Mézbarna

Tizenöt

15. Fejezet

Carlos

— Mégis mi a francot kellene tennem ahhoz, hogy végre ne viselkedj úgy mint egy óvodás?!— vontam kérdőre Deliat, amint megvolt a kajacsata, ő és a barátai között. Komolyan mondom, a vér megfagyott az ereimbe, mikor megláttam, hogy ők hárman mit műveltek odabent.

— De én nem...
— Én beszélek! — szórtam rá villámokat a szememmel. — Máshol éheznek, ti pedig ilyeneket csináltok! Neked már nem ez az első húzásod! — folytattam tovább. A fejét ingatta és idegesen keresztbefonta a karjait, a melle előtt. Akaratlanul is sikerült követnem a tekintetemmel, a mozdulatot.

Észrevette, hogy megfigyeltem, de nem mozdult. A szemeim megtalálták az ő, mézbarna hatalmas szempárját és belevesztek. Esküszöm, egy pillanatra mindent elfelejtettem, ami történt. De csak egy pillanatra. Mert Delia megszólalt és újra ideges lettem.

— Nem csináltam semmit, miért nem hagysz..ööö...mármint hagy nekem maga békén?! Szálljon le rólam! — emelte fel a hangját. Ökölbe szorítottam a kezeimet a combom mellett, mert az agyvizem teljes egészében felforrt.
— Nem beszélhetsz velem így, már elmondtam!
— Engem pedig nem érdekel! — dobbantott a lábával idegesen.

Úgy éreztem, menten felrobbanok! Ez túl ment minden határon!
— Jó, tudod mit? Amiért még mindig nem bírod magad megemberelni és amiért még mindig ilyen tiszteletlen vagy a feletteseiddel szemben, ezért nem tehetek mást...
— Gyerünk mondja, halljuk! Ezer fekvőtámasz, stb stb. — gúnyolódott.

— Nem. A büntetésed az, hogy dupla annyi gyakorlatot csinálsz, mint a társaid, illetve, nem vehetsz részt az esti sütögetésen! — vigyorogtam rá szemtelenül.
— Gondolhattam volna! — kapott a fejéhez. — Egy pár pillanatig elhittem, hogy maga mégsem annyira seggarc, mint gondoltam, de úgy látszik tévedtem! — vágta hozzám a szavait, majd egyszeriben sarkon fordult és útnak eredt.

— Most meg mégis hová mész?! Nem mondtam, hogy elmehetsz! — kiáltottam idegesen utána, majd mikor úgy tett, mint aki meg sem hallotta, utána siettem.— Hozzád beszélek! Állj! — parancsoltam rá, de Delia csak ment és ment rendíthetetlenül.
— Komolyan mondom, szálljon le rólam! — ripakodott rám.

— Akkor viselkedj normálisan és leszállok rólad! — mondtam neki, miközben tartottam vele a gyors lépést. Hirtelen megállt és szembefordult velem.
— Undorodom magától. — fröcsögte a szavakat. Hosszan, gyönyörű szemébe bámultam, ami most szomorúan figyelt engem.
— Az érzés kölcsönös. — mondtam halkan egy idő után, farkasszemet nézve vele. Legszívesebben ott helyben megcsókoltam volna. A francba!

Nyelt egy nagyot, mintha nem erre számított volna, majd megszakítva a szemkontaktust, újra elindult. De ezúttal nem mentem utána.

***

A tábortűz körül ültünk a csapatommal és Ethan embereivel. Csendben hallgattam, ahogy mindenki történeteket mesélt és vígan ették a sült mályvacukrot és csokis kekszet. Semmi kedvem nem volt már részt venni az egész programba, de nem tehettem mást, muszáj volt velük lennem.

— Minden rendben? — kérdezte tőlem halkan Ethan, miközben újabb adag édességet dobott a szájába. Egykedvűen megvontam a vállaimat.
— Fogjuk rá. — válaszoltam tömören. Igazából semmi sem volt rendben, mert az agyam megállás nélkül kattogott.

Lehet, hogy túl szigorú voltam azzal a lánnyal?
— Látom, hogy valamin nagyon emészted magad, de megértem, ha nem akarsz róla beszélni. — mondta a barátom. Halványan elmosolyodtam és fáradtan végigsimítottam az arcomon. Kicsit ismer...