The Price of Love [Jungkook ff.]

3 (Min)

Az osztálytársaim hangját hallgattam, miközben a karomat a fejem alá téve aludtam. Vagyis csak próbáltam aludni. Hiszen tegnap még rengeteg dolgot el kellett intéznem apa és Chang Bin miatt. A nagyiról meg nem is beszélve, aki kitalálta hogy este kilenckor akar kását enni. Soyeon mellettem szokás szerint a tabletjén lógott, és újabb és újabb dalszövegeket írt. Nem is értem hogyan fér ennyi minden a fejébe! Ő tökéletesen megtalálja ezen a tanszéken a helyét. Ellenben velem. És sosem voltam teljesen odáig a művészetekért. Az egyetlen aki miatt idejöttem, az anyu. Legalábbis anyu volt. Ő mindig a művészeteknek élt. Egy gyönyörű fiatal lány volt, aki imádott festeni. Apuval akkor találkoztak, amikor a bátyját kísérték a bevonulására. Anya karkötője elszakadt, és miközben azt kereste, összetalálkozott apával. Miután pedig anya bátyja és apa egy egységhez voltak beosztva szinte minden tökéletesen alakult. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy sors akarta találkozás volt. Anya kedves és szabadlelkű volt, apa viszont szabálykövető és komoly. Tökéletesen kiegészítették egymást. A családunk maga volt a harmónia. De aztán anya és nagyapa balesetben meghalt, apa megsérült, a nagyi egyedül maradt. Szóval a tökéletes életünk egy pillanat alatt dőlt össze....

- Min. - azonnal kiegyenesedtem, és minden gondolatot kitöröltem a fejemből, hogy ismét koncentrálhassak. - Min! - a mellőlem jövő hang már hangosabb volt. Magam mellé pillantottam. Jennie félig guggolt, hogy a professzor ne lássa őt. - Csúsz bentebb. - kérte, én pedig megböktem Soyeon-t, hogy húzódjunk odébb. Jennie felé pillantottam, aki gyorsan beült mellém. Kim Jennie, az USA-ból érkezett szépségkirálynő, aki kapcsolatok terén teljesen ott van. Jennie kihúzta magát és előkapta a könyveit. 

- Késtél. - suttogom neki kuncogva. 

- Nem csak én. - biccentett a másik asztal felé, ahová San az egyik legjobb barátom éppen most ült be. 

- Hihetetlen vagy. - mondtam mire  megvonta a vállát és felém fordult. 

- Élni tudni kell. - jegyezte meg. Lemondóan pillantottam rá. - Min, ne már ne nézz így. Inkább örülnöd kéne, hogy elköteleződtem. 

- Oh, szóval már "elköteleződtél"? 

- Persze! Láttál már engem egy hétnél többet egy pasi mellett? Ezúttal, már lassan egy hónapnál tartok! Nem vagy büszke rám? - bökött oldalba vigyorogva. 

- Javulsz, asszem. 

- Természetesen! - dőlt hátra büszkén. - Egyébként meg, nem mintha te és a kis kalandjait jobbak lennétek! Hiszen te még egy hétig sem húzod egy pasi mellett csak egy napig. Flörtölsz egy nap két három sráccal. Tudod, hogy a legtöbb itteni csaj kurvának tart. 

- Tudom de nem érdekel. - válaszolom. - Hiszen ők semmit sem tudnak rólam szóval azt gondolnak amit csak akarnak. Amúgy meg, már jó ideje nem voltam együtt egy sráccal sem. Arról nem is beszélve hogy nem flörtölök senkivel sem. Még a végén jobb leszek mint te. - vigyorgom rá, mire csak lök egyet a vállamon. 

- Hülye. 

- Diákok! Figyelmet kérek! - szólalt meg Mr. Choi. - Mindenki! Kérem! - a tanszék lassan elcsendesedett. - Ettől a szemesztertől kezdve új taggal bővül a tanszék! - intett az ajtóban várakozó srácnak. Minden lány eltátotta a száját. Az én arcomra viszont ráfagyott a mosoly. Úr isten.... ez nem lehet igaz. 

- Wow. - szólalt meg mellettem Soyeon. 

- Jézusom, ő itt van. - mondtam halkan. 

- Ismered? - nézett rám a két barátnőm egyszerre. 

- Jeon Jungkook. - suttogtam. 

- Ismersz egy ilyen helyes srácot és nem mutatod be nekem? - hitetlenkedett Soyeon. 

- Nem mondhatnám hogy ismerem. Ez amolyan futó dolog volt. - magyaráztam még mindig kábán a sokktól. 

- Mutatkozz be nekik. - intett a professzor. 

- Sziasztok, a nevem Jeon Jungkook. 23 éves vagyok, a mérnöki karról jelentkeztem át ide, remélem hogy jól kijövünk majd egymással. Mit mondhatnék még... Busan-ból származom jelenleg itt élek Seoul-ban, taekwondo-zok, és szeretem a zenét. Ennyi, azt hiszem. 

- Kérlek ülj le. 

- Köszönöm. - hajolt meg, majd elindult. Elakadt a lélegzetem, és egy pillanatra minden megállt körülöttem. Csak a felém közeledő srácra tudtam nézni. Bentebb csúsztam a padba. Istenem ne vegyél észre, oh kérlek.... ne ne ne! Becsuktam a szemem, hátha akkor eltűnik. A szemem kinyílt a kopogás hallatára. Jungkook előttem állt, megkopogtatva a padomat, és kérőn pillantott rám. Némán próbáltam inteni hogy ne mondjon semmit. - Min. 

- Mit csinálsz? - szűrtem a fogaim között kiegyenesedve. 

- Vissza tudnád adni a... - ekkor felpattantam és a szájára nyomtam a kezem. Döbbent pillantásokat vetettek ránk a többiek. Aztán néhány lány összesúgott. 

- Te és én, nekünk most beszélnünk kell! - kimásztam a padból, és karon ragadva Jungkook-ot magam után húztam a kijárat felé. A barátnőim utánam szóltak, de még Mr. Choi szavára sem álltam meg. 

***

Mióta Jungkook felbukkant az életem maga lett a káosz! Miután visszaadtam a ruháit, azt hiszem csak még rosszabb lett, mivel valaki látta és elhíresztelte az egész egyetemen. És ami a leges legrosszabb, az az hogy a hetem 90%-ában még el is kell őt viselnem, ugyanis ugyanarra a szakra járunk. Vajon miért büntet engem az isten ilyen módon???? Hiszen sosem tettem semmi rosszat. Woo folyamatosanan hívogat nem hagy békén és hiába küldöm el a francba mindig újra és újra üzen és felhív. Már lassan egy éve szakítottunk és még csak nem is szép szakítás volt. Szóval a legjobb az lenne ha többet nem találkoznánk.

- Föld Min-nek jelentkezz!!! - Jackson hangja rántott vissza a valóságba. - Így aztán rohadt nehéz gyakorolni, ha nem figyelsz! - levette a boxkesztyűjét és a táskája felé dobta. - Jól vagy? Máshol jársz fejben.

- Tudom. Ne haragudj. - én is levette a kesztyűt és megigazította a fáslit a kezemen. A földre ültem, majd ledőltem a hideg padlóra.

- Miért érzem, hogy egy pasinak van köze a dologhoz? - dőlt le mellém. - Csak szólj ha nem bírsz vele, besegítek.

- Won Woo. - sóhajtok fel, és becsukom a szemem. - Ő tehet az egészről.

- Az a seggfej még mindig nem kopott le rólad? - ült fel, mire én is követtem.

- Sajnos. - söpörtem ki a hajam az arcomból. - De! Mielőtt bármi elhamarkodott döntést hoznál, meg kell hogy mondjam, magam is elbírok vele.

- Ebben biztos vagyok, de Min, a legjobb barátom vagy. Nem akarom hogy bántson.

- Jackson, minden rendben, már amúgy sem keresett, két napja, amit furcsállok is, lehet készül valamire. - a barátom előrehajolt, és összeborzolta a hajamat.

- Ne aggódj oké? - mosolyodott el. - Elintézem ha kell.

- Oké. - Jackson felállt és a kezét nyújtott nekem.

- Na gyere. Együnk valamit. Én fizetek. - megfogtam a kezét ő pedig felhúzott.

- Jó, csak előbb letusolok. Adj 10 percet és itt vagyok.

- Én is rendbe szedem magam, aztán mehetünk.