Mézbarna

Huszonkilenc

29. Fejezet

Delia

A boldogság amit éreztem, leírhatatlan volt. Sikerült teljesítenem minden feladatot és hála legyen az úrnak, hogy nem hagyott cserben és erőt kovácsolt belém. Úgy éreztem, nincs boldogabb ember a földön mint én.

Igen, de mint minden más, ez sem tartott sokáig.

A reggelit befejezve, mindenki elvonult a szobájába vagy éppen ki az udvarra. Szabadnapnak nyilvánították azt a napot, így mindenki azt csinált, amihez kedve szottyant. Holly és én vettünk egy alapos zuhanyt. Ahogyan a fiú csapattagjaink is.

A srácok voltak olyan rendesek, hogy megvártak minket odakinn és csak azután mentek ők használni a fürdőt. Amint végeztünk mindennel, visszatértünk a szobánkba. Már kezdtem nagyon álmos lenni, mivel az éjjel semmit sem aludtam, plusz, ki is hajtottam magamból a szuszt.

Csodálkoztam magamon, hogy nem estem össze valahol séta közben.
— Várod az estét? — kérdezte izgatottan Holly, mikor elpakoltuk a fürdéshez való holmijainkat. Annyira jó érzés volt újra tisztának lenni. A hajam vizesen maradt és irtózatosan jó illatot árasztott magából.

— Nem tudom, hogy megyek-e. — húztam el a számat, amikor lefeküdtem az ágyamra. Abban, a szentpillanatban eltudtam volna aludni, annyira nem bírtam már nyitva tartani a szemem.
— Hogy micsoda? Mégis miért? — tátotta el a száját Holly. Megvontam a vállaimat.

— Rohadtul fáradt vagyok, mert az éjjel, mint tudhatod semmit nem aludtam. — ásítottam. Holly követte a példámat, majd halkan elnevette magát.
— Akkor aludj most, én pedig felkeltelek mielőtt megyünk. Tök jó buli lesz, nem akarom, hogy kihagyd! — magyarázta.

— Biztos? — hezitáltam tovább. Holly szóra nyitotta a száját, de közbevágtam. — Tudod mit? Legyen! Ha felbírsz kelteni, akkor nem bánom! — nevettem el magamat. Holly is csatlakozott hozzám.
— Felfoglak kelteni majd meglátod! Olyan leszek mint Gönül! „ Delia, azonnal emeld fel a lusta feneked és indíts kifelé!" — figurázta ki, a másik szobatársunkat.

Mindketten szakadtunk a nevetéstől és félő volt, hogy nem fogjuk tudni abbahagyni. Amikor végre sikerült lecsillapodni, a könnyeinket törölgettük.
— Tényleg, hol van Gönül? — ráncoltam a szemöldökömet, az üres ágyat nézve.
— Fogalmam sincs, de mostanában folyton odavan! — háborodott fel Holly. — Képzeld, tegnap este sem volt itt! Reggel jött vissza és akkor kérdezte, hogy te hol vagy. — suttogta halkan.

— Hogy mi? Gönül máshol töltötte az éjszakát?! — szaladt magasba a szemöldököm azonnal. Holly hevesen bólogatott. Na ez, nagyon nem volt megszokott dolog. Mármint, Gönülről azt kell tudni, hogy nagyon egy szigorú lány. Nem csak másokkal szemben, hanem sajátmagával is.

Minden ruhája tökéletesen behajtogatva, a cuccai soha nincsenek szanaszét, mindig időben ébred. Van egy pontos idő, ami alatt, el kell készülnie reggelente és az ágya is folyton beágyazva található. Egyáltalán nem vall rá, hogy másnál éjszakázzon. Lehetséges, hogy van egy olyan oldala Gönülnek, amit még mi sem ismertünk meg?

Miket beszélek? Alapjáraton sem ismerjük a csajt. Soha nem beszélget velünk, ha hozzánk is szól, csak otromba megjegyzésekkel illet minket. Kár is vele foglalkozni, azt csinál amit akar!

Miután ezeket megtárgyaltuk Holly barátnőmmel, a megbeszéltekhez tartva magunkat, én kényelembe is helyeztem magam. Holly valami magazint olvasgatott, amit magával hozott ez idő alatt, engem pedig, pár pillanat múlva elnyomott az álom.

***

Egy férfiról álmodtam. Az arcát nem láthattam. De mégis tudtam, hogy ez a férfi erős, bátor és gyönyörű. Megakartam érinteni, de megcsúsztam és zuhanni kezdtem. Egyenesen le, a fekete mélységbe. A férfi utánam kapott és megmentett...És ez a férfi nem más volt mint...