Beginning of the end I. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

14. Lilith fia... vagy mégsem?

Megelégeltem a folyamatos ellenkezését és kontrollálását. Agyamat elfedte a vörös köd, nem tudtam többé tisztán gondolkodni.

- Hazudsz! – sikítottam ismételten, majd meglódultam felé.

Amint odaértem rávetettem magam, letepertem a földre és ütöttem öklömmel ahol értem. Nathan még csak át sem változott, hagyta, hogy agyba-főbe püfföljem. Legalább két percig szótlanul tűrte, hogy levezessem minden bánatom testén, majd a következő minutumban elkapta alkaromat, és megszólalt.

- Luna! – Gyémánt tekintetében megláttam saját, éjfekete pupilláim, és démoni arcomat, ezért hátrahőköltem. – Nyugodj le! Meg fogsz így ölni!

Dermedten emeltem kezemet orrom elé: körmeim hosszúak voltak, és feketék, ujjaim véresek és indokolatlanul hosszúak.

Riadtan ugrottam le Nathanről, majd ránéztem földön fekvő alakjára. Orcája beduzzadt, szája felszakadt, orrából vér folyt.

Letöröltem a kezemet, majd arcomhoz kaptam. Éreztem, hogy valami megváltozott. Többé nem voltam önmagam. A bőrőm puha volt, mégis vékonynak tűnt. A karjaim végig szürkék voltak, és furcsán hosszúnak tűntek. Forogtam egyet magam körül, hátha megnyugszom, de nem így történt.

- Én... - suttogtam riadtan. – Miért nem állítottál le korábban?

- Így legalább felfogod, mire vagy képes – felelt, majd ülésbe húzta magát, és megtörölte pulcsija végével az orrát. Szipogott párat, majd ujjaival megmozgatta az orrát. – Eltörted az orrom.

- Sajnálom! – mondtam még mindig nagyon halkan. Nem ismertem magamra.

- Lilith gyermekei a pokolban élnek, Eleanor, hiszen ők Lilith nagyra becsült fiai. Én csak egy semmirekellő senki vagyok. Lilith nem áll le emberekkel. Régen próbálkozott vele, de nem feleltek meg számára az utódok, így eltűntette őket.

- És ha téged kivételesen megtartott? – hoztam fel.

- Minek tartana meg egyet is? – kérdezte.

- Lehet szerette apádat.

- Luna, ez nem egy tündérmese szerelemről, meg ilyen szarságokról! – pirított rám, miközben feltápászkodott a sárból.

- Akkor mivel magyarázod az időjárást?

- Eleredt az eső, megesik.

- De pont akkor, amikor apa kimondta, hogy beteljesedik a prófécia?

- Na, bumm, van ilyen...

- Nem, nincsenek ilyen véletlenek!

Óvatosan hátrébb léptem, majd lehunytam szemem, és elképzeltem, ahogy eltűnnek fenséges szárnyaim, és visszanyerem eredeti, pici alakom. Így is történt. Ismeretlen érzés volt, ahogy belesimultak hátamba és karjaim, körmeimmel együtt visszahúzódtak. Megborzongtam tőle.

Ezután Nathanra néztem, mert továbbra sem tudtam hihettem-e neki.

- Legutóbb nem válaszoltál rá, hogy miért akarnál meghalni miattam, amikor alig ismersz. Ebből arra következtetek, hogy hátsó szándékaid lehetnek – fejtettem ki immáron nyugodtabban álláspontomat. – Arra sem, hogy miért vagy velem kedves.

- Kedvellek – rántott vállat, majd közelebb sétált hozzám még mindig orrát fogdosva. Apró bűntudatom támadt, amiért ennyire elpáholtam, de úgy éreztem, hogy megérdemelte.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz! Nem kedvelhetsz valakit, akit nem is ismersz!

Nathan habozott egy pillanatig, majd végül felsóhajtott.