Foglyod vagyok

19

Danien szemszöge

Nagyon rosszul esett, hogy csak így otthagytam Sofiát, de muszály volt kiszellőztessem a fejem, mert nem bírtam volna megálljt parancsolni magamnak. Nem akartam abba hagyni, óh, nagyon, nagyon nem akartam, de muszály volt. Sofia érdekében. Nem így akartam az elsőt, valószínűleg másnap megbánta volna. Lehet, most nagyon mérges rám, sőt biztos hogy mérges, hisz mégis csak faképnél hagytam. Én is dühös lennék a helyében.

Még jobban meghúztam a gázt, már konkrétan repültem, amikor az egyik kanyarban nagyon rossz előérzetem támadt. Váratlanul úgy éreztem Sofiának szüksége van rám, hogy bajban van. Azonnal megálltam és értetlenül levettem a sisakomat. Nagyon szívtam a part sós levegőjéből, de az érzés nem múlt el, sőt, minden másodperccel egyre erősödött. A gondolatra, hogy otthagytam egyedül Sofiát és lehet bajban van a pulzusom az egekbe szökött és folytogató érzés vette át az uralmat a testem fölött. Az agyamat elöntötte az aggodalom és a hatalmas düh. Pillanatok alatt fordultam meg és már vissza felé tartottam. Az eddigi gyorsaságom eltörpűlt a mostani mellett. Nem féltem hogy nekem valami bajom lesz, mert nagyon jól tudom motorozni, viszont már az, hogy Sofiának baja essen az már egészen más dolog.

Befordultam a felénk vezető útra, ahol már gond nélkül tudtam haladni. Ahogy közeledtem egyre jobban kezdtem megnyugodni, mert hamarosan itt leszek Sofia mellett és rájövök, hogy ez az egész csak egy hülye sztereotípia volt. Már majdnem fellélegeztem, amikor megláttam a kaput, viszont helyette azonnal elszörnyedtem. Az őrök halottam feküdtek a kapu két sarkában. Elfehéredtem a sisak alatt.

A nyitva maradt kapun áthaladva hamar a házhoz értem. A bejárati ajtó be volt törve, a garázs is fel volt feszítve, viszont onnan nem vittek el semmit sem. Sietve kaptam le a sisakomat és befutottam a házba, az övemhez erősített pisztolyokat magam előtt tartva, lassan haladtam előre.

- SOFIA?! - hiába kiáltottam el magam, választ nem kaptam. Végig néztem az egész házat, de sehol nem kaptam meg. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs itt hívni kezdtem őt, de a telefonja a kanapén csörgött. Elvitték...

Dühösen hívtam fel az embereimet, akik azonnal intézkedni kezdtek. Én nem maradtam tovább a házban, autóra váltva mentem tovább, vissza a szüleimhez. Tomboltam mint egy állat. Nem szokásom, de most nagyon ki voltam. Úgy hajtottam mint egy őrűlt. Egyszer majdnem elütöttem egy figyelmetlen járókelőt, de ez engem cseppet sem érdekelt. Otthagytam a szitkozódó nőt az útszélén és úgy hajtottam tovább mintha mi sem történt volna. A birtokot látva még jobban rá tapostam a gázra. A kaput alig tudták kinyitni előttem időben, így azt is majdnem magammal vittem. Azt a pár száz métret ami a ház bejáratáig volt pillanatok alatt megtettem. Hatalmasat fékeztem, a kerekek belenyitorogtak, a kavicsos út felverődött, fekete földet hagyva a kerekek helyén. Mivel nem voltam bekötve így hamar ki tudtam szállni az autóból, nem csuktam be magam után az ajtót, hanem azonnal a házba mentem. Az ajtóban már anyám jött velem szembe.

- Mi az Isten van itt? Danien mi történt? Azt hittem, hogy a nyaralónál vagy!

- Elvitték! Azonnal kell mozgósítani minden létező embert! Hol van apám? Ha megtudom ki volt az a geciláda addig fogom ütni amíg felismerhetetlenné válik, majd egy tárnyi golyót fogok az agyába küldeni!!!!

A hangom még egy pillanatra engem is meglepett. Soha életemben nem ordítottam ilyen vérszomjal a hangomban. Még anyám is összerezzent a váratlan válaszomtól, pedig ő nagyon bátor asszony. A házban még vízhangzott a kiáltásom és a lépteim hangjai, mikor apám sietett ki a dolgozószobájából.

- Mi történt? Kit vittek el?!

- Sofiát! Valaki rátört amíg én elmentem!! Azonnal megkell találjuk! Ha valami baja lesz én... - nem láttam már a dühtől, mérgesen vágtam egyet a mellettem lévő szekrény tetejére, ami röcsögve tört be az öklöm alatt. Anyám rosszalló pillantást vetett rám.

- Danien! Viselkedj! Egyáltalán miért hagytad egyedül Sofiát? Mi a fene ütött beléd hát nem tudsz gondolkozni? Már mindenki tudja a maffiába a házasságotok hírét, hát nem gondoltad, hogy majd lesz akinek nem fog tetszeni?! - anyám mérgesen kapta el a szekrényen, vagy már inkább szekrényben, lévő kezemet és maga felé fordított. Leszidott, akár egy taknyos kölyköt. Dühös voltam rá, dühös voltam apámra, dühös voltam a világra, de leginkább saját magamra.

Apám a zsebébe nyúlt és értesítette az összes emberét hogy nézzenek az eset után. Az embereim már elindultak a keresésre, mivel amikor betörtek leállították a kamerákat, hogy ne tudjuk megnézni ki ment be. A nyomok szerint jeepes emberek voltak, de ez se segített sokat, hisz majdnem minden maffia jeepekkel jár.

Nem tudtam mihez kezdjek, nem tudtam egy helyben maradni.

Egy hét. Egy kibaszott hétig volt nálam! Hét napig!! Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Nem bírtam egy hétig se megvédeni őt!!

- Danien, halljam miért hagytad egyedül Sofiát? - anyám kimért volt még a helyzethez mérten is. Egyenességét egy pillanatra se engedte el. Hiába, hogy kedvelte Sofiát, a szerepéhez hű maradt.

- Ez.. egy hosszú történet....

- Nos, szerencsére van elég időm. Na halljam!

- Ez csak kettőnkre tartozik, nem fogom elmondani neked. - talán ez az első alkalom mikor egyenesen a szemébe mondtam, hogy nem fogok engedelmeskedni neki. Meg is lepődött, arcára kiűlt a hitetlenkedés, majd elfogadóan bólintott.

- Rendben van, megértettem. - hátatfordított nekem és felment a szobájába, nem faggatott tovább. Viszont most egyedül álltam a házban, apám visszament a dolgozószobájába rendezni a dolgokat. Ismét egyedül maradtam.

Sóhajtva nyúltam a zsebek felé, hogy hívjam Antont, amikor minden egyszerre világosodott meg. Stefan! Hát persze! Csak ő lehetett! Hogy ez eddig hogy nem jutott eszembe? Ha azt a szemétládát megkapom kibelezem!!!!!

Dühösen kaptam ki a zsebemből a telefonomat és tárcsázni kezdtem Antont, aki azonnal fel is vette. Kifelé menet elmagyaráztam neki, hogy miért hiszem azt, és hogy most mi tévők legyünk. Pár percen belül már közösen indultunk el Stefan titkos helye felé.