Mézbarna

Tizenhat

16. Fejezet

Carlos

Amint Delia beengedett, hogy beszélni tudjunk, nemhogy megkönnyebbültem, volna...nem, inkább sokkal de sokkal feszültebb lettem.

A kis szobába érve, gyorsan körbehordoztam a tekintetem. A három ágy közül, valamiért megakartam tudni, hogy melyik lehet azé a lányé, aki teljesen az idegeimen él.

— Az ablak melletti. — szólalt meg hirtelen mögöttem Delia.
— Mi? — kérdeztem vissza értetlenül.
— Az az én ágyam. Ami az ablak mellett van. — mondta unottan, majd ledobta a táskáját a földre és az említett ágyához slattyogott.

— Óh...— nyögtem ki zavartan. Lehuppant az ágy végére, majd felvonta az egyik szemöldökét.
— Óh? Ennyi amit mondani tud? — kérdezte idegesen. Megköszörültem a torkomat és erőt vettem magamon.
— Nem, ne hülyéskedj nem ezért jöttem. — magyaráztam.

— Akkor mégis miért? Mondja már el! — utasított egyszeriben. Meghökkenve néztem rá.
— Ez az én dolgom.
— Mi?
— Mármint a parancsolgatás.
— Aha...jó. Na, mi lesz? Ott akar állni és feleslegesen húzni az időmet? Mert akkor ezt az egészet hagyhatjuk is a fenébe! — szívta fel magát, majd azzal a lendülettel felpattant és elindult a kijárat felé.

De amint mellém ért, a karja után kaptam és határozottan, de mégis lágyan visszatartottam. Pár pillanat erejéig ott álltunk, farkasszemet nézve egymással, a sötét szobában. Az egyetlen fényforrás egy kis éjjeli lámpából származott.

Az egész hangulat, nagyon erotikával fűtött érzést keltett bennem. Ha nem az egyik tanítványomról lett volna szó, nem is gondolkoztam volna sokat azon, hogy hogyan kellene kihasználni a helyzetet. Egy szempillantás alatt az ujjaim köré csavartam volna ezt a lányt, és egy fenomenális estével ajándékoztam volna meg magunkat.

Miket gondolok? Ez soha nem történhet meg!
— Mondja el mit akar...— biztatott Delia, szinte suttogva. Nagyot nyeltem és a tekintetem a cseresznye színű ajkára vándorolt.
— Hidd el, ha elmondanám, sírva szaladnál el a közelemből. — csúszott ki hirtelen a számon.

Delia összezavarodott tekintettel meredt rám.
— Maga meg mi a fenéről hadovál?! — húzódott el azon nyomban. A tekintetem a falra szegeztem a háta mögött, annyira zavarba ejtett az egész szituáció. Bassza meg! Ha ez a nő a közelemben van, nem tudok magamon uralkodni!

— Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. — néztem újra a szépséges szemébe. A haja még mindig felvolt kontyolva, a tarkójához, pár tincs viszont a mesebeli arcát keretezte. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne nyúljak oda, tépjem ki a hajából a hajgumit és ne fogjam marokra a haját, aztán pedig...aztán pedig ne rántsam magamhoz és csókoljam meg.

Nem finoman akartam megcsókolni ezt a lányt. Nem. Durván akartam, hogy érezze, mennyire kívánom. Lehetséges, hogy valami ilyesmit gondolhatott ő maga is, mert elbambulva figyelte az arcomat és az ajkaimat. Kidugtam a nyelvemet a számból és megnyaltam azt. Úgy éreztem, kiszáradt mint a sivatag.

Delia követte a tekintetével minden rezdülésemet és az alsó ajkát beszívva, aprót sóhajtott. Bárcsak tudhattam volna, abban a pillanatban, hogy mire gondol!
— Bocsánatot? — suttogta.
— Igen, azt. — válaszoltam mély hangon, a szememet le nem véve róla.
— És mennyire őszinte ez a bocsánat? — sóhajtotta, majd egyszeriben közelebb és egyre közelebb került hozzám. Vagy csak képzeltem? Nem, biztos, hogy nem csak képzeltem!

— Teljes szívemből mondom, hogy sajnálom! — mondtam lassan, tagolva. Delia követte a szám minden mozdulatát, ahogy a szavak elhangzottak belőle.
— Igazán? — jött még közelebb, mire a hátam már a bejárati ajtónak nyomódott. Akkor nem tévedtem, tényleg felém közelített ez a nő. Valósággal sarokba szorított.

— Mit művelsz Delia? — hangom nem volt több suttogásnál. A lány a két tenyerét a mellkasomra simította, majd teljes testével nekem dőlt. Elszakítottam róla a tekintetemet és behunytam a szemem. Tudtam, hogy nem szabadott volna. A felettese vagyok. Nem engedhetek meg magamnak ilyesmit, főleg nem vele. De nem bírtam erőt venni magamon és leállítani. Életemben nem éreztem még ennyire azt, hogy megvan kötve a kezem.

— Mondd mégegyszer a nevem! — súgta a fülembe, kéjesen. Vajon ő is annyira beindult, mint én? Mert én teljesen kész voltam! Amióta találkoztam vele, megszámolni nem tudom, hogy hányszor képzeltem már el ezt a jelenetet. Úgy tűnt mintha ez is csak egy álom volna.

Felemeltem a kezemet, majd az elszabadult tincseit a füle mögé simítottam. Lehunyta a szemeit, élvezte az érintésem. Érzékien átfogtam a tarkóját és a füléhez hajoltam.
— Érzed mit teszel velem, Delia? — búgtam mély hangon, mire teljes testében megremegett.

Hozzápasszíroztam az altestemet és ő felnyögött.
— Delia? Oda bent vagy? Nyisd ki! — dörömbölt valaki hirtelen az ajtón. A pillanat azonnal odalett és mi amilyen sebesen csak tudtunk, szétrebbentünk. Elálltam az ajtótól és vártam, hogy ki léphet be, de még gyorsan Deliara néztem, kérdőn, hogy ki lehet az.

Kipirosodott arccal pillantott rám, majd a tekintetét a nyíló ajtóra szegezte.
— Lucas? — lepődtem meg azon nyomban, mikor a társam belépett a helységbe.
— Carlos? Te meg mit keresel itt? — a tekintete Delia és köztem cikázott. A lányra pillantottam, aki idegesen a szája szélét rágta és kerülte a tekintetem. Mi a fasz?

— A főtörzsőrmester csak azért jött, hogy elmondja rájött, tévedett a büntetésemmel kapcsolatban. — válaszolt helyettem Delia. Ingerülten méregettem a csajt. Ez nagyon nem tetszett nekem.
— Óh, igazán? Hát mi sem vagyunk tökéletesek, van hogy hibázunk vagy éppenséggel tévedünk. — nevetett fel Lucas. — Nem igaz barátom? — veregette meg a vállamat.

Rá emeltem a tekintetem, majd vissza Deliara. Akkor állt össze igazán a kép.
— De, igaz. Jó éjszakát nektek! — hadartam el gyorsan, majd kiviharoztam az ajtón.
— Carlos! — kiáltott utánam a tornácról Delia. Visszafordultam.
— Miaz? — vontam fel a szemöldökömet.
— Én me...— kezdte, de nem tudta tovább folytatni, mert közbevágtam.

— Te mi? Jesszusom, nem történt semmi! — nevettem fel, de ez nem volt őszinte kacaj. — Csak ki akartam használni az alkalmat! — vágtam oda szemtelenül, majd széttártam a karjaimat. A hatást elértem, mert a lány arcából kifutott a vér és teljesen lesápadt.

Szóra sem várva, megfordultam és gyors léptekkel visszaindultam, most már végre a saját szobámba. Hogy is lehettem ilyen barom? Hogy nem vettem észre, hogy ez a kislány is olyan mint a többi? Két nap után ráveti magát az egyik felettesére, hogy benyalizza magát! Aztán pedig velem próbálkozik...

Undorodva csaptam be a faház ajtaját, mire beremegett minden. Ennek köszönhetően pár képkeret a földön landolt, de akkor, ott, nem érdekelt. Leültem az ágyam szélére és az arcomat a tenyerembe temettem. Hagytam, hogy hülyének nézzenek!

Az a kis dög azt hitte, hogy mindkettőnkkel kikezdhet és titokban tarthatja. Idegesen felnevettem és hanyat vágtam magam az ágyon.
— Isten a tanúm rá Delia Walsh, hogy ezért kamatostul fogsz megfizetni! — fogadtam meg.

Ha eddig nem érezte magát jól, akkor holnaptól teszek arról, hogy ennél is szarabb helyzetbe kerüljön. Innentől azon leszek, hogy rábírjam a haza útra. Csomagolj Delia Walsh, ideje hazatakarodnod!