Mézbarna

Kilenc

9. Fejezet

Delia

Úgy éreztem ennek a napnak soha nem lesz vége. Mindenem sajgott, mert Carlos az a bunkó, keményen megdolgoztatott. Mármint a feladatokkal. Életemben nem mozogtam még ennyit egyszerre és komolyan, azt vettem észre a pasason, hogy bármit is csinálok folyton ideges rám.

De hogy miért, azt nem tudom! Hiszen mást sem tettem azóta, hogy megpofoztam, csak azt amit ő akart. Minden parancsának, kérésének eleget tettem. A feladatokat elvégeztem.

Lefutottam a tizenöt levezetőkört. Majdnem belepusztultam, de nem érdekelte. Az a fickó olyan ideges tekintettel nézett rám folyamatosan, mintha ott helyben megakart volna ölni.

Egyáltalán nem értettem, hogy mit is akar. Legyek újra tiszteletlen, hogy azzal fenyegetőzzön, hogy kidobat engem? Biztosan ezt akarja. Utál engem, de az érzés kölcsönös.

— Ugye tudod, hogy még nincs vége? — nézett rám, amikor végeztem a futással és leültem a földre, hogy újra kapjak levegőt.
— Gondoltam. Még a vacsorát is kihagytuk! — temettem a tenyerembe az arcomat.
— Kihagytuk, de ugyanúgy megfogod tudni enni, ha végeztünk. — magyarázta.

Nem láthatta, de a szemem forgattam. Már ránk sötétedett és őt ez sem hatotta meg!
— Rendben, essünk túl rajta! — tápászkodtam fel. Kemény tekintettel méregetett.
— Látod ott azokat a zsákokat? — mutatott a tőlünk tíz méterre lévő homokzsákokra.

Jaj istenem csak azt ne!
— Igen látom. — nyeltem egy hatalmasat.
— Na, azokat kell egyesével elvinned a-ból b-be. — vázolta fel a helyzetet.
— Hogy micsoda? De az vagy...tíz zsák! — hüledeztem azonnal. Ez már több a soknál!

— Bizony. Jó szemed van, az pontosan tíz zsák. — bólogatott. Legszívesebben újra pofonhajítottam volna, de uralkodtam magamon.
— Oké, legyen! Hová kell őket elvinnem? — néztem rá. Rajtam nem fog ki az a féreg! Biztosan azt hiszi, hogy magamtól feladom ezt az egészet! Hah! Azt várhatja...

— Oda ni! — fogta meg a két vállamat és megfordított.
— A d-dombra? — dadogtam a szám szélét rágva.
— Bizony. — biccentett. Visszafordultam felé és kihívóan a szemébe néztem.
— Megcsinálom!
— Ebben reménykedem én is.
— Ha ezzel megvagyok végeztünk?
— Végeztünk.

Nem is kellett több. Elindultam a zsákok felé. Velem nem packázol patkány...!Amint megemeltem az első zsákot, azt hittem menten megszakadok. Ha nem volt benne tíz kiló, akkor semennyi! Magamban átkoztam Carlost és reménykedtem benne, hogy ezt mind visszakapja az élettől.

Mély levegőt vettem és elindultam az egyik zsákkal a kezembe. A dombon felfelé menet, nem volt valami kellemes, de megoldottam. Csak mire odaértem, úgy éreztem megakarok halni, és ez még csak az első volt.

Az sem segített a helyzeten, hogy Carlos le sem vette rólam a szemét. Minden mozdulatomat figyelte, ahogy felvittem a második és harmadik zsákot is.

Amikor a negyedik zsákot is letettem a domb tetejére és lefelé indultam, rosszul jött ki a lépés. Akkorát borultam és bucskáztam le a dombon, hogy hallottam ahogyan a csontjaim roppannak.

Újra csak azon a poros, éles kövekkel telirakott földön találtam magam. De ezúttal a karjaimat horzsoltam le nem az államat.

— Jól vagy? — állt meg felettem Carlos. Jelentőségteljesen rápillantottam, hogy basszus, hogy lehet ilyet kérdezni, egy éppen elesett embertől? Aki éppenséggel a földön fetreng? Mintha nem nézte volna végig, hogy legurultam a dombról.

Nyögdécselve próbáltam feltornázni magam, de semmi erőm nem volt már. A hajam kibontódott és a mocskos arcom előtt gúnyos táncot jártak. Komolyan, már a sírás szélén imbolyogtam.

Hirtelen Carlos átfogta a derekamat és mintha pehelykönnyű lettem volna, felemelt és földre állított. A karomat továbbra is fogva tartotta, hogy megkapaszkodjak és ne veszítsem el az egyensúlyomat.

— Legközelebb nézz a lábad elé! — nézett a szemembe. A lámpa gyér fénye volt az egyetlen ami valamennyi világosságot adott nekünk. Kirántottam a kezemet a fogásából és kerültem a tekintetét.

— Ideje visszamennünk. — nézett a tábor felé. Szó nélkül bólintottam és elindultam mellette. — Meg kellene nézetned magad az orvosiban, főleg a karodat. — szólalt meg egy kis idő után.
— Nem kell. Ezek csak horzsolások. — vontam meg a vállaimat egykedvűen, pedig nagyon csíptek a sebeim. Biztos voltam abban is, hogy véreznek és bele is ment egy csomó por és mocsok.

De nem érdekelt. Majd gondoltam a zuhanyzásnál úgyis kitisztulnak. Baszki, több sebet szereztem ezen az egy napon, mint az elmúlt huszonkét évem során!
— Mennyi idős maga? — kérdeztem meg hirtelen tőle. Láthatóan meglepte a kérdésem, mert egy pillanatra rám sandított.
— Huszonnégy éves vagyok, miért kérded?

— Mert nem kellene magáznom. — rántottam meg a vállaimat.
— Attól tartok, hogy így is, úgyis magáznod kellesz. Ez itt a katonaság még mindig, én pedig a felettesed vagyok. — válaszolta.

— Igaz. — bólintottam megadóan. Semmi kedvem nem volt vitázni vele.
— Te mennyi vagy? — kérdezett hirtelen vissza.
— Huszonkettő.
— Mit keres itt egy huszonkét éves fiatal hölgy? — ráncolta a szemöldökét. Kisebb pánik kerített hatalmába a témával kapcsolatban.

— Miért, maga szerint egy fiatal hölgynek nincs itt helye? — kérdeztem vissza.
— Nem ezt mondtam, de van benne valami igen. — rázta meg a fejét.
— Maga hímsoviniszta! — képedtem el azonnal.
— Dehogyis! Félre érted! Csak szerintem, találtál volna egy magadhoz való tevékenységet, ehelyett. — javította magát.

— Tehát akkor nem vagyok idevaló? Ezt akarja ezzel mondani? — kötekedtem kicsit.
— Ismét csak nem ezt mondtam, ne forgass ki! — figyelmeztetett.
— Rendben, maga szerint milyen tevékenység illene hozzám? A színészet? — szúrtam oda finoman.

— Vicces lány vagy te! — gúnyolódott, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
— Igyekszem.
— Azt meghiszem. — morogta idegesen.

Az ebédlő üresen állt, csak én és ő maradtunk. Két tálca volt kirakva az asztalra, értelemszerűen nekünk. A vacsora sem volt egy hatfogásos étel. Megint csak szendvics meg zöldség. Mellé egy pohár tej és víz.

Gyorsan megmostam a kezeimet a kis mosdókagylónál és az asztalhoz siettem. Carlos követte a példámat, megmosta a kezeit és leült velem szembe.

— Jó étvágyat! — mondta nekem.
— Köszönöm, magának is! — válaszoltam vissza.

Úgy tűnt, nem szabadulunk egymás társaságától egyhamar.