Mézbarna

Harminckilenc

39. Fejezet

Carlos

Amikor azt mondtam Delianak, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy Gösduianát ne érje semmilyen támadás...azt hiszem még magam sem gondoltam át, hogy mit ígérek.

De olyan nagy hatást gyakorol rám, az a nőszemély és én annyira...de annyira...szeretem?

Ahogy elért a felismerés, egy pillanatra meginogtam és a szívem kihagyott egy fránya ütemet. Az egyik fatörzsnek kellett dőlnöm, hogy megtartsam az egyensúlyomat.

— Szeretem? — ziháltam, kissé összezavarodva.
— Te meg kihez beszélsz? — jött hirtelen egy ismerős hang, a hátam mögül. Mason felhúzta az egyik szemöldökét és fürkészve bámulta az arcomat.

— Mi? Ööö, senkihez. Te mit keresel itt? — tértem ki a válaszadás alól.
— Sétáltam. Rengeteget gondolkodtam, a parancson amit kaptunk. — sóhajtotta.
— Szerinted sem kellene véghezvinnünk? — fordultam felé a teljes testemmel.

— Nem tudom...— vakarászta a tarkóját. — Viszont abban biztos vagyok, hogy ez pusztítani fog. — tette hozzá. Egyetértően bólintottam.
— Ezt jól látod.
— Ethan mit szólt hozzá? — kérdezte hirtelen.

— Ugyanazon az állásponton van, mint mi. Nem akarja, hogy ártatlan emberek váljanak áldozattá. — adtam neki választ.
— Le kellene ma ülnünk és átbeszélni ezt. — vetette fel az ötletet.
— Hm, igazad lehet. Sőt! — bólogattam elgondolkozva.

— Szólok is nekik, hogy ma este tárgyaljuk meg ezt! — indult vissza a többiekhez.
— Rendben! — szóltam utána. Mason megtorpant és visszafordult felém.
— Egyébként mi van közted és Delia között? — kérdezte kíváncsian.

A szívem örült vágtázásba kezdett, amint meghallottam Delia nevét. Most már biztos voltam az érzéseimben: szerelmes lettem ebbe a lányba.
— Hahó! Föld hívja Carlost! Mi ez a bugyuta mosoly? Kérdeztem valamit! — zökkentett ki a bambulásomból, a barátom.

Megráztam a fejem és köhintettem párat.
— Azt hiszem...— kezdtem volna, de Mason közbevágott.
— Ne is folytasd! Mindent értek. — nevette el magát hihetetlenül, majd visszalépett hozzám és megveregette a vállam.
— Fejezd ezt be! Sokkal alacsonyabb vagy mint én és ami azt illeti gyengébb is. Egy pillanat alatt felkaplak és messzire hajítalak az erdő mélyére! — morogtam rá.

Mason valósággal, már hahotázott és védekezően felemelte a kezeit.
— Jól van, jól van! Ne bánts! — kezdett nevetve hátrálni. — Csak örülök, hogy kiderült, nem a másik kapura játszol. — mondta ki, én pedig tettem egy lépést felé.

A barátaim előszeretettel imádtak a véremen élni.
— Húzz innen Mason! Menj a kitalált barátnődhöz. — vágtam vissza, majd egymás mellett sétálva, indultunk vissza a csapathoz.
— Még hogy kitalált! Cch! — ingatta a fejét jobbra-balra.

— Ugyan már, Mason! Senki nem látta a csajt és vajon miért? Sőt, alig hencegtél vele, ami nagyon fura, mivel te vagy, mindünk közül a legfelvágósabb! — magyaráztam neki. Halkan elnevette magát és a cipője orrát bámulva sétált.

— Ő teljesen más, mint a többi. — válaszolta egy idő után.
— Azaz? — próbáltam belőle, több információt kiszedni. Nagyon sejtelmes volt, ezzel a témával kapcsolatban, ami ismételten igencsak nem volt megszokott, tőle.
— Ő az, akit majd feleségül fogok venni. — jelentette ki halálosan komolyan.

Egy pillanatra megtorpantam és csodálkozva néztem rá. Ő is megállt és elnevette magát, a reakcióm láttán.
— Mi a bajod? — kérdezte tőlem.
— Ezt én kérdezhetném tőled Mason! Hová lett a világ legnagyobb nőcsábásza? — hitetlenkedtem tovább. Mélyről jövőt sóhajtott és biccentett, hogy menjünk tovább.