𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

⑥

- Segítség! - kiabáltunk mindannyian a parthoz érve.

- Mi történt? - szaladt oda Jake, majd amint meglátta Kiri állapotát elrohant segítségért.

Neteyam, Tsireya és én felemeltük és elvittük az otthonukba.

- Hagy segítsek én is. - ugrált Tuk melletünk, de szegény olyan apró volt, hogy nem bírta volna el, de a nővére iránti szeretet miatt bármire képes lett volna.

Szépen óvatosan letettük a földre majd vártunk. Egy pár óra elteltével megékezett az öbölbe egy óriási valami ami repült. Életembe nem láttam még ilyet. Azt a fülsüketítő kattogó hangot amit kiadott semmihez sem tudtam hasonlítani. Érkezésével olyan szelet generált ami felverte a part majdnem összes homokját. Egy na'vi és egy égember szállt ki belőle furcsa szerkezetekkel a kezükben.

A tehetetlenség szó szerint bénító hatással volt rám. A gondolataim össze - vissza cikáztak. Én vagyok a kulcs? Ezt mégis hogyan értette? És kik lehetnek a szüleim? Élnek még egyáltalán? Mi van Eywaval? Talán segítségre van szüksége? Egyre több a kérdés és senki nem tud válasszal szolgálni. Csak ültem a sziklákon és bámultam magam elé amikor is egy érintést éreztem a vállamon.

- Mi a baj? - kérdezte Neteyam mikor leült mellém.

- Sok minden igazából, de a legnagyobb az, hogy nem tudom mi van Kirivel. - mondtam elnyomva magamban a látomásban látottakat.

- Ronal segít rajta, minden rendben lesz. - ölelt át a fiú.

Valamiért a közelsége megnyugtatott és éreztem, hogy neki is jót tesz, majd minden kérdésem elszállt. Ott ültünk egymásra borulva és vettük el egymástól azt a sok fájdalmat amit egész életünkben a vállunkon cipeltünk.

- Tudod, nagyon nehéz úgy élni, hogy démonvér folyik az ereimben. Sosem fogadtak el engem, mindig meg kellett feleljek az elvárásoknak, de amikor veled vagyok akkor egyáltalán nem érzek ilyet. Alig ismerlek téged mégis olyan mintha születésünk óta együtt lennénk. - öntötte ki a szívét nekem Neteyam.

Szavai hallatán mintha egy apró szikra meggyújtotta volna az összes bennem szunnyadó érzelmet amiket még sohasem éreztem. Egy szempillantád alatt lángra lobbant minden. Már értem. Mindent értek. Valószínűleg mindig is tudtam, csak nem vallottam be magamnak. Egy apró pír lepte el az arcomat.

- Látlak téged Neteyam. - bújtam hozzá szorosabban.

A gyönyörű pillanatunkból Tuk kiabálása szakított ki minket.

- Felkelt Kiri! - mondta a fiú.
- Olyan jó látni, hogy így szeretitek egymást. - néztem kedvesen rá.

- De hát te is jóban vagy a testvéreiddel nem? - kérdezte.

- Tudod ez nálunk elég bonyolult. Tsireyaval tényleg minden rendben általában, de Aonung természete eléggé, hogy is fogalmazzak, bonyolult.

- Biztos vagyok benne, hogy bármit megtennének érted. - simította végig az arcom.

Kicsit meg voltam illetődve, de nagyon jól esett a fiú közelsége.

- Gyere nézzük meg Kirit. - mondtam zavarban.