𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

④①

- Vigyázzatok magatokra. - mondta Neytiri miközben fiát ölelte.

- Rendben anya. - szólt Neteyam.

- Gyere ide fiam. - húzta magához Jake a fiút.

- Mihamarabb gyertek vissza. - ölelt meg Tsireya.

- Minél távolabb szeretnék most lenni az égemberektől. - néztem szúrós tekintettel az egyedül ácsorgó Gekkóra.

- Megértem. - nézett ő is undorral a fiú felé.

- Ha vissza értünk akkor pedig számolj majd be mindenről. - néztem mosolyogva Lo'ak irányába, mire a húgom csak bólintott egyet.

- Vigyázz rá. - bökött felém Aonung miközben Neteyam előtt állt.

- Vigyázok ígérem. - karolt át egyik kezével a fiú. - Indulhatunk? - vezette tekintetét rám, mire én csak bólintottam egyet.

Zi'anahoz érve végig simítottam nyakát. Fel erősítettük hátára a dolgokat amiket magunkal viszünk, majd Neteyam összekapcsolódott az állattal. Fel mászott rá majd mosolyogva nyújtotta kezét, hogy felsegítsen. Felszállás után azonnal közelebb csúsztam hozzá és szororsan átkaroltam. Ő az egyik kezével kapaszkodott míg a másikkal kézfejemet simogatta. Éreztem ahogy a szél a hajamba kapott. A nap meleg sugarai pedig lágyan siomgatták bőrömet. Fejemet Neteyam hátának döntöttem és élveztem az utazást a szülőföldje felé. Megismerhetem jobban a nagyiját akivel már egyszer találkoztam.  Ekkor még nem is sejtettem mi vár rám, ránk.

Egy egész napos repülés után megálltumk egy aprócska szigeten. Zi'ana elment vadászni, mi is ettünk egy keveset majd le terítettünk egy pokrócot és le feküdtünk. Fejemet Neteyam mellkasán pihentettem ő pedig kezével a hajammal játszott. A csillagok fényesen ragyogtak felettünk. Elnéztem szüleim csillagai felé és észre vettem, hogy eltűnt az a csillag ami Neteyam halála után került melléjük. Talán tényleg igazam volt? Abban, hogy mindenkinkek lesz egy csillaga ha meghal. Semmi sem lehetetlen.

- Köszönöm, hogy mellettem vagy. - öleltem át.

- Szeretlek MaRa. - nézett le rám.

- Én is MaTeyam. - toltam magam közelebb hozzá.

- Aludjunk. - adott egy óvatos csókot fejem tetejére mire én csak álmosan bólintottam egyet.

Másnap felkelve tovább is indultunk . Csak mi ketten.

Gyönyörű tájak vesznek körül. Amikor először jártam erre nem tűnt ilyen szépnek. Akkor csak az járt a fejemben, hogy vissza kell szereznünk Neteyamot. De sikerrel jártunk. Itt ül előttem és soha többé nem fogom elengedni. Olyan erősen fogom szorítani a kezét, hogy soha, semmi se tudjon minket elválsztani.

Egy újabb napos repülés után megérkeztünk a barlanghoz ahol az Omaticaya klán él. Leszálltunk a barlang peremén. Újabb kíváncsiskodó tekintetekkel találkoztunk.

- Neteyam? - lépett elő a tömegből Mo'at.

- Szia nagyi. - köszöntötte.

- Hát sikerült? - nézett rám, mire én csak vigyorogva bólintottam egyet, nő pedig magához húzta unokáját egy szoros ölelésbe.

- Ő a nagyim Mo'at. - mutatta be a nőt.

- Tudom. - mosolyogtam.

- Honnan? - kerekedtek ki a szemei.

- Lo'akkal és Kirivel ez volt az első megállónk miután elindultunk. - válaszoltam. - Látlak téged Mo'at. - fordultam a nő felé.

- Látlak téged Thyra. - mosolyodott el a nő. - Látom fáradtak vagytok, gyertek velem. - indult el.

Egy üres kis sátorhoz vezetett minket.

- Nem túl nagy, de otthonos. Pihenjétek ki magatokat és holnap találkozunk. - köszönt el tőlünk.

Be léptünk a sátorba majd rögtön az ágyra dőltünk. Neteyam a hátán feküdt és a plafont nézte, én pedig jobb oldalamon pihentem és csak a fiút bámultam. Azt hiszem egyre jobban szerelmes leszek belé minden egyes pillanatban. Az aca jellegzetes vonásaiba, a sárgán csillogó szemeibe, az ajkába és a lelkébe is. Mindent szeretek benne.

- Miért nézel így? - fordult felém.

- Csak úgy. - tettem kezeimet fejem alá. - Mert szeretlek. - mosolyodtam el.

- Én is szeretlek. - tűrt el egy tincset a hajamból ami szemembe lógott, majd lágyan megcsókolt.

Hátat fordítottam neki ő pedig testét közel nyomta az enyémhez majd átkarolt.