Egy régi barát (Kuroo x OC ff.)

8.

Kuroo Tetsuro

-Kenmaa!!
-Mi van már?! -nyomkodta egyre idegesebben a konzolját a fiatalabbik.
-Szerinted mi lehet vele?
-Úgyérted Setsuval?
-Igen!
-Már megint kezded? Tisztára olyan vagy mint egy ritka szar romantikus film egyik főszereplője!
-De ő a legjobb barátom!
-A vak is látja, hogy mennyire szerelmes vagy szerencsétlenbe!
-De hiányzik.
-Mindenkinek hiányzik, hidd el.
-Hát nem úgy tűnik! Ne máááár! -kiáltottam, mikor már vagy tizedjére vert meg a játékban. -Te csalsz!
-Egyszerűen csak jobban játszok nálad.
-Hmpf! -vágtam sértődött képet.
-Te tényleg minden héttel egyre rosszabb leszel! -panaszkodott.
-Nem tehetek róla, hogy egész nap azt az izét nyomkodod.
-Most nem a játékról beszélek, hanem rólad! Fogadd el, hogy valószínűleg külön fogjátok leélni az életeteket. Még ha fáj is, gondolj bele hányan élnek japánban, vagy az egész világon! Szerinted mennyi az esélye, hogy pont ő lesz az, aki életed végéig veled lesz?
Amúgy is népszerű vagy, nem igaz, hogy nincsenek a Nekomában olyan lányok, akik tetszenének.
-Engem nem érdekelnek mások, engem csak ő érdekel... Rajta kívül nem kell nekem semmi, vagy senki. És tudom, hogy senki se tudná őt hejettesíteni. -döntöttem hátra a fejemet egy sóhaj kíséretében, miközben a telefonomon felmentem az egyik social media plattformra.
-És akkor még nem vagy szerelmes. -rázta a fejét barátom.
-Nézd meg, még ez a szar is ismer!
„Akárhányszor az égre nézek, mindig ti juttok eszembe és a régi szép idők. De mondjátok, gondoltok még néha rám?" -olvastam fel a bejegyzés leírását. -Kicsit olyan, mintha tényleg ő írta volna.
-Tiszta depis az egész, hagyjad már! Amúgy is Setsuko nem ilyen!
-Nem tudom, nekem valahogy még is olyan érzésem van, mintha ő címezte volna egyenesen nekem.
Tetszik ez a profil, be is követem.
-De azért remélem, hogy mostantól nem fogsz nekem ilyen depressziós idézeteket olvasgatni.
-Ez nem is depressziós!
-Akkor mi?
-Érzékenyítő.
-Inkább hagyjuk. Még egy kör?
-Hogy megint elverj? Kösz, de mára elég volt. -nevettem. -Már ennyi az idő? -néztem telefonom órájára.
-Hát látod.
-Nem gond ha estére itt maradok?
-Már szinte itt laksz.
-Az lehet, akkor inkább hazamegyek.
-Ez egy igen akart lenni.
-Tényleg? Kösz, te vagy a legjobb!
-Ez csak természetes. Elmegyek zuhanyozni, addig meg kitúrhatod a cuccaidat a szekrényből.
-Tényleg nagyon köszönöm Kenma.

Az ottalvást a szokásos módon oldottuk meg, Kenma az ágyán, én a kanapéján.

Egészen kisgyerekkorunk óta lógtunk együtt és lassan az idő összekovácsolt minket, amin a videójátékszeretetünk sokat segített. Szinte mindig együtt voltunk, és bár az alacsonyabb nem vallaná be, de nagyon szórakoztatónak találja a társaságunkat, vagyis pontosabban már csak az enyémet. Bár igazat megvallva eléggé kikészíthetem már a folytonos panaszkodásommal. Setsu volt és ő is marad a legjobb barátom, mellette Kenmával. És tudom, hogy mégha nem is szokta mondani, de neki is hiányzik a felemás szemű lány társasága.
Setsuval születésünk óta ismertük, egymást, mert a szüleink még a nővéreink idejében összebarátkoztak, így mondhatni rá lettünk kényszerítve a másik társaságára. Bár nagyon jól kijöttünk egymással. Már kicsiként is legjobb barátok voltunk. Idő közben valahogy általánosban Kenma is közénk keveredett. Ezután Alsó-Középben jött még a két jómadár Bokutou és Akashi, de mivel ők másik iskolába jártak velük jóval kevesebbszer találkoztunk.
Aztán hirtelen jött minden és 4-en maradtunk egy hatalmas lyukkal tátongva a szívünkben. De én tudom, hogy ez mind még semmi, ahhoz kélest, amit ő kapott.
Ha kellett mi voltunk egymás húzóerői, máskor csak együtt hülyültünk, együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt éltük meg a legszebb emlékeket, miközben az egyikünkkel ugyanúgy emlékké lettünk egymásnak.

_____________________

Na hát kivételesen egész hamar megjöttem ezzel a kis falatnyi fejezettel a másik jómadarunk szemszögéből. Így ki nem lehet találni, hogy a nagy találkozásig mindkettejükről fogok írni egy idősíkban, de másik szemszögekből, illetve halkan megsúgnám, hogy lassan visszamegyünk kettejük múltjába is.