Véletlen Találkozás

♡19♡

Han

Már hetek óta csak a hajtás megy. Óriási a nyomás rajtunk az új albummal. Chan gyakorlatilag nem alszik, és mi sem vagyunk a legkipihentebbek.

Emiatt egyre több éjszakát töltünk idebent, mert arra sincs energiánk, hogy hazamenjünk. Értelme sem nagyon lenne, mert kora reggel már jöhetnénk is vissza.

Ahogy közeledik a nagy nap, úgy nővekszik a feszültség is mindenkiben.
Várjuk a D-napot, de szeretnénk is már túl lenni rajta.

Ma is későn végeztünk, de elhatároztam, hogy ma éjjel már, ha törik, ha szakad, otthon alszom. Nagyon hiányzott már egy nyugodt alvás, ahogy magamhoz ölelhetem azt, akit szeretek, beszívhatom finom illatát, hallhatom nyugodt légzését, érezhetem szíve dobbanását.

A többiek megint kidőltek a kollégiumban, így egyedül indultam haza.
Megállt a kocsi a ház előtt, bentről egy csepp fény sem szóródott ki, Lina már biztos alszik.

- Maradjon nyugodtan a vendégszobában, Kwang-nim. Reggel bevihet minket az ügynökséghez, majd onnan megyünk együtt tovább a stúdióba.

- Rendben. - felelte, de utána elkomorodva folytatta:
- Remélem Lina kisasszony épségben hazaért.

- Ezt hogy érti? Hát nem maga hozta haza?

- Nem. A kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy egyedül is hazatalál, és nem engedte, hogy elhozzam.

- De hiszen még soha nem jött haza, csak kocsival! Honnan tudta volna... - lenyeltem a mondat végét, és az övet kicsatolva ugrottam ki a járműből, rohantam be az épületbe.

Ideges voltam.
Aggódtam.

A kezem remegett, úgy, hogy többször is mellényúltam a kulccsal a zárnak. Végül nagy nehezen bejutottam. Egyenesen a szobánk felé iramodtam, bízva benne, hogy Lina békésen alszik az ágyunkban. De csalódnom kellett, mikor kinyitottam, csak az üres helység fogadott.

Végignéztem minden egyes szobát, de az egész ház üres volt.

Fájdalmas érzés szorította össze a gyomromat, ahogy realizálódott bennem a tény, hogy Lina nem ért haza.

Már épp rohantam volna ki, hogy felkutassam a várost utána, mikor kaptam egy üzenetet.

Jongho volt az, az ATEEZ - ből. Vajon miért írt ilyen későn? Megnyitottam az üzenetet, s egy kép volt benne. Lina ott ült a banda körében és vacsoráztak. Hogy az életbe került oda közéjük?

Sietve tárcsáztam a barátom számát, nem foglalkozva vele, mennyi is az idő. Hála az égnek, gyorsan felvette.

- 여보세요 (yeoboseyo)?

- Hello barátom. Han vagyok. Lina ott van veletek? - tértem rögtön a tárgyra.

- Igen, már alszik. Felkeltsem?

- Ne, nem kell. Hadd aludjon, biztos kimerült a munkában. De, hogy került hozzátok?

- Az utcán szedtem össze. Egy csapat részeg suhanc szemelte ki magának. Mondjuk akkor még nem tudtam, hogy pont a te barátnőd az. Bocs haver, úgy tettem, mintha az én barátnőm lenne, csak, hogy lerázzuk a csőcseléket. De nyugalom, nem léptem át semmilyen határt.

- Micsoda, megakarták támadni?

- Inkább szórakozni akartak vele, ez talán a pontosabb.

- Phuuu - fújtam ki egy nagy adag levegőt.

- Nyugodj meg, már jó helyen van. Seonghwa és Hongjoong hyung nem engedte egyedül haza. Velünk vacsorázott, most pedig alszik. Egy haja szála sem görbült meg.

- Nagyon szépen köszönöm barátom.

- Ugyan, ez természetes. Ha nem a te barátnőd lett volna, akkor is segítek. Bár azért legközelebb ne induljon el így haza, most szerencséje volt, hogy pont arra jártam.

- Igen, sajnos mostanában nem figyeltem oda rá eléggé.

- Ne nagyon hibáztasd magad, mind tudjuk, mennyire nehéz egy-egy ilyen időszak. Most szerencsésen végződött, tanultatok belőle.

- Igen. Jó lecke volt. Van mit megemésztenem.

- Ne legyél túl szigorú magaddal. Mind csinálunk olyat, amit később megbánunk. Az a fontos, hogy ezt felismerjük, és úgy éljünk, hogy mégegyszer nem esünk bele ugyanabba a gödörbe.

- Néha olyan érzésem van, hogy te vagy az idősebb.

- Ugyan, csak egy hónap van köztünk - nevetett. Én is elmosolyodtam.

- Még egyszer köszönöm. Pont indultam volna felforgatni a várost Lina után, mikor megkaptam az üzenetedet.

- Na az szép lett, volna, főleg, ha a firkászok elkapnak. Amúgy meg kár rágódni rajta, szerencsére jókor voltam jó helyen. De most menj aludni, mert holnap nem állsz meg a színpadon. Ott találkozunk!

- Rendben. Jó éjszakát!

- 잘자 (Jalja) !

Megnyugodva rogytam le az ágyunkra. Hála az égnek, hogy Jongho épp a megfelelő időben ért oda. El sem merem képzelni, mi lett volna, ha másképp alakul. De kár rágódni rajta. Viszont Jonghonak igaza van, össze fogok esni holnap, ha most nem megyek aludni.

De már nem volt kedvem az üres házban maradni, így visszavitettem magam a céghez.

- Hát te? - lepődött meg Chan, mikor beléptem az ajtón.

- Hyung, miért nem alszol?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Hosszú story...

- Hallgatlak.

- Gondoltam otthon alszom Linával ma éjjel. Csakhogy ő nem ért haza... - és elmeséltem mi történt az elmúlt órákban.

- Hyung valamit ki kell találni a jövőben erre, mert ez így nem jó. Szeretem a bandát, és tudod, hogy bármit megtennék értetek. De Lina sokkal fontosabb. Viszont az elmúlt időszakban ez felborult, és majdnem baj lett belőle.

- Értem. Gondolkozni fogok a megoldáson. Most viszont tényleg indulás aludni.

- Te is aludj, ne maradj fent sokáig.

- Rendben, megyek én is. Jó éjt!

- Aludj jól hyung!

Fél óra múlva már Chan is békésen aludt.
Mégegyszer hálát adtam az égnek, hogy ilyen barátaim vannak, majd hagytam, hogy engem is elnyomjon az álom.