Az örök határsértő: Demarkációs vonalon

16. - Még egy megszegett ígéret

Moszkvában...

Először kereste a kibúvót, hogy ne kelljen elmennie a fogadásra, amire Anna ismerőse hívta meg őket. Amikor viszont Vaszilij megüzente neki, hogy ott lesz az édesanyjával, beleegyezett a dologba. Az ismerős, akinek rendezésében másnap adták elő az Anna Kareninát a Nagyszínházban, a saját otthonában tartotta a partit.

Ivan nem egyenruhát, hanem egy sötétkék öltönyt viselt, amit Anna szabott neki, és ami tökéletesen illett felesége – ugyancsak saját szabású – ruhájához. A gyerekeket Anna édesanyjára bízták – Ivan külön megígértette Anatolijjal, hogy viselkedni fog –, aztán autóba ültek, és elindultak.

Az utolsók között érkeztek. Az étkezővel egybenyitott nappaliban terítettek meg, felszolgálók kínálgatták finomságokkal és italokkal a vendégeket, míg a házigazda és felesége igyekeztek mindenkivel szót váltani.

Amikor betoppantak, a rendező rögtön odasietett hozzájuk, Ivant kézfogással, Annát két puszival üdvözölte. Amíg a férfi Annával csevegett, Ivan türelmesen ácsorgott felesége mellett, közben a vendégeket pásztázta, Vaszilijt kereste közöttük.

Hamarosan megpillantotta a főhadnagyot. Nem ismerte fel azonnal, ugyanis életében először látta Vaszilijt egyenruha nélkül; a főhadnagy egyszerű fehér inget, fekete zakót és szintén fekete nyakkendőt viselt. Az édesanyjával éppen a kaviáros szendvicseket kóstolták, nem társalgott velük senki.

A rendező időben köszönt el tőlük, hogy az újabb érkező vendégek elé siessen.

– Ott vannak Minovszkijék – hívta fel rájuk felesége figyelmét.

– Ó, itt van Darja? – csillant fel Anna szeme. – Ezer éve nem láttam! Ráadásul Andrej Vasziljevics nélkül jött, nagyszerű! Gyere, Vanya! – ragadta meg Ivan kezét, és az anya-fia páros felé húzta.

Aki nem ismerné őket, annak is nyilvánvaló lenne Minovszkijék ugyanolyan sötétszőke hajáról, valamint merev és rideg tartásából, hogy a nő és a fiatal férfi rokonok. Valamint mindkettejük tekintete igencsak beszédessé vált, amikor megpillantották a Pokornyijov házaspárt: Darja kék szeme mosolygott, Vaszilij zöld szeme megtelt undorral.

A két nő előtt mindkét férfi kellemesen szívélyes kifejezést öltött, kezet nyújtottak egymásnak, míg Anna és Darja összeölelkeztek.

– Darja, lelkem! Csodaszép vagy, mint mindig!

– Ó, te beszélsz! Gyönyörű ez a ruha! Saját?

– Az, igen. Tetszett a sál, amit névnapodra küldtem?

– Tetszett-e? Az nem kifejezés!

Ivan és Vaszilij összenéztek; a tábornok tett egy apró fejmozdulatot a tornác felé, a főhadnagy bólintott.

– Amíg a hölgyek kibeszélnek minden fontos témát – szólalt meg Ivan egy lélegzetvételnyi szünet közben –, addig megvitatnék egy ügyet Vaszilij Andrejeviccsel egy cigaretta mellett.

– Igazán elengedhetnéd a munkát egy estére, Ivan – rótta meg Anna. – És ne vedd el tőlem a lehetőséget, hogy rácsodálkozzak, milyen fess fiatalember lett Vaszilij Andrejevicsből! – fordult a férfihoz, az egy biccentéssel köszönte meg a bókot. – Hallom, hogy egy magyar kislányt szeretne feleségül venni. Ő még odahaza él vagy már magával?

– Egyelőre Budapesten tanul – felelt Vaszilij.

Ivan megköszörülte a torkát.

– Egy pár perc az egész. – Ellentmondást nem tűrő mozdulattal tette Vaszilij vállára a kezét. – Mindjárt jövünk.