunk a taxiba, mondta Nicole a sofőrnek, hogy az operába menjen. Operánál ki is tett minket a sofőr, azt mondta Nicole, hogy az alakulója is itt van. Be mutatkoztunk egymásnak, mint kiderült a neve Marcus Lopes. Remélem jól fog bánni, Nicoleal.

Folytatás következik...