He's my troublemaker

|ｓｅｖｅｎｔｅｅｎ|

Miután elköszöntünk Susannetől, elmentünk egy palacsintázóba. Én egy nutellásat, míg ő egy lekvárosat evett. Végig beszéltük az egész evést, és mikor anya hívott, hogy merre vagyok, akkor szomorúan pillantottam a fiúra.

— Haza kéne mennem

— Akkor haza viszlek — tárta szét a kezét és kinyitotta az autót.

Elmosolyodtam és beültem, majd mikor elhelyezkedett mellettem, akkor ránéztem. Erős állkapcsát kissé megfeszítette, mikor elindult az autóval, miközben egyik kezével kisöpörte a homlokáról a haját. Barna szemei, ami a mogyoróra emlékeztetett, az utat figyelték, majd egy idő után elmosolyodott és rám pillantott.

— Miért bámulsz?

— Csak úgy — vontam meg a vállam, majd mikor láttam, hogy leparkol a ház elé, kicsatoltam magam. Nagyon sóhajtva ránéztem a fiúra, és zavartan megköszörültem a torkom. Úgy éreztem, hogy tisztázni kell egy
dolgot.

— Darren

— Babe — húzta szemtelen mosolyra a száját, mire megforgattam a szemem.

— Mi csak barátok vagyunk!

— Csak barátok — biccentett igazat adva, mire elmosolyodtam.

— Okés. Köszönöm a mai napot — feleltem és kiszálltam. Darren mosolyogva biccentett, majd megigaízotta a kezén lévő órát és elhajtott.
A kabátom összébb húztam, majd intettem a szomszédnak, aki egy ásóval a kezében sétált a háza előtt, így értetlenül beléptem anyához a házba.

— Margo néni mit akar az ásóval? — kérdeztem a konyhában álló anyukámtól, aki letette a telefonját és megvonta a vállát.

— Elvileg ma érkezett hozzá az unokája és valami programot terveznek

— A program az, hogy elássa a kislányt?

— Nagyon humoros — biccentett gúnyos mosollyal az arcán, majd izgatottan összecsapta a kezét. — Mi újság ezzel a Darrennel?

— Semmi, megettünk egy palacsintát

— Tetszik? — vigyorgott, mint egy kisgyerek.

— Nem, csak egy haver

— Ja, oké, oké — legyintett.

— Viszont ne haragudj, de eljöttem az utolsó órámról — tűrtem a hajtincsemet a fülem mögé, mire felhúzta a szemöldökét.

— Csakugyan?

— Többet nem fordul elő

— Tudod te én hány órát lógtam el!? — nevetett fel, mire értetlenül meredtem rá.

— Szerintem nem is akarom tudni

— Na! — csapta össze a két kezét és árgus szemekkel figyelt. — Mit szólnál ha holnap délután elménnénk karácsonyfát vásárolni?

— Uu, okés — vigyorogtam.

— Ráérsz ezen a hétvégén? — húzta fel a szemöldökét, mire szét tártam a karom.

— Igen, vasárnap biztos. Miért?

— Mert jönne a nagyi — sóhajtott fel.

— Melyik?

— Apádé — dörzsölte meg a szemét, én pedig együttérzően biccentettem.

— Megyek tanulni — feleltem, anya pedig mondta, hogy ő akkor felmos, így ne jöjjek ki a szobából.
Az ágyon feküdtem és a biológia füzetet olvasgattam, néha hangosan felmondva magamnak, amikor értesítésem jött.
Kíváncsian nyitottam meg a Darrentől kapott üzenetet, amiben ez állt: