Szerelmes Vizeken ☆mha fantasy au☆

☆1☆

Egy reggel a parthoz közeli sziklán ültem, és a hajamat fésültem, közben a horizontot kémleltem. Hallgattam a tenger zugását, gyönyörködtem a tengerben, ahogy megcsillan rajta az éppen felkelő nap sugarai, ahogy a sós tengeri szél fújja a fáknak lombjait, egyszerűen minden megnyugtat. Kedvenc gyermekkori dalomat dúdolva szedtem magam rendbe, mire felkordult egyet a hasam. Beletörődtem, hogy ki kell mennem a száraz földre, így emberi alakot öltve, kimásztam a partra, hogy szerezzek néhány gyümölcsöt.

***
Pár almával és barackkal a kezemben tértem vissza búvóhelyemre. Haraptam egyet az édes barackból, aminek végül leve elkezdett végig folyni kezemen, de mit sem törődve vele, sétáltam be a vízbe. De egyszer csak égszínkék szemeim megakadtak valamin. A távolban valami feltűnt. Ahogy hunyorítottam, kezdett alakja lenni annak a valaminek.

Mikor már kicsivel közelebb volt, szemeim elkerekedtek. Hajó. Hajó közeleg. Nem is akármilyen, rögtön kalózhajó. Láttam a fekete zászlót lobogni a szélben. Ijedten buktam le a víz alá, és egy szikla mögött elbújva figyeltem, ahogy a parttól nem messze, és szerencsére odébb tőlem, ki kötnek. Egy kisebb csónakkal eveztek ki a partra. Heten voltak. Hat férfi és egy lány.

•~Liga szemszöge~•

-Shigaraki! - kiabált le Jin az árbóckosárból. - Sziget hatvan foknak északra!

-Értettem Jin! - nézett fel a hajókormány mögül a férfira. - Végre már egy sziget. - sóhajtott. - Napok óta nem láttunk szárazföldet. - kormányzott abba az irányba, amelyiket az előbb diktált Jin.

-Végre jó lesz homokot látni. - tette hozzá Kurogir mellőle. - És ha minden jól alakul, ez lesz az új búvóhelyünk, igaz? - fordult felé.

-Apró, innen lakatlannak tűnik. Lehet csendes. Az isten háta mögött van. - sorolta Shigaraki. - Tökéletes. - bólintott. - Legénység, vitorlákat kibontani! - kiáltotta el magát.

-Igenis kapitány! - mondták egyszerre.

-Ilyen jó széllel, talán öt perc múlva már ott is leszünk. - nézett zsebórájára Kurogiri.

Nem is kellett sok a hajónak, pár perc múlva már a partól nem messze engedték le a vasmacskát, és csónakban kieveztek az aprócska szigetre.

-Bele őrülök ebbe a hülye sellő vadászatba. - morogta Dabi, miközben kilépett a csónakból.

-De a pénz miatt megéri. - követte a példáját Shigaraki.

-Shigaraki, most őszintén! - lépett elé kissé idegesen. - Mennyi esélyt adsz te magadnak, hogy megtaláljuk? Egy idióta halat keresünk, ha nem egy hete, akkor nem is hallottunk róla. - tárta szét karjait.

-Nyugodj meg, Dabi. És nem idióta hal, hanem sokat érő sellő. - bökte meg a mellkasát. - Mellesleg, biztosan tisztában van vele, hogy ő az utolsó a fajtájából, ezért ilyen nehéz elkapni.

-De akkor ő az egyetlen és utolsó sellő? - kérdezte immár Toga.

-Nem, csak azok közül az utolsó akik emberré tudnak változni. - fordult felé a kapitány.

-Mondj egy jellemzőt amiről meg lehet különböztetni a többiektől. - kérte a lány.

-A többi sellőtől úgy lehet megkülönböztetni, hogy az ő szemük feketében úszik, csak íriszeinek körvonala rendelkezik színekkel. - mutatott szemeire. - Emberek közt meg szemfüles legyél, ki tudja mikor megy el melletted egy ember, kinek éles fogai és csík pupillái kiszúrják szemed. - sétált mögé. - Nem is sejtenéd egy emberről, hogy sellő, míg alaposabban meg nem nézed. - ragadta meg a vállánál, mire Toga összerándult.