Beginning of the end I. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

21. A sátán bosszúja

Kihasználtam lankadt figyelmét, és megkarcoltam csoffadt arcát is. Fekete vér folyt ki sérüléséből.

Döbbenten kapott oda tenyerével, majd szájtátva összedörzsölte az ujjai hegyére tapadt vért.

 - Elképesztő! – súgta rekedten. – Több ezer éve nem tapasztaltam hasonló erőt.

 - Megöllek, ha hozzáérsz! – fenyegettem szárnyamat szélesre tárva. Tekintetem határozott volt és elszánt.

 - Miért pazarolod ezt a fajta életerőt egy semmirekellőre? – Belzebub átpillantott vállam fölött. – Nézz csak rá! Nemesi vér folyik az ereiben, mégis gyengébb, mint a harmat. – Szavaira felmordultam, de nem feleltem. – Csak egy porszem hozzád képest. Egy gyönge kis ember.

Sértései kellően feldühítettek, szám megremegett, majd újra felé csaptam szárnyammal, de a vén démon kitért előle. Egyet lépett hátra, majd összevonta ráncos homlokát.

 - Ezért irtottuk ki a legtöbbet, mert haszontalanok. Ez is csak azért van még életben, mert Lilith gyermeke. Övé lehetett volna a pokol, de ő csak rítt és ellenkezett, mert a mihaszna emberi apja megtanította szeretni. Hányingert keltő!

 - Meg foglak ölni! – suttogtam újra összeszorítva öklömet.

 - Úgy látom, nem érted – felelt Belzebub. – A halála megváltás számodra. Elgyengít.

 - Csak miatta vagyok itt! – vicsorogtam.

 - Leányom – szólított a démon. – Kössünk alkut!

Felhorkantam kijelentésére, majd elfintorodtam.

 - Elég sok filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, démonokkal nem egyezkedünk.

 - Lilith nyolcadik fia életben maradhat, de cserébe te itt maradsz, és az oldalamon harcolsz – He? Mind agyhalottak ezek? Még az oldalán harcolni? Meg a fenéket!

Egy hűvös kéz simult a vállamra, mire oldalra pillantottam. Nathaniel mellettem lebegett, éjfekete tekintete a tőlünk egy méterre álló Belzebubot kémlelte.

Aztán egyszeriben Belzebub felé emelte bal kezét, mire a démon megfeszült. Feje hátra billent, lábai megmerevedtek, és a levegőbe emelkedett.

Döbbentem pislogtam, ahogy az ősdémon szabadulni próbált, de a láthatatlan kötél gúzsba fogta. Nathan könnyedén a bársonytrónjának hajította, mintha csak tollpihe lett volna.
Belzebub középkori foteljével együtt hátra bukfencezett.

 - Ezt csinálhattad volna korábban is – motyogtam sokkos állapotban, de Nathan nem felelt. Az erkélyen bujkáló Lilithre emelte tekintetét, majd elvigyorodott.

 A hárpia teste a levegőbe emelkedett, nem bírt mozdulni, ahogy fia lassan közvetlen elénk emelte.

 - Úgy látszik, félrevezettek, anyuci. – Gúnyos hangja a megszokottnál mélyebb volt, színtiszta gyűlölet hallatszott minden egyes betűjéből.

 - Lehetetlen! – nyögte Lilith elfúlóan. – Ez az erő a legnagyobbé!

 - Ki a legnagyobb, anyám?

 - A Fényhozó! A mindenség ura!

 - Mondd csak, véletlenül nem botlottál bele  valahol az utóbbi években? – Fejét oldalra döntötte, arca kifürkészhetetlen volt.

Teljesen összezavarodtam. Fényhozó? Most magáról az ördögről beszélgetünk?

 - Lehetetlen! – suttogta Lilith újra halálra vált tekintettel. – Nem lehet! Te nem lehetsz ő!

Nathan felkacagott szavaira, majd így szólt:

 - Tényleg nem ő vagyok – vigyorgott rémségesen. Mintha egy teljesen más ember állt volna mellettem e percben. – A bosszúja vagyok, anyám.

 - Nem! – Lilith ajka megremegett. – Az apád ember volt!

 - Biztos vagy benne? – kacagott jóízűen.

 Tátott szájjal pislogtam, és igyekeztem összerakni a képet, de valóság nem kegyelmezett.
Ki ez itt mellettem?
Tudtam, mégsem mertem elhinni.

Egész végig félrevezetett. A szívem, mintha átdöfték volna egy kétméteres karddal, és legalább háromszor megforgatták volna benne.

 - Hogy csinálta? – kiáltott fel Lilith türelmetlenül, miközben vészesen próbálkozott szabadulni Nathaniel szorításából, de hiába. Nathan nem kegyelmezett neki.

 - Lucifer hatalma megkérdőjelezhetetlen! – Belzebub méretes puffanással érkezett a kőből épített padlóra. – Ahogy fiáé is! – Az ősdémon letérdelt, majd lehajtotta fejét Nathan előtt. – Könyörülj rajtam, fiú!

Mocskos, utolsó talpnyaló – gondoltam, majd nagyot nyeltem, és ráemeltem pillantásom a fiúra, akit ugyan szerelemmel szerettem, de többé nem ismertem. A legrosszabb sejtésem beigazolódott. Bábként rángatott végig utunk során, és én szemellenzővel, mosolyogva haladtam mellette. Egyáltalán volt egy igaz szava is felém?

- Válaszolj! – ordított fel Lilith, mire Nathan grimaszolva anyjára nézett.

 - Ahogy szeretnéd – bólintott beleegyezően. – Ennyit megérdemelsz, mielőtt meghalsz – tette hozzá ridegen, majd folytatta. – Azt hitted, elcsábítottad Jonathant, igaz? Közben fordítva volt! – nevetett fel. – Tudta, hogy odavonzz téged az nagy erejű mennyei aura amivel rendelkezett. Megtévesztett téged emberi megtestesülésével, ezért boldogan megajándékoztad őt velem. Aztán eltűntél, és vártad, hogy az idő eljöttével elhozhass. – Itt felhorkant. – Végül is sikerült, hiszen mielőtt idekerültem, volt elég időnk gondosan kitervelni mindent. Végig egy pórázon rángatott, anyám, ha esetleg nem jöttél volna rá magadtól.

 - De miért? – sikított fel Lilith.

 - Bohócot csináltál belőle, elárultad, többször, elvetted a birodalmát, lemészároltad a gyerekeit, előtte elhitetted vele, hogy szereted és faképnél hagytad, majd úton-útfélen gyermekeket nemzettél. Ha te nem kezded el, nem is léteznének fél-ivadékok. Nem szép dolog az emberek érzéseivel játszani, Lilith! – Nagyot nyeltem, ahogy az utolsó mondat elhagyta a száját. Nekem is állandóan ezt mondogatta.

 - Mikor lett ennyire önérzetes a sátán? – csattantam fel feldúltan, ahogy magamra olvastam súlyos szavait. Nathan rám kapta éjfekete tekintetét, majd elmosolyodott.

 - Mindig is az volt, szerelmem – felelt, majd vállamon pihentetett jobb kézfejével megsimította az orcámat. Nem tudtam hova tenni gesztusát, és megszólítását, egyszerűen ledermedtem.

 - Nem igaz! – Lilith szüntelenül hitetlenkedett.

Részben értettem, mert elég légből kapott bosszúnak hangzott.

 - Szóval, amikor megszületett Natalie eljött hozzám, és elmondta, hogy minden készen áll, hogy visszavegyük azt, amit elloptatok tőlünk. Csak türelmesnek kellett lennem. Végül elengedtetek. Aztán pár nappal ezelőtt eléggé belerondítottál a dolgokba azzal, hogy emberi alakját meggyilkoltad. Az fájt, nagyon.

 - De ehhez minek kellett a lány? – Lilith pupilláit felém mozgatta, mert fejét nem bírta elfordítani.

 - Mert hozzám tartozik, ő adta nekem meg az igazi képességeim! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Szeretem őt! És ha még egyszer, akármelyikőtök is meg meri ezt kérdőjelezni, vagy viccet csinálni belőle esküszöm, hogy nem leszek kegyes!

Véglegesen összezavarodtam. Most tulajdonképpen mi történik?

Már megint csak azt bizonygatta, hogy szeret, közben mégis egy hónapon keresztül hazudott nekem. Teljesen megzavarodtam.

- Lucifer mindig is egy beképzelt szar volt! – köpte Lilith a szavakat. – Ha tehetném minden nap megölném! Életem legjobb döntése volt, amikor elárultam!

Nathan elfeketedett szája megfeszült, majd nemes egyszerűséggel kitörte Lilith nyakát a helyéről egy puszta gondolatával. A démon feje a földre hullott, és elgurult. Nathan nem hazudott, tényleg elválasztotta a rusnya fejét a testétől, ahogy előre megmondta a temetőben.

Számat eltátottam a különös kegyetlenségen, majd óvatosan visszahúztam szárnyamat. Nathan suhintott egyet tenyerével, mire a nő teste lángra kapott.

- És veled mihez kezdjünk? – emelte íriszét Belzebubra, aki még mindig a földön térdelve kuporgott.

- Kegyelemért könyörgök!

- Eddig sem bizonyultál túl hasznosnak. Unlak. Ráadásul eléggé megbántottál!

- Egy szavamat sem gondoltam komolyan! – hebegte Belzebub.

- Tudod mit, Belzebub? – kunkorodott felfelé újra Nathaniel ajka. – Eleanor eldönti a sorsodat!

Az volt az igazság, hogy én is nagyon untam már a vén démont, és kimondottan a szívemre vettem, ahogy végigcibált a nappalin a születésnapomon. Emellett minden új információ ellenére is sértett, ahogy eldobta mellőlem Nathant.

- Leányom! Én is jóindulatú voltam veled.

- Meg tudod határozni, hogy mikor? Mert nekem máshogy rémlik! – jelentettem ki, majd leguggoltam elé. – Úgy tartja a mondás, hogy kölcsön kenyér visszajár.

Ezzel kibontottam fekete szárnyamat, majd a háta mögé sétáltam. Futólag Nathanielre pillantottam, aki érdeklődve várta ítéletem.

Egy másodperc alatt történt az egész. Suhintottam egyet szárnyammal, és átdöftem a démon testét vele. Belzebub lerogyott. Sötét vére kibuggyant, ahogy a padlóra zuhant teste. Nem halt meg, csak megsebesült.

Végül mégis meggondoltam magam az agyamban előfurakodó Gabriel arca láttán.

- Menj! – mondtam neki. – Adok fél percet, hogy elmenekülj!

A döntésem végleges volt, nem akartam újra gyilkos lenni. Gabriel nyújtotta terhet így is halálom napjáig a hátamon cipeltem.

Belzebub utolsó erejével a padlóra csapott, majd eltűnt a vörös csóva takarásában.